MÓZES
ÖT KÖNYVE ÉS A
HAFTÁRÁK
Szerkesztette:
DR. HERTZ J. H.
A BRIT BIRODALOM FŐRABBIJA
GENEZIS
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.
A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén; és Isten szelleme lebegett a vizek színén.
És mondta Isten: „Legyen világosság!” És lett világosság.
És látta Isten, hogy a világosság jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.
És nevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig nevezte éjjelnek. És lett este és lett reggel: első nap.
És mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól.”
És megalkotta Isten a boltozatot és elválasztotta a vizeket, melyek a boltozat alatt voltak, azoktól a vizektől, melyek a boltozat fölött voltak; és úgy lett.
És nevezte Isten a boltozatot égnek. És lett este és lett reggel: második nap.
És mondta Isten: „Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy látható legyen a szárazföld.” És úgy lett.
És nevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig nevezte tengereknek. És látta Isten, hogy jó.
És mondta Isten: „Hozzon a föld sarjat, magtermő füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem a maga faja szerint, amelyben benne van a magva, a földön!” És úgy lett.
És hajtott a föld sarjat, magtermő füvet a maga faja szerint és gyümölcstermő fát, melyben a magva benne van a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
És lett este és lett reggel: harmadik nap.
És mondta Isten: „Legyenek világító testek az égboltozaton, hogy elválasszák a nappalt az éjjeltől és szolgáljanak jelekül és időjelzőkül a napok és az évek számára.
És legyenek világítók az égboltozaton, hogy világítsanak a földre!” És úgy lett.
És alkotta Isten a két nagy világítót, a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel, meg a csillagokat.
És elhelyezte őket Isten az égboltozaton, hogy világítsanak a földre.
És hogy uralkodjanak nappal és éjjel és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lett este és lett reggel: negyedik nap.
És mondta Isten: „Nyüzsögjenek a vizek élő lények sokaságától és röpködjenek a madarak a föld fölött, az égboltozat színén.”
És teremtette Isten a nagy tengeri szörnyetegeket és mind a mozgó élő lényt, melyekkel nyüzsögtek a vizek, a maguk faja szerint és minden szárnyas madarat a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
Ekkor megáldotta őket Isten, mondván: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a vizeket a tengerekben, a madarak pedig sokasodjanak a földön.”
És lett este és lett reggel: ötödik nap.
Ekkor mondta Isten: „Teremjen a föld élő lényt a maga faja szerint, barmot, csúszó-mászót és szárazföldi vadat a maga faja szerint!” És úgy lett.
És Isten megteremtette a szárazföldi vadat a maga faja szerint, meg a barmot a maga faja szerint és minden földi csúszó-mászót a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
Ekkor mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre, hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszó-mászón, amely a földön mozog!”
És teremtette Isten az embert az ő képére. Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
És megáldotta őket Isten és szólott hozzájuk Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hódítsátok meg; és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön.”
És szólott Isten: „Íme, odaadtam nektek minden magtermő füvet, amely az egész föld színén van, és minden fát, amelynek gyümölcse magot terem; tiétek legyen eledelül.
A föld minden vadjának és az ég minden madarának és mindennek, ami a földön mászik, amelyben élő lélek van, mind a zöld füvet adtam eledelül”. És így lett.
És látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó volt. És lett este és lett reggel: hatodik nap.
Így bevégeztetett az ég és a föld és minden seregük.
És a hetedik napon Isten bevégezte művét, melyet alkotott, és megnyugodott a hetedik napon minden művétől, amelyet alkotott.
Ekkor megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte, mert ezen megnyugodott Isten minden művétől, amelyet teremtett és alkotott.
Ez az ég és a föld teremtésének története, azon a napon, amelyen az Örökkévaló Isten a földet és az eget alkotta.
De a mezőnek semmi növénye nem volt még a földön, sem a mezőnek füve nem sarjadt még ki, mert az Örökkévaló Isten nem hullatott esőt a földre és nem volt ember, aki megmívelje a földet.
De köd szállott fel a földről és megáztatta az egész föld színét.
És megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és az élet leheletét lehelte orrába; és az ember élő lénnyé lett.
És az Örökkévaló Isten kertet ültetett napkeleten Édenben és odahelyezte az embert, akit alkotott.
És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, a szemnek kedveset és táplálékul jót; az élet fája ott volt a kert közepén, valamint a jó és a rossz tudásának fája is.
Édenből pedig folyó áradt ki, hogy öntözze a kertet; onnan pedig szétvált és négy ágra szakadt.
Az egyiknek neve Pisón, ez körüljárja Havila egész országát, ahol az arany van.
És annak az országnak aranya jó; ott van a bedellium és az ónixkő is.
A második folyó neve Gihón, ez körüljárja Ethiópia egész országát.
A harmadik folyó neve Hiddekel, ez Assziria keleti előtt folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
És vette az Örökkévaló Isten az embert és odahelyezte az Éden kertjébe, hogy azt mívelje és őrizze.
És megparancsolta az Örökkévaló Isten az embernek, mondván: „A kert minden fájáról szabadon ehetel.
De a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen belőle eszel, meg fogsz halni!”
És mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat!”
És megalkotta az Örökkévaló Isten a földből a mező minden vadját és az ég minden madarát és elhozta az emberhez, hogy lássa, minek nevezi őket, és bárminek nevezi az ember mindegyik élő lényt, az legyen a neve.
És az ember nevet adott minden baromnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának; de az ember számára nem talált hozzávaló segítőtársat.
És az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott az emberre, és ő elaludt; ekkor kivett bordáiból egyet és húst zárt helyébe.
És az Örökkévaló Isten asszonnyá alakította a bordát, melyet az emberből kivett és odavitte az emberhez.
És az ember így szólt: „ez immár csont az én csontjaimból és hús az én húsomból, azért neveztessék némbernek, mert az emberből vétetett.”
Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és egy testté lesznek.
És mindketten az ember és felesége, mezítelenek voltak s nem szégyelték magukat.
A kígyó pedig ravaszabb volt a mező minden vadjánál, amelyet az Örökkévaló Isten alkotott, és így szólt az asszonyhoz: „Valóban azt mondta Isten, hogy ne egyetek a kertnek egy fájáról sem?”
És felelte az asszony a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
csak annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, mondta Isten, ne egyetek és ne nyúljatok hozzá, hogy meg ne haljatok”.
És mondta a kígyó az asszonynak: „Nem fogtok meghalni;
mert Isten tudja, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik szemetek és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói.”
És midőn látta az asszony, hogy a fa jó táplálékul és gyönyörűsége a szemnek és kívánatos volt, hogy bölccsé tegye őket, tépett gyümölcséből és megette; adott férjének is, aki vele volt, és ő is evett.
Erre megnyílt mindkettőjük szeme és megtudták, hogy meztelenek és összefűztek fügefaleveleket és csináltak maguknak öveket.
És meghallották az Örökkévaló Isten hangját, mikor hűs alkonyatkor a kertben járt; és elrejtőzött az ember és a felesége a kert fái közé az Örökkévaló Isten elől.
És megszólította az Örökkévaló Isten az embert, mondván neki: „Hol vagy?”
És felelt az ember: „Hallottam hangodat a kertben és féltem, mert meztelen vagyok; azért rejtőztem el.”
És Ő szólt: „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél a fáról, melyről azt parancsoltam neked, hogy ne egyél?”
És mondta az ember: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról és én ettem.”
Erre az Örökkévaló Isten odaszólt az asszonynak: „Mit tettél!” És az asszony felelt: „A kígyó rászedett engem és én ettem.”
És mondta az Örökkévaló Isten a kígyónak: „Mivel ezt tetted, átkozott légy minden barom között és minden mezei vad között, hasadon járj és homokot egyél életed minden napjában!
És ellenségeskedést teszek közéd és az asszony közé, a te magzatod és az ő magzatja közé; ő megsért téged fejeden, te pedig megsérted őt a sarkán.”
És az asszonyhoz így szólott: „Megsokasítom terhességed fájdalmát, fájdalommal fogsz szülni gyermekeket, vágyakozni fogsz férjed után és ő uralkodik rajtad.”
Az emberhez pedig így szólt: „Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam neked, mondván: ne egyél belőle! átkozott legyen a föld miattad, fáradsággal táplálkozzál belőle életed minden napjában.
Tövist és bogáncsot is terem majd neked, és enni fogod a mező füvét.
Arcod verejtékével fogod enni kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert por vagy és porrá leszel.”
És elnevezte az ember feleségét Évának, mert ő lett minden élőnek anyja.
És csinált az Örökkévaló Isten az embernek és feleségének állatbőrköntösöket és felöltöztette őket.
És mondta az Örökkévaló Isten: „Íme, az ember olyan lett, mint egyik közülünk, tudja a jót és a rosszat”; de nehogy kinyujtsa kezét és vegyen az élet fájáról is, hogy egyék belőle és örökké éljen,
kiűzte tehát őt az Örökkévaló Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, amelyből vétetett.
Tehát kiűzte az embert és az Éden kertjének keleti oldalára állította a kerubokat és a mindenféle forduló lángpallost, hogy elállják az élet fájának útját.
Az ember megismerte feleségét, Évát; s viselős lett Éva és szülte Káint, mondva: férfit kaptam az Örökkévaló segítségével.
Ezután szülte testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Káin pedig földmíves.
És idő multával történt, hogy Káin áldozatot mutatott be a föld gyümölcséből az Örökkévalónak.
Ábel szintén hozott juhai elsőszülöttjei közül, még pedig a kövérjéből. És kedvesen tekintett az Örökkévaló Ábelre és áldozatára,
de Káinra és áldozatára nem tekintett. Ez igen bosszantotta Káint és arca elborult.
És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Miért bosszant ez téged és miért borult el arcod?
Hiszen ha helyesen cselekszel, felemelkedel; ha pedig nem helyesen cselekszel, az ajtónál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta.”
És Káin szólt testvérének Ábelnek. És történt, hogy mikor a mezőn voltak, Káin rátámadt testvérére Ábelre és megölte őt.
És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Hol van testvéred Ábel?” Ő pedig felelt: „Nem tudom; testvérem őrzője vagyok-e én?”
És szólott Ő: „Mit tettél? testvéred kiontott vére hozzám kiált a földről.
És most átkozott legyél a földről, amely kinyitotta száját, hogy felvegye kezedből testvéred kiontott vérét.
Ha míveled a földet, ne adja neked többé erejét. Kóbor és bujdosó légy a földön.”
És felelt Káin az Örökkévalónak: „Nagyobb az én büntetésem, semhogy elviselhetném.
Íme elűztél ma a föld színéről és színed elől el kell rejtőznöm; kóbor és bujdosó leszek a földön, megeshetik, hogy megöl majd, aki rám talál.”
És mondta neki az Örökkévaló: „Azért bárki öli meg Káint, hétszeresen bűnhödjék miatta!” És jelt tett az Örökkévaló Káinra, hogy ne üsse agyon senki, aki rátalál.
Ezután elment Káin az Örökkévaló színe elől és letelepedett Nód országában, Édentől keletre.
És Káin megismerte feleségét, ki viselős lett és szülte Hanókot és épített egy várost és elnevezte fiának, Hanóknak nevéről.
És Hanóktól született Irád és Irád nemzette Mehujáélt, Mehujáél nemzette Metusáélt, Metusáél nemzette Lemeket.
És Lemek vett magának két feleséget, az egyiknek neve volt Áda, a másiknak neve volt Cilla.
Áda szülte Jábált; ő a sátorlakók és baromtenyésztők őse.
Testvérének neve volt Jubál, ő minden hárfásnak és fuvolásnak őse.
Cilla pedig szülte Tubal-Káint, aki bronzból és vasból kovácsolt mindenféle eszközt. Tubal-Káin nővére pedig Naáma volt.
És
szólt Lemek
feleségeihez:
„Áda és Cilla, halljátok
szavamat.
Lemek
feleségei figyeljetek beszédemre,
bizony embert öltem sebemért és
gyermeket sérülésemért;
mert ha
hétszer
bosszultatik meg Káin,
Lemek bizony hetvenhétszer”.
És Ádám újból megismerte feleségét és ez szült fiút; ezt Sétnek nevezte, mert úgymond, adott nekem Isten más magzatot Ábel helyett, mivelhogy őt Káin megölte.
Sétnek szintén született fia és elnevezte Enósnak. Ekkor kezdte az ember szólítani az Örökkévaló nevét.
Ez Ádám nemzetségeinek könyve. Amely napon Isten az embert teremtette, Isten hasonlatosságára teremtette őt.
Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket és elnevezte embernek azon a napon, amelyen megteremtette őket.
És élt Ádám százharminc évet; akkor nemzett egy fiút a maga hasonlatosságára és képére és elnevezte Sétnek.
És Ádám napjai, miután nemzette Sétet, voltak még nyolcszáz év; és nemzett fiakat és leányokat.
És Ádám összes napjai voltak, amelyeket élt, kilencszáz és harminc év, azután meghalt.
Sét élt százöt évet, akkor nemzette Enóst.
És élt Sét, miután nemzette Enóst, nyolcszázhét évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Sétnek összes napjai pedig voltak kilencszáztizenkét év; ezután meghalt.
És Enós élt kilencven évet; akkor nemzette Kénant.
És Enós élt, miután nemzette Kénant, nyolcszáztizenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Enós összes napjai voltak kilencszázöt év; azután meghalt.
Kénan élt hetven évet, akkor nemzette Mahalalélt.
És élt Kénan, miután nemzette Mahalalélt, nyolcszáznegyven évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Kénan összes napjai voltak kilencszáztíz év, azután meghalt.
Mahalalél élt hatvanöt évet, akkor nemzette Jeredet.
És élt Mahalalél, miután nemzette Jeredet, nyolcszázharminc évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Mahalalél összes napjai pedig voltak nyolcszázkilencvenöt év, azután meghalt.
Jered százhatvankét évet élt, akkor nemzette Hanókot.
És élt Jered, miután nemzette Hanókot, nyolcszáz évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Jered összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankét év, azután meghalt.
Hanók pedig élt hatvanöt évet; akkor nemzette Metuselahot.
És Hanók járt Istennel, miután nemzette Metuselahot, háromszáz évig; és nemzett fiakat és leányokat.
Hanók összes napjai pedig voltak háromszázhatvanöt év.
Hanók pedig járt Istennel, és nem volt többé, mert magához vette Isten.
Metuselah élt száznyolcvanhét évet; akkor nemzette Lemeket.
És élt Metuselah, miután nemzette Lemeket, hétszáznyolcvankét évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Metuselah összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankilenc év, azután meghalt.
Lemek száznyolcvankét évet élt, akkor nemzett egy fiút.
És elnevezte őt Nóénak, mondván: ez majd megvígasztal minket munkánkban és kezünk fáradalmában a földön, melyet elátkozott az Örökkévaló.
És élt Lemek, miután nemzette Nóét, ötszázkilencvenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Lemek összes napjai pedig voltak hétszázhetvenhét év, azután meghalt.
És Nóé ötszáz éves lett és nemzette Nóé Sémet, Hámot és Jefetet.
Történt, hogy mikor az emberek elszaporodni kezdtek a földön és leányaik születtek,
az Isten fiai látták az emberek leányait, hogy szépek és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak.
És az Örökkévaló mondotta: „Ne maradjon szellemem az emberben örökké, mivel ő is csak hús, legyenek tehát napjai százhúsz év.”
Az óriások voltak a földön azokban a napokban és még azután is, midőn Isten fiai eljöttek az emberek leányaihoz és ezek szültek nekik gyermekeket; ők voltak azok a hősök, akik ősidőktől fogva hírneves férfiak voltak.
És az Örökkévaló látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön és hogy szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság,
megbánta az Örökkévaló, hogy alkotta az embert a földön és elszomorodott szívében.
És mondta az Örökkévaló: „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről, embert és barmot, csúszó-mászót és az ég madarait, mert megbántam, hogy alkottam őket.”
Nóé pedig kegyelmet talált az Örökkévaló szemében.
II. Noé.
Ez Nóé története. Nóé igaz, jámbor férfiú volt a maga nemzedékében, Nóé Istennel járt.
És nemzett Nóé három fiút: Sémet, Hámot és Jefetet.
És a föld megromlott Isten előtt, megtelt a föld erőszakkal.
Nézte Isten a földet, látta, hogy a föld megromlott, mert minden élő hús megrontotta az útját a földön.
És szólott Isten Nóéhoz: „Minden élő testnek elérkezett a vége előttem, mert a föld tele van miattuk erőszakkal és azért elpusztítom őket a földdel együtt.
Készíts magadnak bárkát góferfából, kamrákat készíts a bárkában és kend be szurokkal belülről és kívülről.
És ekképpen készítsd azt: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége és harminc könyök a magassága.
Világító ablakot csinálj a bárkára, felülről egy könyöknyire fejezd be, a bárka ajtaját pedig helyezd az oldalára; első, második és harmadik emeletet készíts.
És én íme hozom az özönvizet a földre, hogy elpusztítsak az ég alól minden testet, amelyben élő lélek van; minden, ami a földön van, pusztuljon el.
Veled pedig szövetséget kötök: menj be a bárkába, te és fiaid, feleséged és fiaid feleségei veled együtt.
És minden élőből, minden testből kettőt vigy be a bárkába, hogy életben maradjanak veled együtt; hím és nőstény legyen.
A madárból a maga faja szerint és a baromból a maga faja szerint, a föld minden csúszó-mászójából a maga faja szerint, valamennyiből egy-egy pár menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.
És te végy minden eledelből, ami enni való és vidd be magadhoz, hogy eleségül szolgáljon neked és nekik.”
És úgy cselekedett Nóé, amint Isten megparancsolta neki, úgy cselekedett.
És szólott az Örökkévaló Nóéhoz: „Menj be te és házad népe a bárkába, mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.
Minden tiszta baromból végy magadnak hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta baromból pedig egy párt, hímet és nőstényt.
Az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy megmaradjanak az egész föld színén.
Mert hét nap múlva esőt hullatok a földre negyven nap és negyven éjjel és eltörlök a föld színéről minden élő lényt, amelyet alkottam.”
És Nóé mindenben úgy cselekedett, amint Isten neki parancsolta.
Nóé hatszáz éves volt, mikor az özönvíz volt a földön.
És bement Nóé meg fiai és felesége és fiainak feleségei vele együtt a bárkába az özönvíz elől.
A tiszta baromból és a nem tiszta baromból és a madarakból és mindabból, ami mozog a földön,
kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába, hím és nőstény, amint Isten megparancsolta Nóénak.
És történt hét nap múlva, hogy megjött az özönvíz a földre.
Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedik napján, ugyanazon a napon meghasadtak a nagy mélység minden forrásai és az ég zsilipjei megnyíltak.
És az eső negyven nap és negyven éjjel esett a földre.
Ugyanaznap ment be Nóé és Sém, Hám és Jefet, Nóé fiai, valamint Nóé felesége és velük együtt fiainak három felesége a bárkába.
Ők és minden vad faja szerint és minden barom a maga faja szerint és minden csúszó-mászó, amely csúszik a földön, a maga faja szerint; továbbá minden madár a maga faja szerint, minden repülő és minden szárnyas.
És bementek Nóéhoz a bárkába, ketten-ketten, minden testből, amelyben élő lélek van.
És akik bementek – hím és nőstény ment be minden testből, amint megparancsolta neki Isten; és az Örökkévaló bezárta őt.
Az özönvíz negyven napig tartott a földön, felgyülekeztek a vizek és vitték a bárkát és ez felemelkedett a föld fölé.
És elhatalmasodtak a vizek és igen felszaporodtak a földön és a bárka a víz színén járt.
És a vizek felette nagyon elhatalmasodtak a földön, elborították mind a magas hegyeket, amelyek az ég alatt voltak.
Tizenöt könyökkel nőttek még a vizek fölfelé és a hegyeket elborították.
És kimúlt minden test, amely mozgott a földön, madár, barom, vad és mindaz, ami csúszik-mászik a földön és minden ember.
Minden, aminek orrában élő lehelet volt, ami a szárazföldön volt, meghalt.
És elpusztított minden élő lényt, amely a föld színén volt, embert, barmot, csúszó-mászót és az ég madarát. Mind elpusztult a földről, csak Nóé maradt meg és akik vele voltak a bárkában.
És egyre hatalmasodtak a vizek a földön, százötven napig.
Ekkor megemlékezett Isten Nóéról és minden vadról és minden baromról, amely vele volt a bárkában; és Isten szelet küldött a földre és lecsillapodtak a vizek.
És bezárultak a mélység forrásai meg az ég zsilipjei, és megszűnt az eső az égből.
És visszahúzódtak a vizek a földről folytonosan, és százötven nap múlva leapadtak a vizek.
És a bárka megállt a hetedik hónap tizenhetedik napján az Ararát hegyein.
És a vizek folyton apadtak a tizedik hónapig; a tizedikben, a hónap elsején, kilátszottak a hegyek csúcsai.
És történt negyven nap múlva, hogy Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált;
és kiküldte a hollót; ez kiment, meg visszatért, míg fel nem száradtak a vizek a földről.
És kiküldte a galambot maga mellől, hogy megnézze, vajjon leapadtak-e már a vizek a föld színéről.
De a galamb nem talált nyugvóhelyet lába talpa számára, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén; kinyujtotta tehát kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.
Várt még másik hét napig és újra kiküldte a galambot a bárkából.
Este felé visszatért hozzá a galamb, és íme szájában frissen tépett olajfalevél volt; így megtudta Nóé, hogy a vizek leapadtak a földről.
És várt még másik hét napig és kiküldte a galambot, de most már nem tért többé vissza hozzá.
És a hatszázegyedik év első hónapjának első napján felszikkadtak a vizek a földről; ekkor eltávolította Nóé a bárka födelét, kinézett és látta, hogy megszikkadt a föld színe.
A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napján száraz volt a föld.
És szólt Isten Nóéhoz, mondván:
„Menj ki a bárkából, te és feleséged, fiaid és fiaid feleségei veled együtt.
Minden állatot, mely veled van, minden élő testet, madarat, barmot, minden csúszó-mászót, amely mozog a földön, vezess ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, és hogy szaporodjanak és sokasodjanak a földön.”
És kiment Nóé meg fiai, és vele együtt felesége meg fiainak feleségei.
Minden állat, minden csúszó-mászó és minden madár, minden ami mozog a földön, családjaik szerint kimentek a bárkából.
Nóé ezután oltárt épített az Örökkévalónak és vett minden tiszta baromból és minden tiszta madárból és égő áldozatokat áldozott az oltáron.
És az Örökkévaló megérezte a kedves illatot, és így szólott magában: „Nem fogom többé megátkozni a földet az ember miatt, mert gonosz az ember szívének hajlama ifjúságától fogva, és nem fogom többé megölni az élőket mind, amint cselekedtem.
Amíg csak megmarad a föld, nem fog megszűnni vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjjel.”
És megáldotta Isten Nóét és fiait és szólt hozzájuk: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet.
Féljen és rettegjen tőletek a föld minden állata és az ég minden madara; minden ami mozog a földön és a tenger minden hala hatalmatokba adatott.
Minden mozgó lény, amely él, tietek legyen eledelül; amint a zöld füvet nektek adtam mind.
De a húst lelkével, a vérrel ne egyétek.
Véreteket pedig, melyben életetek van, számon fogom kérni, számon kérem minden állattól és számon kérem minden embertől embertársának, az embernek lelkét.
Aki ember vérét ontja, annak vére ember által ontassék, mert Isten saját képére alkotta az embert.
Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok rajta.”
És szólott Isten Nóéhoz és vele együtt fiaihoz, mondván:
„Íme én szövetséget kötök veletek és magzatotokkal, akik utánatok lesznek;
valamint minden élő lénnyel, amely veletek van: a madarakkal, barmokkal és a föld minden vadjával, mely veletek van, a föld minden állatával, amely a bárkából kijött.
Szövetséget kötök tehát veletek, hogy ne irtassék ki többé minden élő test vízözön által és hogy ne legyen többé vízözön, amely elpusztítja a földet.”
És szólott Isten: „Ez a szövetség jele, amelyet megállapítok köztem és köztetek és minden veletek levő élő lény között örök időkre.
Ívemet helyezem a felhőkre, hogy a szövetség jeléül szolgáljon köztem és a föld között.
Megtörténik, hogy mikor felhővel borítom a földet, megjelenik az ív a felhőben,
akkor megemlékszem szövetségemről, amely köztem és köztetek van, valamint minden testből való élő lény között, és nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítson minden élő lényt.
Mikor az ív a felhőben lesz, rátekintek, hogy megemlékezzem az örök szövetségről Isten és minden testből való élő lény között, amely a földön van.”
És szólott Isten Nóéhoz: „Ez a jele a szövetségnek, amelyet kötök, köztem és minden élő lény között, amely a földön van.”
Nóé fiai pedig, akik a bárkából kijöttek, ezek voltak: Sém, Hám és Jefet, Hám pedig Kanaán atyja.
Ezek hárman Nóé fiai és ezektől népesedett be az egész föld.
Nóé pedig, a földmíves, szőlőt kezdett ültetni.
Ivott a borból és megrészegedett és kitakaródzott a sátrában.
Mikor Hám, Kanaán atyja meglátta atyja meztelenségét, megmondta künnlevő két testvérének.
Ekkor Sém és Jefet vettek egy ruhát, rátették kettőjük vállára és hátrafelé menve betakarták atyjuk meztelenségét; arcuk pedig hátrafelé volt, úgyhogy nem látták atyjuk meztelenségét.
Mikor Nóé mámorából felébredt és megtudta, mit tett vele legkisebb fia,
így
szólt:
„Átkozott legyen Kanaán,
szolgák szolgája legyen
testvéreinél!”
És
így szólott:
„Áldott legyen az
Örökkévaló,
Sém Istene, és Kanaán az
ő szolgájuk legyen.
Terjessze
ki Isten
Jefet határát
s lakozzék Sém sátraiban
és Kanaán az ő
szolgájuk legyen.”
Nóé élt az özönvíz után háromszázötven esztendeig.
Nóé egész életkora pedig kilencszázötven esztendő volt, azután meghalt.
És ezek a nemzetségei Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jefetnek; fiaik születtek az özönvíz után.
Jefet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Tubál, Mesek és Tirász.
Gómer fiai: Askenaz, Rifat és Tógarma.
Jáván fiai: Elisa, Tarsis, Kittim és Dódánim.
Ezek közül váltak külön a népek szigetei, országaikban, kiki a maga nyelve, családja és népe szerint.
Hám fiai: Kus, Micráim, Put és Kanaán.
Kus fiai: Szeba, Havila, Szabta, Raema és Szabteka. És Raema fiai: Seba és Dedán.
Kus nemzette Nimródot; ő kezdett hatalmassá lenni a földön.
Ő hatalmas vadász volt az Örökkévaló előtt. Azért mondják: Olyan mint Nimród, a hatalmas vadász az Örökkévaló előtt.
Birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kalné, Sineár országában.
Ebből az országból ment Assurba és építette Ninivét és Rehóbót-Irt meg Kelaht,
és Reszent Ninivé és Kelah között; ez nagy város.
Micráim pedig nemzette Ludimot, Anámimot, Lehábimot és Naftuhimot,
és Pátruszimot és Kaszluhimot, ahonnan származtak a filiszteusok, és Kaftórimot.
Kanaán pedig nemzette Cidónt, elsőszülöttjét és Hétet,
és a Jebuszit, az Emórit, a Girgásit,
a Hivvit, az Arkit és a Szinit,
az Arvádit, a Cemárit és a Hamátit; azután elszéledtek a Kanaáni családjai.
És a Kanaáni határa volt Cidóntól Gerár felé Azzáig, Szodoma, Gomora, Adma és Cebójim felé Lesáig.
Ezek Hám fiai családtagjaik szerint, nyelveik szerint, országaikban, népeikben.
És Sémnek is születtek fiai; ő Éber minden fiainak atyja, Jefetnek bátyja.
Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lud és Arám.
Arám fiai: Uc, Hul, Geter és Más.
És Arpaksád nemzette Selahot és Selah nemzette Ébert.
Ébernek pedig született két fia; az egyiknek neve Peleg, mert az ő napjaiban osztatott fel a föld, és testvérének neve Joktán.
És Joktán nemzette Almódádot, Selefet, Hacármávetet és Jerahot;
Hadórámot, Uzált és Diklát;
Óbált, Abimáélt és Sebát;
Ófirt, Havilát és Jóbábot; mindezek Joktán fiai voltak.
És lakhelyük volt Mésától Szefár felé a Kelet hegyéig.
Ezek Sém fiai családjaik szerint, nyelveik szerint, országaikban népeik szerint.
Ezek Nóé fiainak családjai nemzetségeik szerint népeikkel, és ezek közül váltak külön a népek a földön az özönvíz után.
És az egész földnek egy volt a nyelve és egyféle volt a beszéde.
És történt, hogy amidőn keletről elvonultak, találtak egy síkságot Sineár országában és ott letelepedtek.
És szóltak egymáshoz: „Nosza, vessünk vályogot és égessük téglává.” És a tégla szolgált nekik kő gyanánt, a gyanta pedig vakolatul.
És így szóltak: „Nosza, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek csúcsa az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földön.”
És leszállott az Örökkévaló, hogy megtekintse a várost és a tornyot, amelyet az emberek fiai maguknak építettek.
És szólott az Örökkévaló: „Íme egy nép ez és egy a nyelvük, ez pedig kezdete annak, amit művelnek, most már semmi sem lesz elérhetetlen előttük, amit alkotni szándékoznak.
Nosza, szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás beszédét.”
És elszélesztette őket az Örökkévaló onnan az egész föld színén és abbahagyták a város építését.
Azért nevezték el Bábelnek, mert ott összezavarta az Örökkévaló az egész világ nyelvét és onnan elszélesztette őket az Örökkévaló az egész föld színén.
Ezek Sém nemzetségei; Sém százéves volt, midőn nemzette Arpaksádot, két évvel az özönvíz után.
És Sém élt, miután nemzette Arpaksádot, ötszáz évet és nemzett fiakat és leányokat.
Arpaksád pedig élt harmincöt évet és nemzette Selahot.
És élt Arpaksád, miután nemzette Selahot, négyszázhárom évet és nemzett fiakat és leányokat.
És Selah élt harminc évet és nemzette Ébert.
És Selah élt, miután nemzette Ébert, négyszázhárom évet és nemzett fiakat és leányokat.
És éber élt harmincnégy évet és nemzette Peleget.
És élt Éber, miután nemzette Peleget, négyszázharminc évet és nemzett fiakat meg leányokat.
És Peleg élt harminc évet és nemzette Reut.
És Peleg élt, miután nemzette Reut, kétszázkilenc évet és nemzett fiakat meg leányokat.
És Reu élt harminckét évet és nemzette Szerugot.
És Reu élt, miután nemzette Szerugot, kétszázhét évet és nemzett fiakat és leányokat.
És Szerug élt harminc évet és nemzette Náhórt.
És Szerug élt, miután nemzette Náhórt, kétszáz évet és nemzett fiakat meg leányokat.
Náhór pedig élt huszonkilenc évet és nemzette Terahot.
És Náhór élt, miután nemzette Terahot, száztizenkilenc évet és nemzett fiakat meg leányokat.
Terah élt hetven évet és nemzette Ábrámot, Náhórt és Háránt.
Ezek Terah nemzetségei: Terah nemzette Ábrámot, Náhórt és Háránt, és Hárán nemzette Lótot.
Hárán meghalt atyja, Terah színe előtt, szülőföldjén, Ur-Kaszdimban.
Ábrám és Náhór feleségeket vettek maguknak; Ábrám feleségének neve Száraj és Náhór feleségének neve Milka, Hárán leánya, aki atyja Milkának és atyja Jiszkának.
És Száraj magtalan volt, nem volt neki gyermeke.
És Terah vette fiát Ábrámot és unokáját Lótot, Hárán fiát és menyét Szárajt, fiának, Ábrámnak feleségét, és elment velük Ur-Kaszdimból, hogy Kanaán országába menjenek; és elérkeztek Háránig és ott letelepedtek.
És Terah napjai voltak kétszázöt év és Terah meghalt Háránban.
III. Lekh-lekhá.
Az Örökkévaló így szólott Ábrámhoz: „Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.
És nagy néppé teszlek téged, megáldalak és naggyá teszem nevedet, és te légy áldássá.
Megáldom, aki téged áld és megátkozom, aki téged átkoz, és benned legyen áldott a föld minden nemzetsége.”
És elment Ábrám, amint az Örökkévaló mondotta neki, és vele ment Lót. Ábrám pedig hetvenöt esztendős volt, mikor Háránból kivándorolt.
És vette Ábrám a feleségét, Szárajt és Lótot, testvére fiát és minden vagyonukat, amit szereztek és a lelkeket, amelyeket Háránban szereztek, és elindultak, hogy Kanaán országába menjenek s eljutottak Kanaán országába.
Áthaladt Ábrám az országon Sekem helységig, Móre terebintusáig; és a kanaánita akkor az országban volt.
És megjelent az Örökkévaló Ábrámnak és így szólott: „A te magzatodnak adom ezt az országot.” És oltárt épített ő ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.
És onnan tovább ment a hegységbe Bét-Éltől, keletre és felütötte sátrát; Bét-Él volt nyugatra, Áj keletre; ott oltárt épített az Örökkévalónak és szólította az Örökkévaló nevét.
És Ábrám tovább haladt, folyvást dél felé.
Éhség volt az országban és Ábrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos volt az éhség az országban.
És történt, hogy amidőn közelébe ért Egyiptomnak, így szólott feleségéhez, Szárajhoz: „Tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
És megtörténik, hogy amidőn majd meglátnak téged az egyiptomiak, azt fogják mondani: ‘Ez az ő felesége’ – és engem megölnek, téged pedig életben hagynak.
Mondd, kérlek, hogy húgom vagy, hogy ne érjen baj miattad és életben maradjon lelkem miattad.”
És történt, hogy midőn Ábrám Egyiptomba ért, látták az egyiptomiak az asszonyt, hogy igen szép.
És látták őt Fáraó nagyjai és eldícsérték őt Fáraónak; erre elvitték az asszonyt Fáraó házába.
És Ábrámmal jót tett ő miatta és voltak neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.
És az Örökkévaló nagy csapásokkal sújtotta Fáraót meg házát, Száraj, Ábrám felesége miatt.
És Fáraó elhivatta Ábrámot és így szólott hozzá: „Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg, hogy a feleséged?
Miért mondtad: ‘Ő a húgom!’ – és én elvettem magamnak feleségül; most pedig itt a feleséged, vedd és menj!”
És Fáraó melléje rendelt embereket, ezek elkísérték őt és feleségét és mindenét, amije volt.
Ezután Ábrám fölment Egyiptomból, ő és felesége és vele mindene, amije volt, és Lót is délnek.
És Ábrám igen gazdag volt jószágban, ezüstben és aranyban.
És ment utazva déltől egészen Bét-Élig, addig a helyig, ahol sátra kezdetben volt, Bét-Él és Áj között;
az oltár helyéig, amelyet ott első ízben emelt. És szólította ott Ábrám az Örökkévaló nevét.
De Lótnak is, aki Ábrámmal vándorolt, volt nyája, marhái és sátrai.
És az ország nem bírta el őket, hogy együtt lakhattak volna, mert nagy volt vagyonuk és nem tudtak együtt lakni.
És cívódás volt Ábrám jószágának pásztorai és Lót jószágának pásztorai közt; a kanaánita és perizita akkor az országban lakott.
És Ábrám így szólt Lóthoz: „Ne legyen, kérlek, viszály köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hisz testvérek vagyunk.
Nincs-e előtted az egész ország? Válj el, kérlek, tőlem; ha te balra mégy, én megyek jobbra, ha te jobbra mégy, én megyek balra.”
Erre Lót felemelte szemeit és látta, hogy a Jordán egész síksága csupa bővízű föld, mielőtt az Örökkévaló elpusztította Szodomát és Gomorát; olyan volt mint az Örökkévaló kertje, mint Egyiptom országa, Cóár felé.
Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta magának; és Lót keletre vonult és ők elvált egymástól.
Ábrám letelepedett Kanaán országában, Lót pedig a síkság városaiban telepedett le és elvitte sátrait egész Szodomáig.
Csakhogy Szodoma népe igen gonosz volt és nagyon vétkezett az Örökkévaló ellen.
És az Örökkévaló szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld fel szemed és nézz le arról a helyről, ahol vagy, északra és délre, keletre és nyugatra,
mert az egész országot, amelyet látsz, neked adom és magzataidnak örökre.
Magzataidat pedig oly számossá teszem, mint a föld pora, ha valaki megszámlálhatja a föld porát, akkor magzataidat is meg lehet számlálni.
Kelj fel, járd be az országot hosszában és széltében, mert neked akarom adni.
És Ábrám elvitte sátrait és eljutott és letelepedett Mamré terebintusai mellé, amelyek Hebronban vannak és ott oltárt épített az Örökkévalónak.
Történt Ámráfel, Sineár királyának, Arjók, Ellászár királyának, Kedorláómer, Élám királyának és Tideál, Gójim királyának napjaiban,
hogy ezek háborút viseltek Bera, Szodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sineáb, Ádma királya, Seméber, Cebójim királya és Belá vagyis Cóár királya ellen.
Mindnyájan egyesültek Sziddim völgyében; ez a Sós-tenger.
Tizenkét évig szolgálták Kedorláómert és a tizenharmadik évben fellázadtak ellene.
A tizennegyedik évben pedig eljött Kedorláómer és a királyok, akik vele tartottak és megverték a refáitákat Asterót-Karnájimban, a zuzitákat Hámban, az émitákat Sávé-Kirjatájimban
és a hóritákat Széir hegységükben egészen Él-Páránig, amely a vadon mellett van.
Visszatérvén elérkeztek Én-Mispátba vagyis Kádésbe és megverték az amálékiták egész területét, valamint az emóritákat, akik Hacecón-Támárban laktak.
Ekkor kivonult ellenük Szodoma királya, Gomora királya, Ádma királya, Cebójim királya, Belá vagyis Cóár királya és csatarendbe állottak ellenük a Sziddim völgyében:
Kedorláómer, Élám királya, Tideál, Gójim királya, Amráfel, Sineár királya, Arjók, Ellászár királya ellen, négy király öt ellen.
Sziddim völgye tele volt gyantagödörrel és mikor Szodoma és Gomora királyai menekültek, beleestek ezekbe, a többiek pedig a hegységbe menekültek.
Elvették Szodoma és Gomora minden vagyonát és minden eleségét és elmentek.
Elvitték Lótot, Ábrám testvérének fiát és vagyonát, aki Szodomában lakott és elmentek.
És jött egy menekült és jelentette ezt Ábrámnak, a hébernek; ő ugyanis az emórita Mamrének, Eskól és Ánér testvérének terebintusainál lakott, akik Ábrám szövetségesei voltak.
És midőn Ábrám meghallotta, hogy testvére fogságba jutott, felfegyverezte begyakorolt embereit, akik házában születtek, háromszáztizennyolcat és üldözte azokat Dánig.
Fölosztva embereit támadt rájuk éjjel, ő és szolgái, megverte és üldözte őket Hóbáig, amely Damaszkusztól balra esik.
És visszahozta az egész vagyont, Lótot, a testvérét és vagyonát is viszahozta és az asszonyokat és a népet is.
Miután Kedorláómert és a vele volt királyokat megverte és visszatért, kiment elébe Szodoma királya Sávé völgyébe, vagyis a király völgyébe.
És Malkicedek, Sálém királya kenyeret és bort vitt elébe, ő ugyanis a legfelsőbb Isten papja volt.
S megáldotta őt, mondván: „Áldott legyen Ábrám a legfelsőbb Istentől, aki az eget és földet teremtette.
S áldott legyen a legfelsőbb Isten, aki elleneidet kezedbe szolgáltatta.” Ő pedig mindenből tizedet adott neki.
Szodoma királya pedig így szólt Ábrámhoz: „Add nekem az embereket és a vagyont tartsd meg magadnak.”
És Ábrám szólt Szodoma királyához: „Felemeltem kezemet az Örökkévalóhoz, a legfelsőbb Istenhez, az ég és föld teremtőjéhez:
hogy nem veszek el egy szál fonalat, sem egy sarukötőt, semmit sem abból, ami a tied, hogy ne mondhasd: ‘én tettem gazdaggá Ábrámot’.
Csakis azt, amit a legények megettek és azon férfiak osztályrészét, akik velem mentek: Ánér, Eskól és Mamré vegyék ki osztályrészüket.”
Ezen dolgok után szólott az Örökkévaló igéje Ábrámhoz látomásban, mondván: ‘Ne félj Ábrám, én pajzsod vagyok, a te jutalmad igen nagy lesz.’
És szólt Ábrám: „Uram, Örökkévaló, mit adhatsz nekem, aki gyermektelenül élek és az én házam birtokosa a damaszkuszi Eliezer lesz.”
És szólt Ábrám: „Íme nekem nem adtál magzatot és szolgám, aki házamban született, lesz az örökösöm.”
És íme az Örökkévaló igéje szólott hozzá, mondván: „Nem ez az ember lesz az örökösöd, hanem az lesz örökösöd, aki testedből származik.”
És kivezette a szabadba és szólott: „Tekints fel az égre és számláld meg a csillagokat, vajjon meg tudod-e őket számlálni.” És szólott hozzá: „Ilyenek lesznek a te magzataid!”.
És hitt az Örökkévalóban és betudta azt neki igazságul.
És így szólt hozzá: „Én vagyok az Örökkévaló, aki kivezettelek Ur-Kaszdimból, hogy neked adjam ezt az országot örökségül.”
És ő felelt: „Uram, Örökkévaló, miből tudom meg, hogy az enyém lesz örökségül?”
És ő mondta neki: „Végy egy három éves üszőt, egy három éves kecskét és egy három éves kost, egy gerlicét és egy galambfiókát.”
És ő vette mindezeket, középen kettévágta őket és mindegyik darabot a másik mellé tette; a madarakat azonban nem vágta ketté.
A ragadozó madarak leszálltak a hullákra, de Ábrám elriasztota őket.
S midőn a nap leszállóban volt, mély álom borult Ábrámra és íme nagy sötétség rémülete szállt reá.
És mondta Ábrámnak: „Tudd meg, hogy idegen lesz a te magzatod olyan országban, amely nem az övék, szolgákká teszik és sanyargatják őket négyszáz évig.
De a népet, amelyet szolgálni fognak, megbüntetem és ezután nagy vagyonnal fognak kivonulni.
Te pedig megtérsz atyáidhoz békében, eltemettetel jó öregségben.
És a negyedik nemzedék visszatér ide, mert nem teljes még az emoriták bűne.”
Mikor a nap leszállt és sötétség lett, íme kemencefüst és tűzláng vonult át a darabok közt.
Ezen a napon szövetséget kötött az Örökkévaló Ábrámmal, mondván: „Magzatodnak adtam ezt az országot, Egyiptom folyójától a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóig.
A kénitát, a kenizitát és a kadmónitát;
a hittitát, a perizitát és a refaitákat;
az emóritát, a kanaánitát, a girgásitát és a jebuzitát.
Száraj, Ábrám felesége nem szült neki gyermeket; és volt neki egy egyiptomi szolgálója, akit Hágárnak hívtak.
És szólt Száraj Ábrámhoz: „Íme az Örökkévaló megtagadta tőlem a szülést, közeledj, kérlek, szolgálómhoz, talán tőle kapok gyermeket.” És Ábrám hallgatott Száraj szavára.
Száraj, Ábrám felesége vette szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, tíz év multán, hogy Ábrám Kanaánban lakott és odaadta férjének, Ábrámnak feleségül.
És ő bement Hágárhoz, aki viselős lett, és mikor látta, hogy viselős, úrnőjét megvetette.
És Száraj mondta Ábrámnak: „Te vagy oka sérelmemnek. Én adtam szolgálómat a te öledbe, most pedig, hogy látja, hogy viselős, megvet engem; ítéljen az Örökkévaló köztem és közted.”
De Ábrám így szólt Szárajnak: „Íme, szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit jónak látsz.” És Száraj keményen bánt vele, úgyhogy megszökött tőle.
És az Örökkévaló angyala ott találta őt a forrásnál a pusztában, a forrásnál, amely a Surba vezető úton van;
és így szólt: „Hágár, Száraj szolgálója, honnan jössz és hová mégy?” Ő így felelt: ‘Száraj úrnőm elől szököm.’
És mondta neki az Örökkévaló angyala: „Térj vissza úrnődhöz és alázkodj meg keze alatt!”
És mondta neki az Örökkévaló angyala: „Nagyon megsokasítom magzatodat, hogy nem lehet megszámlálni sokasága miatt.”
És mondta neki az Örökkévaló angyala: „Íme viselős vagy és fiút fogsz szülni, add neki az Ismáél nevet, mert az Örökkévaló meghallgatta a te nyomorúságodat.
És ő olyan lesz az emberek között, mint a vadszamár, keze mindenki ellen lesz és mindenki keze ő ellene lesz; és valamennyi testvérével szemben lakik.”
És szólította az Örökkévaló nevét, aki szólt hozzá: „Te vagy a látó Isten!” Mert azt mondta: ‘Vajjon láttam-e itt is őt, aki engem látott.’
Ezért nevezeték a kutat az élő látás kútjának; ez Kádés és Bered közt van.
És szült Hágár Ábrámnak fiút, Ábrám pedig nevezte fiát, akit Hágár szült, Ismáélnek.
Ábrám nyolcvanhat éves volt, mikor Hágár Ábrámnak Ismáélt szülte.
Mikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent az Örökkévaló Ábrámnak és szólott hozzá: „Én vagyok a mindenható Isten, járj előttem és légy tökéletes,
hogy szövetséget kössek veled és hogy igen nagyon megsokasítsalak.”
Ábrám leborult arcára, és Isten szólt hozzá, mondván:
„Íme én szövetséget kötök veled és te népek sokaságának atyjává leszel.
Ne nevezzenek többé Ábrámnak hanem legyen neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává tettelek.
Nagyon megszaporítalak és népek származnak tőled, királyok származnak tőled.
És szövetséget kötök köztem és közted és magzataid között, akik utánad következnek, nemzedékeken keresztül örök szövetségül, hogy Isten legyek számodra és magzatait számára, akik utánad lesznek.
És adom neked és magzatodnak, akik utánad lesznek, lakóhelyül az országot, Kanaán egész országát, örök birtokul és én leszek az Istenük.
Ezután mondta Isten Ábrahámnak: „Te pedig tartsd meg szövetségemet, te és magzataid, akik utánad lesznek, nemzedékeiken keresztül.
Ez az én szövetségem veled és magzataiddal, akik utánad lesznek, melyet meg kell tartanotok: Körül kell metélni minden fiút köztetek.
Metéljétek körül előbőrötök húsát és ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek.
Nyolc napos korában metéljetek körül minden fiút, nemzedékeiteken keresztül, azt, aki a házban született és a pénzen vettet is, bármely idegent, aki nem magzataid közül való.
Metéltessék körül házadnak szülöttje és akit pénzeden vettél és szövetségem legyen testeteken örök szövetségül.
A körülmetéletlen férfi pedig, aki nincs körülmetélve előbőre húsán, annak lelke irtassék ki népéből, mert megszegte szövetségemet.”
És mondta Isten Ábrahámnak: „Száraj feleségedet ne nevezd Szárajnak, hanem Sára legyen a neve.
És megáldom őt és azonfelül adok neked ő tőle fiút; megáldom őt, hogy nemzetek anyja legyen, népek királyai származzanak tőle.”
Ekkor Ábrahám arcára borult és nevetett és mondta magában: Vajjon száz éves embernek születhetik-e gyermeke, és Sára kilencven éves korában szülhet-e?
És szólt Ábrahám Istenhez: „Bár Ismáél élne előtted!”
Isten pedig mondta: „De bizony, Sára feleséged szül neked fiút és nevezd azt Izsáknak, és szövetséget kötök vele örök szövetségül magzatai számára.
Ismáél felől pedig meghallgattalak, íme megáldottam őt, megszaporítom és megsokasítom őt igen nagyon; tizenkét fejedelmet fog nemzeni és nagy nemzetté teszem őt.
De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára fog neked szülni ez időtájt a jövő esztendőben.”
Befejezvén amit mondani akart, Isten felszállt Ábrahám mellől.
És vette Ábrahám a fiát, Ismáélt, és háza minden szülöttjét és mindenkit, akit pénzen vett, minden férfit Ábrahám háznépe közül és körülmetélte előbőrük húsát ugyanaznap, amelyen Isten beszélt vele.
Ábrahám pedig kilencvenkilenc éves volt, mikor körülmetéltetett előbőre húsa.
Fia Ismáél pedig tizenhárom éves volt, mikor körülmetélték előbőre húsát.
Ugyanaznap metéltetett körül Ábrahám és fia, Ismáél.
És házának minden embere, a házban született, vagy idegentől pénzen vett, vele együtt metéltetett körül.
IV. Vájjérá.
És megjelent neki az Örökkévaló Mamré terebintusainál, amidőn ő ült a sátor bejáratánál mikor a nap a legmelegebben sütött.
És fölemelte szemét és maga elé nézett, íme három férfiú áll előtte, és midőn látta őket, eléjük futott a sátor bejáratából és leborult a földre,
És szólt: „Uram, ha ugyan kegyet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek, szolgádat.
Hadd hozzanak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat és pihenjetek a fa alatt.
És én hozok egy darab kenyeret, hogy erősítsétek szíveteket, azután tovább mehettek, ha már erre jöttetek szolgátok felé.” És ők feleltek: „Tégy úgy, amint mondtad.”
És sietett Ábrahám a sátorba Sárához és szólt: „Hozz gyorsan három mérő lánglisztet, gyúrd meg és készíts lepényeket!”
És Ábrahám a marhákhoz futott és vett egy gyenge és jó borjút, odaadta a legénynek és az sietve elkészítette.
És vett vajat és tejet, meg a borjút, amelyet elkészített és eléjük tette, ő maga pedig mellettük állt a fa alatt és ők ettek.
És mondták neki: „Hol van a felséged, Sára?” Ő pedig felelt: „A sátorban van.”
És amaz mondta: „Jövőre ilyen tájban visszatérek hozzád és akkor feleségednek, Sárának, fia lesz.” Sára pedig hallotta ezt a sátor bejárójában, amelynek háta mögött volt.
Ábrahám és Sára pedig öregek voltak, nagyon korosak; megszűnt már Sárának úgy lenni, amint a nőknél szokás.
És Sára nevetett magában, mondván: „Miután elfonnyadtam, lehet-e még gyönyöröm, mikor az uram is öreg?”
Ekkor szólott az Örökkévaló Ábrahámhoz: „Miért nevetett Sára, mondván: Vajjon igazán szülök-e még én, aki öreg vagyok?
Van-e lehetetlen dolog az Örökkévaló előtt? Jövőre ez időtájban visszatérek hozzád és Sárának fia lesz.”
Sára pedig tagadta, mondván: „Nem nevettem”, mert félt. Ő pedig mondta: „De bizony, nevettél.”
Azután felkerekedtek onnan a férfiak és Szodoma felé tekintettek; és Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket.
És az Örökkévaló mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, mitévő vagyok?
Holott bizonyos, hogy Ábrahám nagy és hatalmas nemzetté lesz és benne áldottak lesznek a föld összes nemzetei.
Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének, ő utána, hogy kövessék az Örökkévaló útját, cselekedjenek igazságot és jogot; hogy az Örökkévaló teljesítse Ábrahámon, amit róla mondott.”
És szólott az Örökkévaló: „Mivel sok a panasz Szodoma és Gomora ellen és bűnük igen súlyos,
megyek és meglátom, vajjon egészen a hozzám eljutott panaszok szerint cselekedtek-e; és ha nem, hadd tudjam meg!”
És elfordultak onnan a férfiak és elmentek Szodomába, Ábrahám pedig még ott állott az Örökkévaló előtt.
Ábrahám közelebb lépett hozzá és így szólt: „Vajjon elpusztítod-e az igazakat is a gonoszokkal?
Talán van ötven igaz ember a városban, valóban elpusztítod-e és nem bocsátasz-e meg a városnak az ötven igaz miatt, akik benne vannak?
Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöljed az igazat a gonosszal és egyenlő legyen az igaz és a gonosz, távol legyen tőled! Vajjon az egész világ bírája ne cselekedjék igazságosan?”
És mondta az Örökkévaló: „Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megbocsátok miattuk az egész városnak.”
És felelt Ábrahám mondván: „Íme én vállaltam, hogy beszélek Uramhoz, pedig por és hamu vagyok.
Talán hiányzik az ötven igazból öt, vajjon elpusztítod-e az öt miatt az egész várost?” Mondta: „Nem pusztítom el, ha ott negyvenötöt találok.”
És szólt ismét hozzá és mondta: „Talán találsz ott negyvenet?” És ő mondta: „Nem teszem a negyven miatt.”
És mondta: „Ne haragudj Uram, ha szólok, talán találsz ott harmincat?” És ő mondta: „Nem teszem, ha találok ott harmincat.”
És mondta: „Íme én vállaltam, hogy beszélek Uramhoz, talán találsz ott huszat?” És ő mondta: „Nem pusztítom el a húsz miatt.”
És mondta: „Ne haragudjék Uram, hadd szóljak csak még egyszer, talán találsz ott tizet? És ő mondta: „Nem pusztítom el a tíz miatt.”
És elment útjára az Örökkévaló, mikor befejezte beszédét Ábrahámmal, Ábrahám pedig visszatért helyére.
És a két angyal eljutott estére Szodomába és Lót ült Szodoma kapujában; amikor Lót meglátta őket, felkelt, elébük ment és arcra borult a földön.
És szólt: „Íme kérlek benneteket Uraim, térjetek be szolgátok házába, háljatok meg és mossátok meg lábatokat és reggelre kelve menjetek utatokra.” De ők azt mondták: „Nem, hanem az utcán maradunk egész éjjel.”
Ő nagyon unszolta őket, és betértek hozzá és bementek házába; és készített nekik lakomát, kovásztalan kenyeret sütött és ettek.
De mielőtt lefeküdtek, a város emberei, Szodoma népe, körülfogták a házat, ifja-örege, az egész nép mindenünnen.
Szólították Lótot és mondták neki: „Hol vannak a férfiak, akik az éjjel hozzád jöttek? Vezesd ki őket hozzánk, hogy megismerjük őket!”
És Lót kiment hozzájuk az ajtó elé és az ajtót bezárta maga mögött.
És szólt: „Kérlek, testvéreim, ne tegyetek rosszat!”
Van két leányom, kik még nem ismertek férfiút, hadd vezessem ki őket hozzátok és tegyetek velük, ami jónak tetszik szemeteknek; csak ezeknek a férfiaknak ne tegyetek semmit, mert hajlékom árnyékába jöttek.”
De ezek így szóltak: „Állj félre!” és mondták: „Ez az ember mint idegen jött ide és máris bíráskodni akar. Rosszabbul bánunk majd veled, mint ővelük!” És nagyon szorongatták a férfiút, Lótot és odatolongtak, hogy betörjék az ajtót.
De a férfiak kezüket kinyujtották és bevették Lótot magukhoz a házba, az ajtót pedig bezárták.
És az embereket, akik a ház ajtajánál voltak, apraját-nagyját, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába fáradtak, hogy az ajtót megtalálják.
És ezek a férfiak így szóltak Lóthoz: „Van még valakid itt?” Vőd, fiaid és leányaid és akid még a városban van, vidd ki őket a városból.
Mert mi elpusztítjuk ezt a várost, mivelhogy sok a panasz ellenük az Örökkévaló előtt és ide küldött bennünket az Örökkévaló, hogy elpusztítsuk.”
És Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait el akarták venni és mondta: „Keljetek föl, menjetek ki ebből a városból, mert az Örökkévaló elpusztítja ezt a várost”. De vejei azt hitték róla, hogy tréfálkozik.
És amint felkelt a hajnal, az angyalok sürgették Lótot, mondván: „Kelj fel, vedd feleségedet és ittlévő két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűnei miatt.”
De ő késlekedett; ekkor a férfiak megragadták kezét, felesége kezét és két leánya kezét, minthogy az Örökkévaló megkönyörült rajta, kivezették és otthagyták a városon kívül.
Miután kivezették őket a szabadba, így szólott: „Menekülj életedért, ne tekints hátra és ne állj meg az egész síkságon, a hegységbe menekülj, nehogy elpusztulj.”
És szólt hozzájuk Lót: „Ó, nem Uram!
Íme szolgád kegyelmet, talált a Te szemedben, és nagy a Te kegyelmed, amelyet míveltél velem, megmentve életemet, de én nem menekülhetek a hegységbe, mert utólér a veszedelem és meghalok.
Íme kérlek, ez a város közel van, hogy oda meneküljek, és az kicsiny. Hadd meneküljek oda, hisz kicsiny az, hogy életben maradjon lelkem.”
És ő mondta neki: „Íme, figyelembe vettem ezt ebben a dologban is, hogy ne dúljam fel a várost, amelyről szólsz.
Siess, menekülj oda, mert nem tehetek semmit, míg oda nem érsz.” Ezért nevezték a várost Cóárnak.
A nap már fölkelt a földön, mikor Lót Cóárba ért.
És az Örökkévaló kénköves és tüzes esőt hullatott Szodomára és Gomorára az Örrökkévalótól az égből;
és elpusztította ezeket a városokat és az egész vidéket, a városok összes lakóit és a föld növényzetét.
De felesége hátra tekintett és sóoszloppá vált.
És Ábrahám kora reggel odasietett arra helyre, ahol az Örökkévaló előtt állt.
Letekintett Szodoma és Gomora felé és az egész vidékre és látta, hogy fölszáll a föld füstje, mint egy égő kemence füstje.
És történt, hogy midőn Isten elpusztította a vidék városait, megemlékezett Isten Ábrahámról: elküldte Lótot a pusztulás helyéről, mikor elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.
És fölment Lót Cóárból és lakott a hegységben, és vele két leánya, mert félt Cóárban lakni; és lakott egy barlangban, ő és két leánya.
És szólt az idősebbik a fiatalabbhoz: „Atyánk öreg, férfi pedig nincs a földön, aki jönne hozzánk az egész föld szokása szerint.
Jer, itassuk le atyánkat borral és háljunk vele, hogy magzatot támasszunk atyánktól.”
És megitatták borral atyjukat azon éjjel és bement az idősebbik és hált atyjával, és ő nem tudott róla, amikor leánya lefeküdt, sem amikor felkelt.
És történt másnap, hogy az idősebbik szólt a fiatalabbikhoz: „Íme én háltam tegnap éjjel atyámmal, adjunk neki bort inni ma éjjel is és menj be, hálj vele, hogy magzatot támasszunk atyánktól.”
És leitatták borral atyjukat azon éjjel is, és felkelt a fiatalabbik és vele hált, és ő nem tudott róla, amikor leánya lefeküdt, sem amikor felkelt.
És viselős lett Lót két leánya atyjuktól.
És szült az idősebbik fiút s elnevezte őt Móábnak; ez a Móábiták atyja mind e mai napig.
És a fiatalabbik is szült fiút és elnevezte őt Ben-Amminak; ez Ammon fiainak atyja mind e mai napig.
Ábrahám pedig elvonult onnan Dél országa felé és letelepedett Kádés és Sur között, és Gerárban tartózkodott.
És azt mondta Ábrahám Sáráról, feleségéről: a nővérem. És Abimelek, Gerár királya elküldött érte és elvette Sárát.
Ekkor eljött Isten Abimelekhez éjjel álmában és mondta neki: „Íme te meghalsz az asszony miatt, akit elvettél, mert ő férjes asszony.”
Abimelek tehát nem közeledett hozzá; és mondta: „Uram! vajjon még egy igaz népet is meg akarsz ölni?
Nem ő maga mondta-e nekem: nővérem ő; és ez is azt mondta: fivérem ő? Szívem feddhetetlenségében és kezem tisztaságában cselekedtem ezt.”
És mondta neki Isten álmában: „Én is tudom, hogy szíved feddhetetlenségében cselekedted ezt, azért én is visszatartottalak attól, hogy vétkezz ellenem, ezért nem engedtelek hozzá nyúlni.
És most add vissza annak a férfinak a feleségét, mert próféta ő és imádkozni fog éretted, és te élni fogsz; ha pedig nem adod vissza, tudd meg, hogy meg kell halnod, neked és minden hozzád tartozónak.”
És fölkelt Abimelek kora reggel, hivatta szolgáit mind és elbeszélte mind e dolgokat fülük hallatára; és a férfiak nagyon megijedtek.
És hivatta Abimelek Ábrahámot, és mondta neki: „Mit tettél velünk és mit vétettem ellened, hogy én reám és birodalmamra ilyen nagy vétket hoztál? Olyan dolgokat tettél velem, amiket nem lett volna szabad tenned!”
És mondta Abimelek Ábrahámnak: „Mit láttál, hogy e dolgot cselekedted?”
És mondta Ábrahám: „Mert azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem e helyen, és megölnek engem feleségem miatt.
És azonkívül valóban nővérem ő, atyám leánya, de nem anyám leánya, és így lett feleségemmé.
És történt, midőn elbujdostatott engem Isten atyám házából, mondtam neki: Ezt a kedvességet tedd velem minden helyen, ahová jövünk, hogy azt mondjad felőlem: Ő az én fivérem.”
És vett Abimelek juhokat, marhát, szolgákat és szolgálókat és odaadta Ábrahámnak; és visszaadta neki Sárát, a feleségét.
És mondta Abimelek: „Íme országom előtted van; ahol tetszik neked, ott telepedj le.”
Sárának pedig mondta: „Íme adtam fivérednek ezer darab ezüstöt, íme ez neked szemtakaró mindazok előtt, akik nálad vannak; mindenki előtt igazolt vagy.”
És imádkozott Ábrahám Istenhez; és Isten meggyógyította Abimeleket, feleségét és szolgálóit, és szültek gyermekeket.
Mert az Örökkévaló elzárta minden anya méhét Abimelek házában, Ábrahám felesége, Sára miatt.
És az Örökkévaló megemlékezett Sáráról, amint mondta, és az Örökkévaló úgy tett Sárával, amint szólott.
Sára viselős lett és fiút szült Ábrahámnak öregségére, arra az időre, amelyről Isten szólt neki.
És elnevezte Ábrahám fiát, aki neki született, akit Sára neki szült, Izsáknak.
És körülmetélte Ábrahám a fiát, Izsákot, nyolc napos korában, amint megparancsolta neki Isten.
És Ábrahám száz éves volt, mikor fia, Izsák született.
És szólt Sára: „Nevetséget okozott nekem Isten, mert bárki hallja, nevetni fog rajtam”.
És így szólt: „Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat, pedig fiút szültem neki öregségére.”
És a gyermek nőtt és elválasztatott; Ábrahám pedig nagy lakomát szerzett azon a napon, amelyen Izsákot elválasztották.
Mikor Sára látta, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit Ábrahámnak szült, gúnyolódik,
szólt Ábrahámhoz: „Kergesd el ezt a szolgálót és fiát, hogy ennek a szolgálónak a fia ne örököljön az én fiammal, Izsákkal”.
De a dolog nagyon bántotta Ábrahámot a fia miatt.
Ekkor szólt Isten Ábrahámnak: „Ne bántson ez téged a fiú miatt és szolgálód miatt; és mindenben, amit neked Sára mond, hallgass az ő szavára, mert csak Izsák magzatát nevezik majd rólad.
De a szolgáló fiát is nemzetté teszem, mert ő is a te magzatod.”
És fölkelt Ábrahám kora reggel, vett kenyeret és egy tömlő vizet és odaadta Hágárnak, vállára tette, és a gyermekkel együtt elbocsátotta őt. És ő elment és bolyongott Beér Sebá pusztájában.
Midőn kifogyott a víz a tömlőből, eldobta a gyermeket egy bokor alá.
Ő pedig elment és leült jó messzire, egy íjlövésnyire, mert azt mondta: „Ne lássam a gyermek halálát”; és leült vele szemben, fölemelte hangját és sírt.
És Isten meghallotta a fiú hangját és megszólította Isten angyala Hágárt az égből és mondta neki: „Mi bajod, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját onnan, ahol van.
Kelj fel, vedd fel a fiút, tartsd a kezedben, mert nagy nemzetté teszem.”
És Isten felnyitotta az ő szemét és megpillantott egy kutat; odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút.
És Isten a fiúval volt s az nőtt; letelepedett a pusztában és íjlövő lett.
Lakott Párán vadonában és anyja feleséget vett neki Egyiptom országából.
És történt azon időben, szólt Abimelek és Pikól, seregének kapitánya, Ábrahámhoz, mondván: „Isten veled van mindenben, amit teszel,
most tehát esküdj meg nekem itten Istenre, hogy nem leszel hamis sem hozzám, sem fiamhoz, sem ivadékaimhoz. A jóindulat szerint, amellyel én cselekedtem veled, cselekedj majd te is velem és az országgal, amelyben tartózkodtál.”
És szólt Ábrahám: „Megesküszöm!”
És Ábrahám szemrehányást tett Abimeleknek a kút miatt, amelyet elraboltak Abimelek szolgái.
Erre így szólt Abimelek: „Nem tudom, ki cselekedte ezt a dolgot, sem te nem adtad tudtomra, sem én nem hallottam, csak ma”.
Akkor Ábrahám vett juhot és ökröt és Abimeleknek adta és ők ketten szövetséget kötöttek.
És Ábrahám hét bárányt külön állított.
És szólt Abimelek Ábrahámnak: „Mit jelent ez a hét bárány, melyet külön állítottál?”
Erre azt mondta: „Ezt a hét bárányt fogadd kezemből azért, hogy tanubizonyságul szolgáljon nekem, hogy én ástam ezt a kutat!”
Ezért nevezték azt a helyet Beér Sebának, mert ott megesküdtek mindketten.
És szövetséget kötöttek Beér Sebában; azután fölkelt Abimelek és Pikól, seregének kapitánya, és visszatértek a filiszteusok földjére.
És Ábrahám egy tamariszkfát ültetett Beér Sebában és szólította ott az Örökkévalót, az örök Istent.
És Ábrahám sok ideig tartózkodott a filiszteusok földjén.
És történt ezek után, hogy Isten megkísértette Ábrahámot és szólt hozzá: „Ábrahám!” És ő felelt: „Itt vagyok”.
És szólott hozzá: „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Mórija földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked.”
Fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát, vett két legényt maga mellé és fiát, Izsákot; és fát hasogatott az égőáldozathoz, azután fölkelt és elindult arra a helyre, amelyről Isten szólott neki.
A harmadik napon felemelte Ábrahám szemét és megpillantotta távol azt a helyet.
Ekkor szólt Ábrahám legényeihez: „Maradjatok ti itt a szamárral, én és a fiú elmegyünk oda, imádkozunk és visszatérünk hozzátok.
És Ábrahám vette az égőáldozathoz való fát, rátette Izsákra, fiára, és a maga kezébe vette a tüzet meg a kést, és mentek ketten együtt.
És szólt Izsák atyjához, Ábrahámhoz és mondta: „Atyám!” És ő felelt: „Itt vagyok, fiam”. És a fiú szólt: „Itt van a tűz és a fa, de hol van a bárány az égőáldozathoz?”
És felelt Ábrahám: „Fiam, Isten majd kiszemeli magának a bárányt az égőáldozathoz”. És mentek ketten együtt.
Elértek arra helyre, amelyet neki Isten mondott, Ábrahám fölépítette az oltárt, elrendezte a fát, megkötözte fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fa fölé.
És Ábrahám kinyujtotta kezét és vette a kést, hogy levágja fiát.
Ekkor megszólította őt az Örökkévaló angyala az égből és mondta: „Ábrahám! Ábrahám!” És ő felelt: „Itt vagyok”.
És mondta: „Ne nyujtsd ki kezedet a fiúra és ne tégy neki semmit, mert most tudom, hogy istenfélő vagy, minthogy nem tagadtad meg tőlem egyetlen fiadat”.
Ábrahám fölemelte szemét és íme, látott mögötte egy kost, amely szarvával megakadt a bozótban; odament Ábrahám, megfogta a kost és azt áldozta égőáldozatul fia helyett.
És Ábrahám elnevezte azt a helyet: Az Örökkévaló lát; ahogy ma mondják: Az Örökkévaló hegyén látható lesz.
Az Örökkévaló angyala pedig ismét szólította Ábrahámot az égből
és mondta: „Magamra megesküszöm”, úgymond az Örökkévaló, „mivelhogy ezt a dolgot tetted és nem tagadtad meg tőlem egyetlen fiadat,
meg foglak áldani és úgy meg fogom sokasítani magzatodat, mint az égnek csillagai és mint a fövény, mely a tenger partján van, és elfoglalja majd ivadékod ellenségei kapuját,
és áldottak lesznek ivadékaidban a föld összes népei, azért, mert hallgattál szavamra”.
És visszatért Ábrahám legényeihez, ezek fölkeltek és elmentek együtt Beér Sebába; és Ábrahám Beér Sebában lakott.
És történt ezek után, hogy hírül adták Ábrahámnak, mondván: Íme Milka is szült fiakat Náhornak, a fivérednek:
Ucot, elsőszülöttjét és Buzt, fivérét és Kemuélt, Arám atyját.
Keszedet, Hazót, Pildást, Jidlafot és Betuélt.
És Betuél nemzette Rebekát; ezt a nyolcat szülte Milka Náhornak, Ábrahám fivérének.
És ágyasa, kinek neve Reuma, szintén szülte Tebahot, Gahámot, Táhást és Máakát.
V. Chájjé Szára.
És volt Sárának élete százhuszonhét év, ezek Sára életének évei.
És meghalt Sára Kirjat-Arbában, vagyis Hebrónban, Kanaán országában; és eljött Ábrahám, hogy meggyászolja Sárát és megsirassa.
És fölkelt Ábrahám halottja mellől és szólt Hét fiaihoz, mondván:
„Jövevény és telepes vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak való birtokot nálatok, hogy eltemessem halottamat szemem elől”.
És feleltek Hét fiai Ábrahámnak, mondván neki:
„Hallgass meg bennünket, uram! isteni fejedelem vagy te közöttünk, legszebb sírhelyünkbe temesd el halottadat; senki közülünk nem tagadja meg tőled sírhelyét, hogy halottadat eltemesd”.
Ábrahám pedig fölkelt és leborult az ország népe, Hét fia előtt.
És szólt hozzájuk, mondván: „Ha akarjátok, hogy eltemessem halottamat szemem elől, hallgassatok meg és kérjétek meg nevemben Efrónt, Cóhar fiát,
hogy adja nekem Makpéla barlangját, amely mezeje szélén van; teljes árában adja nekem sírnak való birtokul közöttetek”.
Efrón éppen ott ült Hét fiai között és felelt Efrón, a hittita, Ábrahámnak Hét fiai hallatára, és valamennyi előtt, akik a város kapujába jöttek, mondván:
„Nem úgy uram, hallgass meg engem, a mezőt neked adom, a barlangot, amely benne van, szintén neked adom, népem fiai előtt neked adom; temesd el halottadat”.
És Ábrahám meghajolt az ország népe előtt,
és szólt Efrónhoz az ország népe hallatára, mondván: „Mégis, kérlek, hallgass meg engem. Megadom a mezőért árát, fogadd el tőlem, hogy oda temessem halottamat”.
Felelt Efrón Ábrahámnak, mondván neki:
„Uram, hallgass meg engem; négyszáz ezüst sekelt érő föld, mi az köztem és közted? Temesd csak el halottadat!”
Ábrahám meghallgatta Efrónt és lemérte Efrónnak az ezüstöt, amennyit mondott Hét fiai hallatára, négyszáz ezüst sekelt, amilyen a kereskedők közt forgalomban van.
Így lett Efrón földje, amely a Mamré előtt levő Makpélában van, a mező és a barlang, amely benne van és mind a fa, amely a mezőn van egész határában köröskörül
Ábrahám megvásárolt birtoka Hét fiainak jelenlétében, valamennyi előtt, akik a város kapujába jöttek.
Ezután eltemette Ábrahám feleségét, Sárát, Makpéla mezejének barlangjába, Mamré, vagyis Hebrón előtt, Kanaán országában.
Így lett a mező és barlang, amely benne van, Hét fiai részéről Ábrahám birtoka temetkező helyül.
Ábrahám öreg lett nagyon, magaskorú, és az Örökkévaló megáldotta Ábrahámot mindennel.
És szólt Ábrahám háza öreg szolgájához, aki mindene fölött rendelkezett: „Tedd kezed csípőm alá,
és megesketlek az Örökkévalóra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kanaániták leányai közül, akik között lakom;
hanem elmégy az én országomba és szülőföldemre és onnan veszel feleséget Izsák fiamnak”.
És mondta neki a szolga: „Hátha nem akar majd az asszony engemet követni ebbe az országba, visszavigyem-e a fiadat abba az országba, ahonnan kivándoroltál?”
És mondta neki Ábrahám: „Óvakodjál attól, hogy fiamat oda visszavigyed.
Az Örökkévaló, az ég Istene, aki elvitt engem atyám házából és szülőföldem országából, aki szólt hozzám és esküdött nekem, mondván: ‘Magzatodnak adom ezt az országot’, ő elküldi majd angyalát elébed, és onnan veszel feleséget fiamnak.
Ha pedig az asszony nem akar tégedet követni, akkor föl vagy mentve esküm alól, csak fiamat oda vissza ne vidd”.
Erre a szolga urának, Ábrahámnak csípője alá tette kezét és megesküdött neki erre a dologra.
És a szolga vett tíz tevét ura tevéi közül és elindult urának mindenféle értékes dolgával kezében. Fölkerekedett és elment Mezopotámiába, Náhór városába.
Letérdeltette a tevéket a városon kívül a kútnál estefelé, mikor a leányok kimentek vizet meríteni.
És szólt: „Örökkévaló, uramnak, Ábrahámnak Istene, adj nekem ma jó szerencsét és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz.
Íme itt állok a forrásnál és a város népének leányai kijönnek vizet meríteni.
Legyen tehát úgy, hogy amely leánynak azt mondom: hajtsd meg korsódat, hogy igyam, ő pedig azt mondja: ‘Igyál és tevéidnek is adok inni’, – azt szántad szolgádnak, Izsáknak. Erről fogom megtudni, hogy kegyes voltál uramhoz”.
És történt, hogy mielőtt befejezte beszédét, íme, jön korsójával a vállán Rebeka, aki született Betuélnek, Milka fiának, aki Náhórnak, Ábrahám fivérének felesége volt.
És a leány igen szép volt, hajadon, akit férfi még nem ismert; lement a forráshoz, megtöltötte korsóját és feljött.
És a szolga elébe futott és azt mondta: „Hagyj, kérlek, innom egy kis vizet korsódból”.
Ő pedig felelt: „Igyál uram”, és sietve leeresztette korsóját kezébe és adott neki inni.
Miután megitatta, így szólt hozzá: „Tevéidnek is merítek, míg eleget nem ittak”.
Sietve kiürítette korsóját az itatóba s újra a kúthoz futott, hogy merítsen, és merített összes tevéinek.
És az ember nagyon megnézte, elgondolkozott, vajjon szerencséssé tette-e az Örökkévaló az ő útját vagy nem.
És mikor a tevék már eleget ittak, elővett az ember egy arany orrgyűrűt, amelynek súlya fél sekel volt, és két karperecet, melyeknek súlya tíz arany sekel volt,
és így szólt: „Kinek leánya vagy te? mondd meg, kérlek, nekem, van-e atyád házában számunkra hely, hogy megháljunk?”
És ő felelt neki: „Betuél leánya vagyok én, a Milka fiáé, akit szült Náhórnak”.
És mondta még neki: „Szalma is, abrak is sok van nálunk, meg hely is a meghálásra”.
Meghajtotta magát az ember és leborult az Örökkévaló előtt,
és szólt: „Áldott legyen az Örökkévaló, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonja el kegyelmét és hűségét uramtól; az Örökkévaló vezetett engem az úton uram testvéreinek házába”.
A leány pedig elfutott és jelentette anyja házában ezeket a dolgokat.
És Rebekának volt egy fivére, akit Lábánnak híttak, és Lábán futott a férfiúhoz, a forráshoz.
És történt, hogy midőn látta az orrgyűrűt s a karpereceket a nővére kezein és mikor hallotta nővére Rebeka szavait, mondván: „Így szólt hozzám a férfi” – akkor eljött a férfihoz és íme, az ott állt a tevék mellett a forrásnál.
És így szólt: „Jöjj be, az Örökkévaló áldottja! Miért állsz künn, mert én már elkészítettem a házat és helyet csináltam a tevéknek”.
És bement az ember a házba, leszerelte a tevéket, adott szalmát és abrakot a tevéknek, vizet is megmosni lábát és a vele volt emberek lábát is.
Tettek elébe ételt, de ő azt mondta: „Nem eszem, míg el nem mondtam mondanivalómat”. Mondta neki: „Beszélj”.
Ekkor így szólt: „Ábrahám szolgája vagyok.
Az Örökkévaló pedig igen megáldotta uramat, úgy hogy naggyá lett; adott neki nyájakat és marhákat, ezüstöt és aranyat, szolgákat és szolgálókat, tevéket és szamarakat.
És Sára, uram felesége, miután megöregedett, fiút szült, uramnak; és ő neki adott mindent, amije volt.
Engem pedig megesketett az uram, mondván: „Ne végy fiamnak feleséget a kanaániták leányai közül, akiknek országában lakom,
hanem menj atyám házába és családomhoz, s onnan végy feleséget fiamnak.
De én mondtam uramnak: Hátha nem követ majd az asszony engem?
És ő mondta nekem: az Örökkévaló, aki előtt jártam, elküldi angyalát neked, szerencséssé teszi utadat és családomból, atyám házából veszel feleséget fiamnak.
Akkor fel leszel mentve esküm alól, ha elmégy családomhoz: és ha nem adják oda neked, fel leszel mentve esküm alól.
És én eljöttem ma a forráshoz és szóltam: Örökkévaló uram, Ábrahám Istene, vajha szerencséssé tennéd utamat, melyen én járok.
Íme itt állok a forrásnál, legyen tehát úgy, hogy a leány, aki kijön vizet meríteni, én pedig mondom neki, adj, kérlek, innom egy kis vizet korsódból,
és ő azt mondja nekem: te is igyál és tevéidnek is merítek, – ez az asszony az, akit az Örökkévaló uram fiának szánt.
És mielőtt befejeztem gondolatom, s íme jött Rebeka korsójával a vállán, lement a forráshoz és merített és mondtam neki; Adj, kérlek, innom.
Ő sietve levette korsóját válláról és így szólt: igyál és tevéidet is megitatom. Én ittam és a tevéket is megitatta.
Ezután megkérdeztem, szólván: Kinek a leánya vagy? Ő pedig felelt: Betuél leánya, aki Náhór fia, akit szült neki Milka; akkor rátettem az orrgyűrűt az orrára és a karpereceket a kezeire.
Meghajoltam és leborultam az Örökkévaló előtt és áldottam az Örökkévalót, uram, Ábrahám Istenét, aki engem igaz úton vezérelt, hogy uram fivérének leányát elvigyem az ő fiának.
És most, ha szeretetet és hűséget akartok gyakorolni urammal, mondjátok meg nekem, ha pedig nem akartok, azt is mondjátok meg, hogy jobbra vagy balra forduljak”.
Ekkor feleltek Lábán és Betuél és szóltak: „Az Örökkévalótól indult ki a dolog, nem mondhatunk mi neked se jót, se rosszat.
Íme Rebeka itt van előtted, vedd és menj, legyen urad fiának felesége, amint az Örökkévaló mondta”.
Mikor Ábrahám szolgája szavukat hallotta, leborult a földre az Örökkévaló előtt.
És a szolga elővett ezüst és arany tárgyakat, valamint ruhákat és Rebekának adta ezeket, testvéreinek és anyjának pedig drágaságokat adott.
Ettek-ittak ő meg az emberek, akik vele voltak és pihentek egész éjjel. És reggel felkeltek, és ő így szólt: „Bocsássatok el uramhoz”.
Testvérei és anyja pedig azt mondták: „Maradjon a leány velünk vagy tíz napig, azután elmehetsz”.
De ő szólt hozzájuk: „Ne késleltessetek engem, minthogy az Örökkévaló szerencséssé tette utamat, bocsássatok el, hadd menjek uramhoz”.
És ők szóltak: „Hívjuk a leányt és kérdezzük meg őt”.
Hívták Rebekát és szóltak hozzá: „El akarsz-e menni ezzel a férfiúval?” És ő azt mondta: „Elmegyek”.
Elbocsátották tehát nővérüket, Rebekát és dajkáját, és Ábrahám szolgáját és embereit.
Megáldották Rebekát és azt mondták neki: „Nővérünk, légy ezrek és tízezrek anyja és foglalják el ivadékaid azoknak kapuját, akik gyűlölik őket.”
Ezután felkelt Rebeka szolgálóival, felültek a tevékre és követték a férfiút, a szolga vette Rebekát és elment.
Izsák pedig jött Laháj-Rói kútja felől, mivelhogy a dél országában lakott.
Estefelé kiment Izsák sétálni a mezőre, fölemelte szemét és látta, hogy íme, tevék közelednek.
És Rebeka fölemelte szemét és megpillantotta Izsákot és leszállott a tevéről.
És így szólt a szolgához: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn elénkbe jön?” Felelt a szolga: „Ő az én uram”. Erre fogta fátyolát és betakarta magát.
És a szolga elbeszélte Izsáknak mindazt, amit cselekedett.
És Izsák bevezette Rebekát anyja, Sára sátrába; elvette Rebekát, feleségévé lett és megszerette őt; és Izsák megvigasztalódott anyja halála után.
És Ábrahám ismét feleséget vett magának, neve volt Ketura.
És ő szülte neki Zimránt, Joksánt, Medánt, és Midjánt, Jisbakot és Suahot.
És Joksán nemzette Sebát és Dedánt; és Dedán fiai voltak: Assurim, Letusim és Leummim.
És Midján fiai: Éfa, Éfer, Hánók, Abidá és Eldáá; mindezek Ketura fiai.
És odaadta Ábrahám mindazt, amije volt, Izsáknak.
És Ábrahám ágyasai fiainak adott ajándékokat és elküldte őket Izsák fia mellől, amidőn még élt, kelet felé, a Kelet országába.
És ezek Ábrahám életéveinek napjai, amelyeket élt: százhetvenöt esztendő.
És Ábrahám kimúlt és meghalt jó vénségben, öregen és éveket eltöltve és megtért őseihez.
És eltemették őt fiai, Izsák és Ismáél Makpéla barlangjában, a hittita Efrónnak, Cóhár fiának mezejében, amely Mamré előtt van.
Abban a mezőben, amelyet Ábrahám Hét fiaitól vett; odatemették Ábrahámot és feleségét, Sárát.
És történt Ábrahám halála után, hogy Isten megáldotta fiát, Izsákot; Izsák pedig lakott Laháj Rói kútja mellett.
Ezek a nemzetségei Ismáélnek, Ábrahám fiának, akit szült az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója, Ábrahámnak.
És ezek a nevei Ismáél fiainak, elnevezésük és nemzetségeik szerint: Ismáél elsőszülöttje Nebájót; és Kédár, Adbeél és Mibszám.
Misma, Duma és Massza.
Hadad, Téma, Jetur, Náfis és Kédma.
Ezek Ismáél fiai és ezek az ő neveik, falvaikban és telepeiken, tizenkét fejedelem törzsek szerint.
És ezek Ismáélnek életévei: százharminchét év; és kimúlt, meghalt és megtért népeihez.
Laktak pedig Havilától Surig, mely Egyiptom előtt van, midőn Assur felé mégy; és az ő testvérei előtt terült el.
VI. Tóledóth.
És ezek Izsáknak, Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzette Izsákot.
Izsák negyven éves volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arameus Betuél leányát, Paddan-Arámból, az arameus Lábán nővérét.
És fohászkodott Izsák az Örökkévalóhoz felesége miatt, mivelhogy magtalan volt, és az Örökkévaló engedett fohászának, és viselős lett Rebeka, a felesége.
És a gyermekek tusakodtak a méhében és ő így szólt: „Ha így van, minek élek én?” És elment, hogy megkérdezze az Örökkévalót.
És
mondta neki az
Örökkévaló:
„Két nemzet van a te méhedben,
és két nép
válik szét belsődből,
az egyik nép erősebb lesz a másik
népnél,
s az idősebb szolgálja majd a fiatalabbat”.
És midőn beteltek napjai, hogy szüljön, íme, ikrek voltak a méhében.
És kijött az első, vörös, egészen olyan, mint egy szőrös köpönyeg, és elnevezték Ézsaunak,
utána kijött testvére, kezével Ézsau sarkát tartva és elnevezték őt Jákóbnak. Izsák pedig hatvan éves volt, midőn születtek.
A fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász volt, a mező embere, Jákób pedig jámbor ember volt, sátorlakó.
Izsák szerette Ézsaut, mert szerette a vadat, Rebeka pedig Jákóbot szerette.
És Jákób főzeléket főzött, és Ézsau jött a mezőről és fáradt volt.
És szólt Ézsau Jákóbhoz: „Adj kérlek, nyelnem ebből a vörös főzelékből, mert fáradt vagyok”. Ezért nevezték el Edómnak.
És felelt Jákób: „Add el hát nekem a mai napon elsőszülöttségedet”.
S szólt Ézsau: „Íme, én már a halál elé megyek, mire való nekem az elsőszülöttség?”
És szólt Jákób: „Esküdj meg előbb nekem”. És megesküdött neki, és eladta elsőszülöttségét Jákóbnak.
És Jákób adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket; ő evett, ivott, fölkelt és elment. Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget.
És éhség volt az országban, az első éhségen kívül, amely Ábrahám idejében volt és Izsák elment Abimelek, filiszteus királyhoz Gerárba.
És megjelent neki az Örökkévaló és mondta: „Ne menj el Egyiptomba, lakjál abban az országban, amelyet majd mondok neked.
Tartózkodjál ebben az országban és veled leszek és megáldalak, mert neked és magzatodnak adom mindezeket az országokat, és megtartom az esküt, amelyet esküdtem atyádnak, Ábrahámnak.
És úgy megsokasítom magzatodat, mint az ég csillagait, és magzatodnak adom mindezeket az országokat, és a te ivadékaidban áldott lesz a föld minden nemzete,
mert Ábrahám hallgatott szavamra és követte figyelmeztetéseimet, parancsolataimat, törvényeimet, tanaimat”.
És letelepedett Izsák Gerárban.
És kérdezősködtek a hely lakói felesége felől és ő azt mondta: „Ő az én nővérem”, mert félt azt mondani: feleségem – nehogy, mondta ő, megöljenek a hely lakói Rebeka miatt, mivel szép ábrázatú volt.
És történt, midőn már hosszabb ideig ott volt, hogy Abimelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon és látta, hogy Izsák játszadozik Rebekával, a feleségével.
És hivatta Abimelek Izsákot és szólt hozzá: „De hiszen feleséged ő; miért mondtad: ő az én nővérem?” És felelt neki Izsák: „Mert így mondtam, nehogy meghaljak miatta”.
És szólt Abimelek: „Mit míveltél velünk? Megtörténhetett volna, hogy a nép közül valaki feleségeddel hál és vétket hoztál volna reánk!”
És megparancsolta Abimelek az egész népnek, mondván: Aki hozzányúl ehhez a férfiúhoz és feleségéhez, meg kell halnia.
És vetett Izsák abban az országban és százszor annyi termett neki abban az évben, mert megáldotta az Örökkévaló.
És naggyá lett a férfiú, egyre nagyobb, míg igen naggyá lett.
Volt neki nyája és gulyája, nagy cselédsége, és megirígyelték őt a filiszteusok.
Mindazokat a kutakat, melyeket atyja szolgái Ábrahám idejében ástak, betömték a filiszteusok és megtöltötték földdel.
És Abimelek azt mondta Izsáknak: „Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb vagy, mint mi”.
El is ment onnan Izsák, táborozott Gerár völgyében és ott letelepedett.
És Izsák újra megásta azokat a kutakat, amelyeket atyja, Ábrahám idejében ástak, mert a filiszteusok Ábrahám halála után betömték őket, és azokat a neveket adta neki, amelyeken atyja nevezte őket.
És Izsák szolgái a völgyben ástak és ott élő víz kútfejére akadtak.
És Gerár pásztorai civakodtak Izsák pásztoraival, mondván: „miénk a víz”. És elnevezte a kutat Észeknek, mert veszekedtek vele.
És ástak egy másik kutat is és emiatt is civakodtak. És elnevezte ezt Szitnának.
És tovább vándorolt onnan és más kutat ásott, e miatt nem civakodtak és ezért elnevezte Rehóbótnak, mert az mondta: „Most tágas helyet adott nekünk a Örökkévaló és szaporodhatunk ebben az országban”.
Onnan felment Beér Sebába.
És megjelent neki az Örökkévaló ugyanazon éjjel és mondta: „Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene, ne félj, mert veled vagyok, megáldalak és megsokasítom magzatodat az én szolgám, Ábrahám kedvéért”.
És ő oltárt épített ott és szólította az Örökkévaló nevét, felütötte ott sátorát, és Izsák szolgái ott kutat ástak.
Ekkor elment hozzá Abimelek Gerárból és barátja, Ahuzat és Pikól, seregének kapitánya.
És szólt hozzájuk Izsák: „Miért jöttetek hozzám, hiszen ti gyűlöltök engem és elűztetek magatok közül?”
Ők pedig feleltek: „Jól láttuk, hogy az Örökkévaló veled volt és azt mondtuk: legyen eskü közöttünk, köztünk és közted, és kössünk szövetséget veled.
Te sem fogsz minket bántani, amint mi sem bántottunk téged és csak jót tettünk veled és elbocsátottunk békével. Te most az Örökkévaló áldottja vagy!”
Akkor adott nekik lakomát és ettek-ittak.
És fölkeltek kora reggel és megesküdtek egymásnak; ezután elbocsátotta Izsák őket és elmentek tőle békével.
És ugyanazon a napon történt, hogy Izsák szolgái jöttek és hírt hoztak neki a kút felől, melyet ástak és azt mondták neki: „Találtunk vizet”.
És elnevezte azt Sibeának; ezért a város neve Beér-Seba mind a mai napig.
Mikor Ézsau negyven éves volt, feleségül vette Jehuditot, a hittita Beéri leányát és Boszmatot a hittita Élón leányát.
És lettek lelki keserűséggé Izsáknak és Rebekának.
És volt, midőn Izsák megöregedett és szemei elhomályosodtak, úgyhogy nem látott, magához szólította Ézsaut, idősebbik fiát és szólt hozzá: „Fiam!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok!”
És szólt hozzá: „Lám, megöregedtem, nem tudom halálom napját.
Most tehát vedd fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre és ejts nekem vadat.
És készíts nekem ízletes ételt, ahogy szeretem és hozd el nekem, hogy egyem, hogy megáldjon téged lelkem, mielőtt meghalok”.
És Rebeka hallotta, amint Izsák fiával, Ézsauval beszélt. Ézsau elment a mezőre, hogy vadat ejtsen és elhozza.
És Rebeka szólt Jákóbhoz, fiához, mondván: „Íme, hallottam, amint atyád Ézsau testvéreddel beszélt, mondván:
‘Hozz nekem vadat és készíts nekem ízletes étket, hogy egyem; és megáldjalak az Örökkévaló előtt, mielőtt meghalok’.
Most pedig, fiam, hallgass szavamra, arra, amit én neked parancsolok.
Menj, kérlek, a nyájhoz és végy nekem onnan két jó kecskegödölyét, én elkészítem ízletes éteknek atyád számára, ahogy szereti.
Te aztán beviszed atyádnak, hogy egyék, és hogy megáldjon, mielőtt meghal”.
És szólt Jákób anyjához, Rebekához: „Csak hogy testvérem Ézsau szőrös ember, én pedig simabőrű ember vagyok.
Hátha megtapogat atyám és ámítónak fog tartani, akkor átkot hozok magamra, nem áldást”.
És szólt hozzá anyja: „Reám jöjjön az átkod, fiam! Csak hallgass szavamra, menj, hozd el nekem”.
És elment, vette és elhozta anyjának; anyja pedig készített ízletes ételt, ahogy atyja szerette.
És elővette Rebeka Ézsaunak, nagyobbik fiának drága ruháit, melyek nála voltak a házban, és ráadta Jákóbra, az ő ifjabbik fiára.
És a kecskegödölyék bőrét rátette kezeire és sima nyakára.
És az ízletes ételt és a kenyeret, amelyet elkészített, odaadta fia, Jákób kezébe.
És ő bement atyjához és szólt: „Atyám!” Ez felelt: „Itt vagyok! ki vagy te fiam?”
És Jákób így szólt atyjához: „Én vagyok Ézsau, elsőszülötted; úgy cselekedtem, amint szóltál hozzám. Kelj föl, kérlek, ülj le és egyél vadamból, hogy megáldjon a lelked”.
És Izsák így szólt fiához: „Hogy van az, hogy ily hamar találtál fiam?” És ő szólt: „Mert szerencsét adott az Örökkévaló, a te Istened”.
És szólt Izsák Jákóbhoz: „Lépj közelebb, kérlek, hogy megtapogassalak, fiam, vajjon te vagy-e valóban Ézsau fiam vagy nem”.
És Jákób közelebb lépett az atyjához, Izsákhoz; ő megtapogatta és így szólt: „A hang Jákób hangja, de a kezek Ézsau kezei”.
És nem ismerte föl őt, mert kezei olyanok voltak, mint fivérének, Ézsaunak kezei, szőrösek; így tehát megáldotta őt.
És szólt: „Te vagy az én Ézsau fiam?” És ő felelt: „Én vagyok”.
És szólt: „Nyujtsd ide közelebb, hadd egyem fiam vadjából, hogy megáldjon téged a lelkem!” És ő odanyujtotta neki és evett, hozott neki bort és ivott.
És szólt hozzá Izsák, az atyja: „Lépj közeleb és csókolj meg engem, fiam”.
Közelebb
lépett és
megcsókolta őt; ekkor megérezte
ruháinak illatát és
megáldotta őt.
Így szólt:
„Fiamnak illata olyan,
mint a mező illata,
melyet megáldott az
Örökkévaló.
Adjon
neked az Isten
az ég harmatából
és a föld
kövérségéből,
bőségesen gabonát és
bort.
Szolgáljanak
téged
népek
és boruljanak le előtted nemzetek,
légy úr testvéreid
fölött
és boruljanak le előtted anyád fiai,
legyen átkozott,
aki téged átkoz,
és legyen áldott, aki téged
áld.”
És történt, hogy amidőn Izsák elvégezte Jákób megáldását, és alig ment ki Jákób atyja, Izsák színe elől, megjött testvére, Ézsau a vadászatból.
Ő is készített ízletes ételt és elhozta atyjának; és így szólt atyjához: „Kelj föl atyám és egyél fiadnak vadjából, hogy megáldjon a lelked”.
És felelt neki atyja, Izsák: „Ki vagy te?” Ő pedig így szólt: „Én vagyok Ézsau, elsőszülött fiad”.
Erre Izsák nagyon megrémült és szólt: „Ki az akkor, aki vadat ejtett és elhozta nekem, és én ettem mindenből, mielőtt jöttél és megáldottam őt; és ő áldott is lesz”.
Amint Ézsau hallotta atyjának szavait, felkiáltott nagyon nagy és keserves kiáltással, és szólt atyjához: „Áldj meg engem is atyám!”
És ő azt mondta: „Eljött testvéred ravaszsággal és elvette a te áldásodat”.
Ő pedig így szólt: „Nem joggal nevezték-e őt el Jákóbnak, két ízben álnokul bánt el velem: elvette elsőszülöttségemet és most elvette áldásomat is”. És mondta: „Számomra nem tettél el áldást?”
És Izsák felelt és így szólt Ézsauhoz: „Bizony úrrá tettem meg őt feletted, és testvéreit mind szolgákul adtam néki, gabonával és musttal gyarapítottam őt; veled tehát mit tegyek fiam?” És Ézsau szólt atyjához: „Csak egy áldásod van-e neked, atyám? áldj meg engemet is, atyám”. És fölemelte Ézsau hangját és sírt.
És
felelt atyja
Izsák és így szólt
hozzá:
„Íme, messze a föld
kövérségétől
lesz lakóhelyed
és felülről az ég harmata
nélkül
Kardod
után élsz és
testvéred szolgálod:
de eljön az idő, hogy te uralkodol
és
lerázod igáját
nyakadról.”
És meggyűlölte Ézsau Jákóbot áldása miatt, amellyel atyja megáldotta, és mondta Ézsau magában: Közelednek a gyásznapok atyám miatt, és akkor, majd megölöm testvéremet, Jákóbot.
És hírül vitték Rebekának nagyobbik fiának, Ézsaunak szavait; és ő elhivatta kisebbik fiát, Jákóbot s szólt hozzá: „Íme testvéred Ézsau azzal vígasztalja magát, hogy meg akar ölni.
Most tehát, fiam, hallgass szavamra; Kelj fel, menekülj Lábán testvéremhez Háránba,
maradj nála egy ideig, amíg lecsillapodik testvéred indulata,
amíg elfordul tőled testvéred haragja és elfelejti, amit ellene elkövettél, akkor elküldök majd érted és elhozlak onnan. Miért fosztassam meg mindkettőtöktől egy napon?”
És Rebeka szólt Izsákhoz: „Megúntam az életemet Hét leányai miatt. Ha Jákób ilyen hittita leányt venne feleségül, amilyenek ezek, az ország leányai, akkor mi jót ad nekem az élet?”
És szólította Izsák Jákóbot és megáldotta őt: megparancsolta és mondta neki: „Ne végy feleséget Kanaán leányai közül;
kelj föl, menj Paddán-Arámba, anyád atyjának, Betuélnek házába és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád testvérének leányai közül.
A Mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg, hogy népek gyülekezetévé légy,
és adja neked Ábrahám áldását, neked és ivadékaidnak, hogy elfoglaljad az országot, ahol tartózkodtál, amelyet Isten Ábrahámnak adott.”
És Izsák elküldte Jákóbot és ő elment Paddán-Arámba, Lábánhoz, az arameus Betuél fiához, aki Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának testvére volt.
És Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot és elküldte őt Paddán-Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget; midőn megáldotta őt és megparancsolta neki, mondván: „Ne végy feleséget Kanaán leányai közül”,
és Jákób engedelmeskedett atyjának és anyjának és elment Paddán-Arámba.
Látta tehát Ézsau, hogy Kanaán leányai nem tetszettek atyjának Izsáknak,
és Ézsau elment Ismáélhoz és elvette feleségei mellé feleségül Mahalátot, Ismáélnak, Ábrahám fiának leányát, Nebájót nővérét.
VII. Vájjécé.
És elment Jákób Beér Sebából és ment Háránba.
Eljutott egy helyre és ott töltötte az éjszakát, mert a nap leszállott; és vett egyet a hely kövei közül és feje alá tette s lefeküdt aludni azon a helyen.
És álmodott. Íme egy létra állt a földön, melynek csúcsa az égig ért és íme, Isten angyalai fel és alá járnak rajta.
És íme, az Örökkévaló áll mellette és szól: „Én vagyok az Örökkévaló, atyád, Ábrahám Istene és Izsák Istene, a földet, amelyen fekszel, neked adom és magzataidnak.
És a magzatod olyan sok lesz, mint a föld pora, és kiterjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre és benned és ivadékaidban áldottak lesznek a föld összes nemzetségei.
És íme, én veled vagyok és vigyázok reád, bárhol jársz s visszahozlak erre a földre; mert nem hagylak el, míg meg nem tettem, amit neked mondtam.”
És Jákób fölébredt álmából és szólt: „Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen és én nem tudtam.”
Megrémült és szólt: „Milyen félelmetes ez a hely; nem más ez mint Isten háza és ez az ég kapuja.”
És fölkelt Jákób kora reggel, vette a követ, amelyet feje alá tett, fölállította oszlopkőnek és olajat öntött tetejére.
És elnevezte a helyet Bét-Élnek; előbb Luz volt a város neve.
Ezután Jákób fogadást tett, mondván: Ha velem lesz Isten és vigyáz reám az úton, amelyen járok és ad nekem kenyeret enni és ruhát felölteni,
úgy hogy békében térek vissza atyám házába, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem.
Ez a kő pedig, amelyet oszlopkőnek állítottam fel, Isten háza lesz és mindenből, amit adsz nekem, tizedet adok neked.
Jákób ezután útra kelt és elment kelet fiainak országába.
És látott egy kutat a mezőn és mellette három juhnyáj heverészett, mert ebből a kútból itatják a nyájakat. És a kút száján egy nagy kő volt.
Ide szokták összegyüjteni a nyájakat; és elgördítették a követ a kút szájáról, megitatták a juhokat és azután visszatették a követ a helyére, a kút szájára.
És szólt hozzájuk Jákób: „Testvéreim, hova valók vagytok?” És feleltek: „Háránból valók vagyunk”.
És szólt hozzájuk: „Ismeritek Lábánt, Náhór fiát?” És feleltek: „ismerjük”.
És szólt hozzájuk: „Békében van-e?” S feleltek: „Békében van; íme leánya Ráhel éppen jön a juhokkal”.
És ő szólt: „Íme még hosszú a nap, nincs még itt a jószág beterelésének ideje, itassátok meg a juhokat, menjetek és legeltessétek őket”.
És ők feleltek: „Nem tehetjük, amíg össze nem gyűlnek a nyájak mind, akkor elgördítik a követ a kút szájáról, hogy megitassuk a juhokat”.
Mialatt beszélt velük, Ráhel odaérkezett atyja juhaival, mert ő legeltette őket.
És történt, hogy midőn Jákób meglátta Ráhelt, Lábánnak, anyja testvérének leányát és Lábánnak, anyja testvérének juhait, odalépett Jákób és elgördítette a követ a kút szájáról és megitatta Lábánnak, anyja testvérének juhait.
És megcsókolta Jákób Ráhelt, fölemelte hangját és sírt.
És megmondta Jákób ráhelnek, hogy ő atyjának vére és hogy Rebekának fia. És ő elfutott és megmondta atyjának.
És történt, hogy midőn Lábán Jákóbnak, nővére fiának hírét vette, elébe futott, megölelte, megcsókolta és elvezette házába, és elbeszélte Lábánnak mindezeket a dolgokat.
És szólt hozzá Lábán: „Bizony csontom és húsom vagy te!” És nála maradt egy teljes hónapig.
És szólt Lábán Jákóbhoz: „Azért, mert testvérem vagy, ingyen szolgálj-e engem? Mondd meg nekem, mi legyen a béred?”
Lábánnak két leánya volt: a nagyobbik neve Léa, a kisebbiknek a neve Ráhel volt.
Léa szemei gyengék voltak, Ráhel azonban szép alakú és szép arcú volt.
Jákób megszerette Ráhelt és így szólt: „Szolgálok neked hét évig Ráhelért, kisebbik leányodért”.
És felelt Lábán: „Jobb, ha neked adom, semhogy más férfinak adjam, maradj nálam”.
És Jákób hét évig szolgált Ráhelért, de neki csak néhány napnak tetszett, mert szerette őt.
És Jákób szólott Lábánnak: „Add ide feleségemet, mert időm kitelt; hadd menjek be hozzá”.
És összegyüjtötte Lábán a helység népét és lakodalmat csinált.
És történt, hogy este lett, vette leányát, Léát és bevitte hozzá; és ő bement hozzá.
És odaadta Lábán Zilpát, a szolgálóját, leányának Léának szolgálóúl.
És történt, hogy midőn reggel lett, látta, hogy íme Léa az; és szólt Lábánhoz: „Mit tettél velem? Nem Ráhelért szolgáltam-e nálad, miért csaltál meg?”
És mondta Lábán: „Nem szokás nálunk, hogy odaadják az ifjabbikat az idősebbik előtt.
Töltsd ki ennek a hetét, akkor odaadjuk neked amazt is azért a szolgálatért, amelyet szolgálsz nálam még hét évig”.
És Jákób úgy tett, eltöltötte ennek a hetét is és akkor feleségül odaadta neki leányát, Ráhelt is.
És Lábán odaadta Bilha szolgálóját leányának, Ráhelnek szolgálójául.
És bement Ráhelhez is, és jobban szerette Ráhelt mint Léát; és szolgált nála még hét évig.
Látta pedig az Örökkévaló, hogy Léát nem szereti és megnyitotta méhét; de Ráhel magtalan volt.
És viselős lett Léa, fiút szült és elnevezte Reubénnek, mert mondta: „Bizony meglátta az Örökkévaló nyomorúságomat, bizony most szeretni fog a férjem”.
Újra viselős lett, fiút szült és mondta: „Bizony meghallotta az Örökkévaló, hogy gyűlölt vagyok és adta nekem ezt is”; és elnevezte Simeónnak.
Újra viselős lett, fiút szült s mondta: „Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert szültem neki három fiút”, ezért elnevezte őt Lévinek.
Újra viselős lett, fiút szült és mondta: „Most hálát adok az Örökkévalónak”; ezért elnevezte őt Jehudának. És többet nem szült.
És midőn Ráhel látta, hogy ő nem szült gyermeket Jákóbnak, irígykedni kezdett Ráhel az ő nővérére és szólt Jákóbhoz: „Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok”.
És felgerjedt Jákób haragja Ráhel ellen és szólt: „Vajjon Isten helyében vagyok-e én, aki megvonta tőled méhednek gyümölcsét?”
És ő szólt: „Itt van szolgálóm Bilha, menj be hozzá, és szüljön ő az én térdemen, hogy én is megépüljek általa”.
És odaadta neki szolgálóját, Bilhát feleségül; és bement hozzá Jákób.
És Bilha viselős lett és szült Jákóbnak fiút.
És szólt Ráhel: „Ítélt felőlem Isten, hallgatott is szavamra és adott nekem fiút”. Ezért elnevezte Dánnak.
És Bilha, Ráhel szolgálója, újra viselős lett és szült egy második fiút Jákóbnak.
És szólt Ráhel: „Nagy küzdelmet küzdöttem nővéremmel és legyőztem”. Ezért elnevezte Naftálinak.
Amidőn Léa látta, hogy többet nem szül, vette szolgálóját Zilpát és adta őt Jákóbnak feleségül.
És Zilpa, Léa szolgálója, szült Jákóbnak fiút.
És szólt Léa: „Megjött a szerencse!” És elnevezte Gádnak.
És szült Zilpa, Léa szolgálója egy második fiút Jákóbnak.
És Léa mondta: „Boldog vagyok, mert boldognak mondanak engem az asszonyok”. És elnevezte Ásérnak.
És kiment Reubén a búzaaratás napjaiban és talált a mezőn mandragóra-bogyót, elvitte anyjához Léához. És szólt Ráhel Léához: „Adj nekem, kérlek, fiadnak mandragóráiból”.
És ő mondta neki: „Vajjon keveselled-e, hogy elvetted tőlem férjemet, még elvennéd fiam mandragóráit is?” És Ráhel szólt: „Háljon veled ma éjjel fiadnak mandragóráiért”.
És Jákób este hazajött a mezőről, Léa elébe ment és szólt: „Hozzám jöjj be, mert bérbe vettelek fiam mandragóráiért”. És vele hált azon éjjel.
És Isten hallgatott Léára, viselős lett és szült Jákóbnak egy ötödik fiút.
És szólt Léa: „Isten megadta jutalmamat, hogy odaadtam szolgálómat férjemnek”. És elnevezte Jisszákárnak.
És Léa újra viselős lett és szült egy hatodik fiút Jákóbnak,
szólt Léa: „Megajándékozott engem Isten jó ajándékkal. Most már nálam fog lakni a férjem, mert hat fiút szültem neki”. És elnevezte Zebulonnak.
Azután pedig szült egy leányt és elnevezte Dinának.
És Isten megemlékezett Ráhelról, Isten hallgatott reá és megnyitotta méhét.
Viselős lett, fiút szült és így szólt: „Isten elvette az én gyalázatomat”.
És elnevezte Józsefnek, mondván: „Adjon az Örökkévaló nekem még egy másik fiút”.
És történt, hogy midőn Ráhel Józsefet szülte, Jákób így szólt Lábánhoz: „Bocsáss el, hadd menjek el hazámba és országomba.
Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért téged szolgáltalak, hadd menjek el; mert te ismered szolgálatomat, amellyel téged szolgáltalak.”
És szólt hozzá Lábán: „Ha kedvet találtam szemedben maradj, mert tudom, hogy a te kedvedért áldott meg az Örökkévaló engemet”.
És szólt: „Szabj bért magadnak és én megadom”.
Ő pedig így szólt: „Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett jószágod nálam.
Mert kevés az, ami tied volt, mielőtt jöttem, és sokra szaporodott és megáldott az Örökkévaló, akármerre mentem; és mikor tehetek már én is valamit az én házamért?”
És ő így szólt: „Mit adjak neked?” Jákób felelt: „Ne adj nekem semmit. Ha nekem ezt a dolgot megteszed, ismét legeltetem és őrzöm juhaidat.
Én végigjárom ma mind a juhaidat, eltávolítok onnan minden pettyes és foltos bárányt és minden sötétszínű bárányt a juhok közül, meg a foltosat és pettyeset a kecskék közül; ez legyen a bérem.
Így tanuskodjék mellettem az igazságom a jövőben: ha majd eljössz bérem ügyében, amely előtted van, minden ami nem pettyes és foltos a kecskék között és sötétszínű a juhok között, az lopott nálam.”
És szólt Lábán: „Jól van, vajha a te beszéded szerint lenne!”
És eltávolította azon a napon a csíkos és foltos bakkecskéket és mind a pettyes meg foltos nősténykecskéket, mindet, amelyen valami fehér volt, és minden sötétszínűt a juhok között, és odaadta fiai kezére.
És hagyott három napnyi utat maga közt és Jákób között; és Jákób legeltette Lábánnak többi juhait.
És vett magának Jákób friss nyárfa-, mogyoró- meg gesztenyepálcát és lehántott róluk fehér sávokat, hogy a fehér kilátszott, ami a pálcákon volt.
És odaállította a pálcákat, melyeket lehántott, szemben a juhokkal, a vályúkba, az itatókba, ahová inni jönnek a juhok, hogy foganjanak, midőn inni jönnek,
és a juhok fogantak a pálcák előtt és ellettek csíkosakat, pettyeseket és foltosokat.
És elkülönítette Jákób a bárányokat és fordította a juhok arcát a csíkos és minden sötétszínű felé Lábán nyájában; és a maga nyáját külön helyezte és nem helyezte azokat Lábán juhaihoz.
És történt, hogy valahányszor fogamzottak a korán ellő juhok, akkor odatette Jákób a pálcákat a juhok szemei elé a vályúkba, hogy a pálcák között fogamzzanak.
De ha későn elletek a juhok, nem tette oda; így lettek a későn ellettek Lábáné, a koraiak Jákóbé.
És gyarapodott a férfiú igen nagyon, és voltak nagy nyájai, szolgái és szolgálóleányai, tevéi és szamarai.
És meghallotta Lábán fiainak szavait, akik azt mondták: „Jákób elvett mindent, ami az atyánké s abból, ami atyánké volt, szerezte ezt az egész gazdagságot”.
És látta Jákób Lábán arcát, hogy ő nem olyan hozzá, mint annakelőtte.
És szólt az Örökkévaló Jákóbhoz: „Térj vissza atyáid országába és szülőföldedre és én veled leszek”.
És Jákób elküldött érte és hivatta Ráhelt és Léát a mezőre nyájához,
és szólt hozzájuk: „Látom atyátok arcát, hogy nem olyan hozzám mint annakelőtte; de atyám Istene velem volt.
És tudjátok, hogy egész erőmmel szolgáltam atyátokat.
Atyátok azonban megcsalt engem és megváltoztatta béremet tízszer, de Isten nem engedte, hogy velem rosszat tegyen.
Ha így szólt: a pettyesek legyen a béred, akkor a juhok mind pettyeseket ellettek; ha pedig így szólt: a csíkosak legyen a béred, akkor a juhok mind csíkosakat ellettek.
Így vette el Isten atyátok jószágát és nekem adta.
És történt, hogy amikor a juhok fogamzottak, fölemeltem szememet és álmot láttam, és íme a bakok, melyek felhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak.
És szólt hozzám Isten angyala álmomban: Jákób! Én mondtam: „Itt vagyok.”
És ő szólt: „Emeld csak fel most szemedet és lásd, mind a bakok, melyek fölhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak, mert láttam mindazt, amit Lábán veled cselekszik.
Én vagyok Bét-Él Istene, ahol fölkentél oszlopot, ahol nekem fogadást tettél; most kelj föl, menj el ez országból és térj vissza szülőfölded országába”.
És Ráhel és Léa felelt és mondta neki: „Van-e még részünk és örökségünk atyánk házában?
Nem tart-e idegeneknek bennünket? Mert eladott bennünket és elköltötte az értünk adott pénzt.
Mert mindaz a gazdagság, amit Isten atyánktól elvett, a miénk és a mi gyermekeinké. Most tehát tedd meg mindazt, amit Isten neked mondott”.
És fölkelt most Jákób és feltette gyermekeit és feleségeit a tevékre.
És elvitte minden jószágát és minden szerzeményét, amelyet összegyüjtött, jószágát, amit Paddán Arámban szerzett, hogy elmenjen atyjához, Izsákhoz, Kanaán országába.
Lábán elment, hogy megnyírja juhait, azonközben Ráhel ellopta atyjának teráfimjait.
És Jákób észrevétlenül ment el Lábántól, az arámitól, mert nem adta tudtára, hogy menekülni akar.
És elmenekült ő mindennel, amije volt; fölkelt és átment a folyamon és Gileád hegye felé fordította arcát.
Harmadnapra tudtára adták Lábánnak, hogy Jákób elmenekült.
És ő magával vitte testvéreit és üldözte őt hét napnyi úton és utólérte Gileád hegyénél.
És Isten eljött az arámi Lábánhoz éjjeli álmában és mondta neki: „Őrizkedjél, hogy ne beszélj Jákóbhoz se jót, se rosszat!”
És elérte Lábán Jákóbot; most Jákób felütötte sátrát a hegyen, Lábán pedig felütötte sátrát testvéreivel együttesen Gileád hegyénél.
És szólt Lábán Jákóbhoz: „Mit tettél, hogy észrevétlenül elmentél és elvitted leányaimat, mint a kard foglyait?
Miért menekültél el titkon és szöktél el tőlem? Nem adtad tudtomra, hogy elbocsáthattalak volna örömmel és énekkel, dobszóval és hárfával!
Nem is engedted, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat; most balgául cselekedtél.
Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek; de atyád Istene szólt hozzám tegnap éjjel, mondván: Őrizkedjél, hogy ne szólj Jákóbhoz se jót, se rosszat!
És most, mikor el akartál menni, mert vágyva vágytál atyád háza után: miért loptad el isteneimet?”
És Jákób mondta Lábánnak: „Mivel féltem, azt gondoltam, hogy talán erőszakkal elrabolod tőlem leányaidat.
Akinél megtalálod isteneidet, az ne maradjon életben; testvéreink előtt ismerd fel , mid van nálam és vedd magadhoz”. Jákób nem tudta, hogy Ráhel lopta el azokat.
És Lábán bement Jákób sátrába, Léa sátrába és a két szolgáló sátrába, de nem találta; kiment Léa sátrából és bement Ráhel sátrába.
Most Ráhel vette a teráfimokat és betette a teve nyergébe és rájuk ült; és Lábán átkutatta az egész sátrat, de nem találta.
És ő szólt atyjához: „Ne haragudj rám, uram, hogy nem bírok fölkelni előtted, mert a nők szokása szerint vagyok”. És ő kutatott, de nem találta meg a teráfimokat.
És Jákób haragra gerjedt és perelt Lábánnal; szólt Jákób és mondta Lábánnak: „Mi a bűnöm, mi a vétkem, hogy így űzőbe vettél?
Hiszen átkutattad minden holmimat, mit találtál házad holmija közül? Tedd ide testvéreim és testvéreid elé, hogy döntsenek kettőnk között.
Húsz évig voltam nálad, birkáid és kecskéid nem vetéltek el és juhaidnak kosait nem ettem meg.
Amit a vadak széttéptek, nem vittem el hozzád, én viseltem a veszteséget, kezemtől követelted, amit elloptak nappal és amit elloptak éjjel.
Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett és éjjel a fagy és az álom elkerülte szememet.
Húsz évig voltam házadban, tizennégy évig szolgáltalak két leányodért és hat évig juhaidért, te pedig tízszer változtattad meg béremet.
Ha nem lett volna velem atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelme, bizony most üresen küldtél volna el; vesződségemet és kezem munkáját látta Isten és ítélt az elmúlt éjjel”.
És Lábán felelt és mondta Jákóbnak: „A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim és a nyáj az én nyájam, és minden, amit látsz, az enyém; leányaimmal pedig mit tegyek ma, vagy gyermekeikkel, akiket szültek?
Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy tanuság legyen köztem és közted”.
És Jákób vett egy követ és felállította azt oszlopnak.
Azután szólt Jákób testvéreihez: „Szedjetek össze köveket”. És szedtek köveket és csináltak egy kőrakást; és ettek ott a kőrakásnál.
És Lábán elnevezte Jegar-Száhádutának, Jákób pedig nevezte Galédnak.
És szólt Lábán: „Ez a kőrakás tanu ma köztem és közted”. Ezért nevezték Galédnak
és Miczpának, mert azt mondta: „Legyen az Örökkévaló őr köztem és közted, ha majd elváltunk egymástól,
hogy nem bántod leányaimat és nem veszel leányaim mellé feleségeket. Nincs velünk senki, de lásd, Isten tanu köztem és közted”.
És szólott Lábán Jákóbhoz: „Íme a kőrakás, és íme az oszlop, amelyet kettőnk közé állítottam.
Legyen tanu ez a kőrakás és legyen tanu az oszlop, hogy én nem megyek ezen kőrakáson túl feléd, sem te nem jössz ezen kőrakáson és ezen oszlopon túl felém gonosz célból.
Ábrahám Isten és Náhór Istene és az ő atyjuk Istene ítéljen köztünk”. És megesküdött Jákób atyjának, Izsáknak félelmére.
És Jákób áldozatot mutatott be a hegyen és hívta testvéreit, hogy egyenek vele kenyeret; és ettek kenyeret és egész éjjel megpihentek a hegyen.
És kora reggel felkelt Lábán, megcsókolta fiait és leányait és megáldotta őket. És Lábán elment és visszatért hazájába.
Jákób pedig útjára ment és találkoztak vele Isten angyalai.
Szólt Jákób, mikor megpillantotta őket: „Ez Isten serege”. Ezért azt a helyet Mahanájimnak nevezte.
VIII. Vájjislach.
És Jákób előre küldött követeket Ézsauhoz, a testvéréhez Széir országába, Edóm földjére
és megparancsolta nekik, mondván: „Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: Így szól szolgád, Jákób: Lábánnál tartózkodtam és ott maradtam mostanáig.
Van ökröm, szamaram, juhom, szolgám és szolgálóm, és üzenetet küldök uramnak, hogy kegyességet találjak szemedben”.
És visszatértek a követek Jákóbhoz, mondván: „Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, ő éppen feléd jön és négyszáz ember van vele”.
Jákób erre nagyon megijedt, aggódott, és két táborra osztotta a népet, amely vele volt és a juhokat, a barmokat és a tevéket.
És szólt: „Ha Ézsau az egyik táborhoz ér és megveri, a megmaradt tábor elmenekülhet”.
És szólt Jákób: „Ábrahám atyám Istene és Izsák atyám Istene, Örökkévaló, aki azt mondtad nekem: Térj vissza országodba és szülőföldedre, hogy jót tegyek veled;
nem érdemlem meg mindazt a szeretetet és mindazt a hűséget, amelyet míveltél a te szolgáddal, mert csak botommal keltem át a Jordánon, és most két táborrá lettem.
Ments meg testvérem kezéből, mert félek tőle, Ézsau kezéből, talán jön és megöl engem és az anyát és gyermekeit.
És te azt mondtad, „jót fogok veled tenni és olyanná teszem magzatodat, mint a tenger fövénye, amely meg nem számlálható sokasága miatt”.
És meghált ott azon éjszaka, és abból, ami kezénél volt, ajándékot vett testvére, Ézsau számára.
Kecskét kétszázat és bakot huszat; birkát kétszázat és kost huszat;
harminc szoptatós tevét és fiaikat; negyven tehenet és tíz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz csikót.
És átadta ezeket szolgái kezébe, minden nyájat külön-külön, és azt mondta szolgáinak: „Menjetek előre és hagyjatok közöket nyáj és nyáj között”.
Megparancsolta az elsőnek, mondván: „Ha reád talál Ézsau testvérem és kérdez téged: kié vagy, hová mész, s kiéi ezek, amelyek előtted vannak,
akkor mondd: Jákób szolgádé, ajándék ez, melyet Ézsau uramnak küld; és ő is jön utánunk”.
És megparancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, és mindazoknak, akik a nyájak után mentek, mondván: „Ílyképpen szóljatok Ézsauhoz, ha találkoztok vele,
és mondjátok: A te szolgád Jákób is is utánunk jön”. Mert ő azt mondta: „Megengesztelem őt az ajándékkal, mely előttem megy, és azután akarok arca elé kerülni, talán kegyes lesz irántam”.
Tehát az ajándék előtte ment, és ő meghált azon éjjel a táborban.
Fölkelt azon éjjel és vette két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét és átkelt Jábók gázlóján.
Vette őket és átvezette a patakon és átvezette azt, amije volt.
És Jákób egyedül maradt és tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig.
És midőn látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját és kificamodott Jákób forgócsontja tusakodás közben.
És az szólt: „Bocsáss el, mert feljött a hajnal”; de ő azt mondta: „Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldottál”.
És ő szólt hozzá: „Mi a neved?” Mondta: „Jákób”.
És ő szólt: „Ne legyen többé a neved Jákób, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél”.
És kérdezte Jákób, mondván: „Mondd meg, kérlek, nevedet!” Felelt: „Miért kérdezed a nevemet?” És megáldotta őt ott.
És Jákób elnevezte a helyet Penuélnek: mert láttam Istent színről-színre és megmenekült lelkem.
Már felkelt reá a nap, mikor elment Penuél mellett; ő pedig sántított csípőjén.
Azért nem eszik Izráel fiai a szökőinat, amely a csípő forgócsontján van, mind a mai napig, mert megérintette Jákób csípőjének forgócsontját, a szökőínt.
És felemelte Jákób a szemét és látta, íme Ézsau jön és vele négyszáz ember; akkor szétosztotta a gyermekeket, Léa és Ráhel mellé és a két szolgáló mellé.
A szolgálókat és gyermekeiket állította legelől, Léát és gyermekeit azután, Ráhelt meg Józsefet leghátrább.
És elvonult előttük és földreborult hétszer, míg testvére közelébe ért.
És Ézsau elébe futott, megölelte, nyakába borult és megcsókolta és sírtak.
És fölemelte szemét és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, kérdezte: „Kik ezek itt veled?” És ő felelte: „A gyermekek, akikkel Isten a te szolgádat megajándékozta”.
És előléptek a szolgálók, ők és gyermekeik és leborultak.
Előlépett Léa is gyermekeivel és leborultak; azután előlépett József és Ráhel és leborultak.
És ő szólott: „Mit akarsz ezzel az egész táborral, amellyel találkoztam?” Mondta: „Hogy kegyet találjak uram szemében”.
És szólt Ézsau: „Van nekem elég, testvérem; legyen a tied, ami a tied”.
És Jákób szólt: „Nem, kérlek, ha kegyet találtam szemedben, fogadd el ajándékomat kezemből, mert arcodat úgy láttam, amint Isten színét látjuk, és te kedvesen fogadtál.
Fogadd el, kérlek, ajándékomat, amelyet neked hoztam, mert Isten megajándékozott engem, és mert van nekem mindenem”. Unszolta őt és ő elfogadta.
És ő így szólt: „Induljunk és menjünk, én akarok előtted menni”.
És ő mondta neki: „Uram, tudod, hogy a gyermekek gyengék és hogy a juhok meg a nyájak szoptatnak – ha meghajtják csak egy napig, a juhok mind elhullanak.
Menj csak uram előre, kérlek, szolgád előtt, én hadd ballagjak lassan jószágom járása és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok uramhoz Széirbe”.
És szólt Ézsau: „Hadd hagyjam melletted egy részét a népnek, amely velem van”. És ő szólt: „Mire való ez? Találjak csak kegyet uram szeme előtt!”
Ezután visszatért Ézsau azon a napon útján Széirbe.
És Jákób elindult Szukkótba és épített magának házat, jószágának pedig csinált hajlékokat. Ezért nevezik a helységet Szukkótnak.
És elérkezett Jákób békességben Sekem városába, amely Kanaán országában van, amidőn jött Paddán-Arámból; és táborozott a város előtt.
És megvette a telket, ahol felütötte sátorát, Hamórnak, Sekem atyjának fiaitól száz keszitáért.
És felállított ott oltárt és így nevezte el: Isten, Izráel Istene.
És kiment Dina, Léa leánya, akit szült Jákóbnak, hogy megnézze az ország leányait.
És meglátta őt Sekem, a hivvita, Hamór fia, az ország fejedelme, vette őt, hált vele és meggyalázta.
És az ő lelke ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, és megszerette a leányt és nyájasan szólt a leányhoz.
És Sekem szólt atyjához, Hamórhoz, mondván: „Szerezd meg nekem feleségül ezt a leányt”.
Jákób meghallotta, hogy megfertőzte Dinát, az ő leányát; fiai az ő jószágával a mezőn voltak, tehát hallgatott Jákób, míg meg nem jöttek.
És kiment Hamór, Sekem atyja, Jákóbhoz, hogy beszéljen vele.
És Jákób fiai bejöttek a mezőről; midőn meghallották ezt, és az emberek nagyon bosszankodtak és nagyon megharagudtak amiatt, hogy ő aljasságot követett el Izráelben, Jákób leányával hálván, mert ezt nem lett volna szabad tennie.
És beszélt velük Hamór, mondván: „Sekem fiam lelkéből szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok őt neki feleségül.
Házasodjatok össze velünk: leányaitokat adjátok nekünk és leányainkat vegyétek el.
És lakjatok velünk: az ország legyen előttetek, lakjátok, járjátok be és szerezzetek benne birtokot”.
És szólt Sekem a leány atyjához és fivéreihez. „Hadd találjak kegyességet szemetekben, és amit mondtok nekem, megadom.
Vessetek ki reám akármilyen nagy hozományt és ajándékot és én megadom azt, amit mondtok, de adjátok nekem a leányt feleségül.
És Jákób fiai ravaszsággal feleltek Sekemnek és atyjának, Hamórnak, mivelhogy megfertőztette Dinát, az ő nővérüket.
És szóltak hozzájuk: „Nem tehetjük ezt a dolgot, hogy odaadjuk nővérünket egy férfiúnak, aki nincs körülmetélve, mert ez nekünk szégyen volna.
Csak abban az esetben egyezünk meg veletek, ha olyanok lesztek, mint mi, ha körülmetélve lesz köztetek minden férfi.
Akkor odaadjuk leányainkat nektek, leányaitokat pedig elvesszük magunknak, veletek lakunk és egy néppé leszünk.
De ha nem hallgattok reánk, hogy körülmetéltessetek, akkor vesszük leányunkat és elmegyünk”.
És szavaik tetszettek Hamórnak és Sekemnek, Hamór fiának.
És nem halasztotta el az ifjú a dolog véghezvitelét, mert megkedvelte Jákób leányát, és ő a legtiszteltebb volt atyja házában.
És Hamór és fia, Sekem, elment városuk kapujába és szóltak városuk embereihez, mondván:
„Ezek az emberek békések irántunk, lakjanak tehát az országban és járják azt be, mert hisz az ország elég nagy számukra; leányaikat vegyük el feleségül, leányainkat pedig adjuk nekik.
De csak azzal a feltétellel egyeznek meg velünk az emberek, hogy velünk lakjanak, hogy egy néppé legyünk, ha körülmetélkedik közöttünk minden férfi, amint ők körül vannak metélve.
Nem lesz-e jószáguk, birtokuk és minden barmuk a mienk? Csak egyezzünk meg velük, hogy velünk lakjanak”.
És hallgattak Hamórra és Sekemre, a fiára mind, akik kimentek városának kapujába, és minden férfi körülmetélkedett, aki kiment a város kapujába.
És történt a harmadik napon, midőn fájdalmat szenvedtek, hogy Jákóbnak két fia, Simeón és Lévi, Dina két fivére, vette a kardját és észrevétlenül a város ellen mentek és megöltek minden férfit.
Hamórt és Sekemet, a fiát is megölték a kard élével és elvitték Dinát Sekem házából és elmentek.
Jákób fiai rárontottak a megöltekre és kifosztották a várost, mert megfertőzték húgukat.
Juhaikat, barmaikat, szamaraikat és ami a városban volt és ami a mezőn volt, elvették;
és minden vagyonukat és gyermekeiket s asszonyaikat elfogták és zsákmányul vittek mindent, ami a házban volt.
És szólt Jákób Simeónhoz és Lévihez: „Bajt okoztatok nekem, rossz hírbe kevertetek az ország lakósságánál, a kanaáninál és a perizzinél, és mivel én csekély számmal vagyok, ők összegyülekeznek ellenem, megvernek és elpusztulok én és házam”.
És ők azt mondták: „Szabad-e nekik úgy bánni húgunkkal, mint egy paráznával?”
És Isten szólt Jákóbhoz: „Kelj föl, menj föl Bét-Élbe, telepedj ott le és állíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, midőn menekültél Ézsau testvéred elől”.
Ekkor Jákób így szólt házanépéhez és mindazokhoz, akik vele voltak: „Távolítsátok el az idegen Isteneket, amelyek köztetek vannak, tisztálkodjatok és váltsatok ruhát,
hogy fölkeljünk és fölmenjünk Bét-Élbe. Ott oltárt állítok az Istennek, aki meghallgatott szorongásom napján és velem volt az úton, amelyen jártam”.
És ők átadták Jákóbnak az idegen Isteneket mind, amelyek kezükben voltak, és a gyűrűket, melyek fülükben voltak; és Jákób elrejtette azokat a tölgyfa alá, amely Sekemnél volt.
Ezután elindultak. Isten rettegése szállotta meg a városokat, amelyek körülöttük voltak, és nem üldözték Jákób fiait.
És elérkezett Jákób Lúzba, amely Kanaán országában van, vagyis Bét-Élbe, ő meg az egész nép, amely vele volt.
És épített ott oltárt és elnevezte a helyet Bét-Él Istene névre, mert ott nyilatkozott meg neki Isten, mikor testvére elől menekült.
És meghalt Debora, Rebeka dajkája és eltemették Bét-Él mellett, a terebintus alatt, és így nevezték el Sirás terebintusának.
És Isten újra megjelent Jákóbnak, mikor ő Paddán-Arámból jött és megáldotta őt.
És mondta neki Isten: „Neved Jákób; ne nevezzenek többé Jákóbnak, hanem Izráel legyen a te neved”, és elnevezte őt Izráelnek.
És mondta neki Isten: „Én vagyok a Mindenható Isten, szaporodjál és sokasodjál; nemzet és nemzetek gyülekezete lesz belőled és királyok erednek ágyékodból.
És az országot, amelyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, neked adom majd, és te utánad ivadékaidnak adom az országot.”
És fölszállt mellőle Isten azon a helyen, amelyen beszélt vele.
És fölállított Jákób egy oszlopot azon a helyen, ahol vele beszélt, egy kőoszlopot; és öntött rá italáldozatot és kent rá olajat.
És nevezte Jákób a helyet, ahol Isten vele beszélt, Bét-Élnek.
És elindultak Bét-Élből, és mikor közel voltak már, hogy Efrátba érjenek, akkor Ráhel szült, de nehéz volt szülése.
És történt, hogy midőn nehezen szült, mondta neki a bába: „Ne félj, mert most is fiad lesz”.
És történt, hogy midőn lelke már-már elszállt, mert halálán volt, Ben Óninak nevezte őt, atyja pedig Benjáminnak nevezte.
És meghalt Ráhel és eltemették az úton, amely az Efrátba, vagyis Bét-Lehembe vezet.
Sírjára Jákób oszlopot állított, ez Ráhel sírjának oszlopa mai napig.
És elindult Izráel és felütötte sátorát túl Migdal-Éderen.
S történt, hogy midőn Izráel abban az országban lakott, ment Reubén és hált Bilhával, atyjának ágyasával és meghallotta ezt Izráel. És Jákób fiai tizenketten voltak.
Léa fiai: Jákób elsőszülöttje Reubén, Simeón, Lévi, Jehuda, Jisszakar és Zebúlon.
Ráhel fiai: József és Benjámin.
Bilha, Ráhel szolgálójának fiai: Dán és Naftáli.
Zilpa, Léa szolgálójának fiai: Gád és Ásér. Ezek Jákób fiai, akik születtek neki Paddán-Arámban.
És elérkezett Jákób atyjához Izsákhoz, Mamréba, Kirjat-Arbába, vagyis Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák élt.
És Izsák napjai voltak: száznyolcvan év.
És kimúlt Izsák, meghalt és betért népeihez öregen és napokkal telten; és eltemették őt Ézsau meg Jákób, a fiai.
Ezek a nemzetségei Ézsaunak, azaz Edomnak.
Ézsau Kanaán leányai közül vette feleségeit: Ádát, a hittita Élón leányát és Oholibámát, Ana leányát a hivvita Cibeón unokáját;
és Bászmátot, Ismáél leányát, Nebájót nővérét.
És Áda szülte Ézsaunak Elifázt, Bászmát pedig szülte Reuélt.
És Ohilibáma szülte Jeust meg Jaelámot s Kórahot. Ezek Ézsau fiai, akik születtek neki Kanaán országában.
És Ézsau vette feleségeit, fiait és leányait, házának minden személyét, jószágát s minden barmát, minden birtokát, amelyet szerzett Kanaán országában, és elment más országba, testvére Jákób elől.
Mert vagyonuk sokkal nagyobb volt, semhogy együtt lakhassanak; nem bírta el őket tartózkodásuk földje állataik miatt.
És letelepedett Ézsau Széir hegyén; Ézsau az Edóm.
Ezek Ézsaunak, Edóm atyjának nemzetségei Széir hegyén.
Ezek Ézsau fiainak nevei: Elifáz, Ádának, Ézsau feleségének fia; Reuél, Bászmátnak, Ézsau feleségének fia.
És Elifáz fiai voltak: Témán, Ómár, Cefó, Gaetám és Kenáz.
Timna volt Elifáznak, Ézsau fiának ágyasa, és szülte Elifáznak Amálékot. Ezek Áda, Ézsau feleségének fiai.
És ezek Reuél fiai; Náhat és Zerah, Samma és Mizza. Ezek voltak Bászmátnak, Ézsau feleségének fiai.
És ezek voltak Oholibáma, Ana leányának, Cibeón unokájának, Ézsau feleségének fiai: ő szülte Ézsaunak Jeust, Jaelámot és Kórahot.
Ezek Ézsau fiainak törzsfői: Elifáz, Ézsau elsőszülöttjének fiai: Témán törzsfő, Ómár törzsfő, Cefó törzsfő, Kenáz törzsfő.
Kórah törzsfő, Gaetám törzsfő, Amálék törzsfő. Ezek Elifáz törzsfői Edóm országában; ezek Áda fiai.
És ezek Reuél, Ézsau fiának fiai: Náhat törzsfő, Zerah törzsfő, Samma törzsfő, Mizza törzsfő. Ezek Reuél törzsfői Edóm országában; ezek Bászmát, Ézsau feleségének fiai.
És ezek Oholibáma, Ézsau feleségének fiai: Jeus törzsfő, Jaelám törzsfő, Kórah törzsfő. Ezek törzsfői Oholibámának, Ana leányának, Ézsau feleségének.
Ezek Ézsau fiai és ezek a törzsfőik; ez Edóm.
Ezek a hórita Széirnek fiai, az ország lakói: Lótán, Sóbál, Cibeón és Ana.
Disón, Écer és Disán. Ezek a hórita törzsfők, Széir fiai, Edóm országában.
És voltak Lótán fiai: Hóri és Hémam; Lótán nővére pedig Timna.
És ezek Sóbál fiai: Alván, Mánáhat és Ébál, Sefó és Ónám.
És ezek Cibeón fiai: Ajja és Ana; az az Ana, aki találta az öszvéreket a pusztában, midőn legeltette Cibeónnak, az atyjának szamarait.
És ezek Ana fiai: Disón; Oholibáma pedig Ana leánya.
És ezek Disán fiai: Hemdán, Esbán, Jitrán és Kerán.
Ezek Écer fiai: Bilhán, Zaaván és Akán.
Ezek Disán fiai: Ucz és Arán.
Ezek a hórita törzsfők: Lótán törzsfő, Sóbál törzsfő, Cibeón törzsfő, Ana törzsfő.
Disón törzsfő, Écer törzsfő, Disán törzsfő; ezek a hórita törzsfők, törzsfejeik szerint Széir országában.
És ezek a királyok, akik uralkodtak Edóm országában, mielőtt király uralkodott Izráel fiai között.
Király volt Edómban Bela, Beór fia, és városának neve: Dinhába.
És meghalt Bela és király lett helyette Jóbáb, Zeráh fia, Bocrából.
És meghalt Jóbáb és király lett helyette Husám a témani országából.
És meghalt Husám és király lett helyette Hadád, Bedád fia, aki megverte Midjánt Móáb földjén, és városának neve Avit.
És meghalt Hadád és király lett helyette Szamla Maszrékából.
És meghalt Szamla és király lett helyette Sául, a folyammenti Rehóbótból.
És meghalt Sául és király lett helyette Báal-Hánán, Akbór fia.
És meghalt Báal-Hánán Akbór fia és király lett helyette Hadár, és városának neve Páu; feleségének neve Mehétabél, Matréd leánya, Mé-Záháb unokája.
És ezek Ézsau törzsfőinek nevei, családjaik szerint, helyeik szerint neveikkel: Timna törzsfő, Alva törzsfő, Jetét törzsfő;
Oholibáma törzsfő, Éla törzsfő, Pinón törzsfő;
Kenáz törzsfő, Témán törzsfő, Mibcár törzsfő;
Magdiél törzsfő, Irám törzsfő. Ezek Edóm törzsfői lakhelyeik szerint, birtokuk országában; Ez Ézsau, az edómiták atyja.
IX. Vájjéseb.
És Jákób lakott atyja tartózkodásának országában, Kanaán földjén.
Ezek Jákób nemzetségei, József tizenhét éves korában legeltette testvéreivel a juhokat, bojtár volt Bilha és Zilpa, atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hozott felőlük atyjukhoz.
Izráel jobban szerette Józsefet, mint többi fiait, mert öregségének gyermeke volt és csináltatott neki egy tarka köntöst.
Mikor testvérei látták, hogy atyjuk őt jobban szereti, mint többi testvéreit, meggyűlölték és nem tudtak vele barátságosan beszélni.
És József álmot álmodott és elmondta testvéreinek; ekkor még inkább gyűlölték.
És szólt hozzájuk: „Halljátok csak azt az álmot, amelyet álmodtam.
Mi kévéket kötöttünk a mezőn, és íme fölkelt az én kévém és meg is állt, a ti kévéitek pedig körülvették és leborultak az én kévém előtt”.
Erre azt mondták neki testvérei: „Igazán, király akarsz lenni felettünk, vagy uralkodni akarsz rajtunk?” Ekkor még inkább gyűlölték álmaiért és beszédeiért.
Ezután még egy másik álmot álmodott és elbeszélte azt is testvéreinek, és így szólt: „Íme, még egy álmot álmodtam; a nap, a hold és tizenegy csillag leborul előttem”.
És elbeszélte ezt atyjának és testvéreinek, de atyja megdorgálta, azt mondván neki: „Micsoda álom ez, amelyet álmodtál? Vajjon elmenjünk-e én, anyád és testvéreid, hogy földre boruljunk előtted”.
És testvérei irígykedtek reá, de atyja emlékezetében tartotta a dolgot.
Ezután elmentek testvérei, hogy legeltessék atyjuk juhait Sekemben.
És szólt Izráel Józsefhez: „Nemde, testvéreid Sekemben legeltetnek? Jer, hadd küldjelek el hozzájuk”. És ő mondta: „Itt vagyok”.
És szólt hozzá: „Menj csak, nézd meg jól vannak-e testvéreid és jól vannak-e a juhok, és hozz nekem hírt”. És elküldte őt Hebrón völgyéből és ő elérkezett Sekembe.
Ott találta őt egy ember, amint a mezőn tévelygett, és kérdezte az ember mondván: „Mit keressz?”
És ő mondta: „Testvéreimet keresem, mondd meg, kérlek, hol legeltetnek?”
És szólt az ember: „Elmentek innen, mert hallottam, hogy mondták: Menjünk Dótánba”. És József felment testvérei után és megtalálta őket Dótánban.
Mikor meglátták távolról, még mielőtt közelükbe ért, összeesküdtek ellene, hogy megölik.
És szóltak egymáshoz: „Íme ott jön ez az álmodozó.
Most pedig jertek, öljük meg és dobjuk be valamelyik gödörbe, és azután azt mondjuk, hogy egy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz álmaiból”.
És Reubén hallotta ezt, kiszabadította őt kezükből, szólván: „Ne vegyük el az életét”.
Azt mondta nekik Reubén: „Ne ontsatok vért, dobjátok be ebbe a gödörbe a pusztában, de kezet ne emeljetek ellene” – hogy megmentse őt kezükből és visszavigye atyjához.
És történt, hogy midőn József testvéreihez érkezett, lehúzták Józsefről köntösét, a tarka köntöst, amely rajta volt.
Fogták őt és bedobták a gödörbe; a gödör üres volt, nem volt benne víz.
Ezután leültek enni és amikor fölemelték szemüket, látták, hogy izmaélita karaván jön Gileádból, tevéik fűszert, balzsamot és ladánumot visznek és mennek, hogy Egyiptomba szállítsák.
És szólt Jehuda testvéreihez: „Mi haszna, ha megöljük testvérünket és eltitkoljuk vérét?
Jertek, adjuk el az izmaélitáknak, de kezünk ne érje, mert testvérünk, saját húsunk ő”. És testvérei hallgattak reá.
És arra haladtak mindjánita emberek, kereskedők; kihúzták és felhozták Józsefet a gödörből és eladták Józsefet az izmaélitáknak húsz ezüstért; ezek pedig elvitték Józsefet Egyiptomba.
És Reubén visszatért a gödörhöz és íme József nem volt a gödörben, és ő megszaggatta ruháit.
És visszatért testvéreihez és szólt: „A gyermek nincs meg, és én most hova legyek?”
Ezután vették József köntösét, levágtak egy kecskebakot és bemártották a köntöst a vérbe.
És elküldték a tarka köntöst, és elvitték atyjukhoz és szóltak: „Ezt találtuk, ismerd meg, vajjon fiad köntöse-e vagy nem?”
És ő megismerte és szólt: „Fiam köntöse ez, vadállat falta fel, bizonyosan széttépte Józsefet”.
És Jákób megszaggatta ruháit, zsákot tett derekára és gyászolta fiát hosszú ideig.
És fölkeltek mind a fiai és mind a leányai, hogy megvigasztalják, de nem akart megvigasztalódni, hanem szólt: „Bizony gyászolva szállok le fiamhoz a sírba”. És siratta őt atyja.
A midjaniták pedig eladták őt Egyiptomba Potifárnak, Fáraó udvari tisztjének, a testőrök kapitányának.
És történt abban az időben, hogy Jehuda elment testvéreitől és betért egy adullami férfiúhoz, neve Hira.
És meglátta ott Jehuda egy Sua nevű kanaáni férfiúnak a leányát, elvette és bement hozzá.
És viselős lett és szült egy fiút, és elnevezte Érnek.
És ismét viselős lett és szült egy fiút és elnevezte Ónánnak.
És ismét szült egy fiút és elnevezte Sélának; Kezibben volt, midőn szülte őt.
És Jehuda feleséget vett Érnek, az elsőszülöttjének, neve volt Támár.
De Ér, Jehuda elsőszülöttje rossz volt Isten szemében, és megölte őt az Örökkévaló.
Erre Jehuda szólt Ónánnak: „Menj be testvéred feleségéhez és teljesítsd az elhalt férj testvérének a kötelességét és támassz magzatot testvérednek”.
És tudta Ónán, hogy nem az övé lesz a magzat, és történt, hogy midőn bement testvére feleségéhez, a földre ontotta, hogy ne adjon magzatot testvérének.
Az, amit tett, rossz volt az Örökkévaló szemében, és megölte őt is.
Ekkor mondta Jehuda Támárnak, a menyének: „Maradj özvegyen atyád házában, míg megnő Séla fiam”; mert azt gondolta, hátha meghal ő is, mint testvérei. És elment Támár és atyja házában lakott.
Sok idő mult el és meghalt Sua leánya, Jehuda felesége; és megvigasztalódott Jehuda és fölment juhainak nyíróihoz, ő és Hira, az ő adullámi barátja, Timnába.
És tudtára adták ezt Támárnak, mondván: „Íme, ipad fölmegy Timnába juhait nyírni”.
Ekkor levetette magáról özvegyi ruháit, elfödte magát fátyollal és beburkolózott és leült Énájim bejáratán, mely a Timnába vezető úton van, mert látta, hogy Séla már felnőtt és őt nem adták hozzá feleségül.
Midőn Jehuda meglátta őt, paráznának vélte, mert elfödte arcát.
És letért hozzá az útra, és szólt hozzá: „Kérlek, hadd menjek be hozzád”. Mert nem tudta, hogy ez a menye. És ő így szólt: „Mit adsz nekem, ha bejössz hozzám?”
És ő szólt: „Majd küldök neked egy kecskegödölyét a nyájból”. Ő mondta: „Adsz nekem zálogot, amíg elküldöd?”
És ő szólt: „Mi legyen a zálog, amit adjak?” Felelt: „Pecséted, zsinórod és a botod, amely kezedben van”. És ő odaadta neki, bement hozzá, és viselős lett tőle.
Ezután fölkelt, elment, levetette fátyolát és fölöltötte özvegyi ruháit.
Jehuda elküldte a kecskegödölyét az ő adullámi barátja által, hogy átvegye a zálogot az asszony kezéből, de nem találta őt.
És megkérdezte a helység embereit, mondván: „Hol van a parázna nő, aki Énájimban az út mellett volt?” Azt mondták: „Nem volt erre parázna nő”.
És ő visszatért Jehudához, mondván: „Nem találtam meg és a helység emberei is mondták: nem volt arra parázna nő”.
Erre Jehuda azt mondta: „Tartsa meg hát magának, nehogy csúffá legyünk; íme én elküldtem e gödölyét, de te nem találtad meg őt”.
És történt mintegy három hónap múlva, hogy elmondták Jehudának, mondván: „Paráználkodott Támár, a menyed, és íme, viselős is paráznaságból”. Erre Jehuda szólt: „Vezessétek ki, hogy elégessék”.
Mikor kivezették, elküldött ipjához, mondván: „Attól a férfiútól, akié ezek, vagyok én viselős”. Szólt továbbá: „Ismerd meg, kérlek, kié ez a pecsét, a zsinór és a bot”.
Jehuda fölismerte és azt mondta: „Igazságosabb ő nálamnál, mivelhogy nem adtam őt Séla fiamnak”. És többé nem ismerte őt meg.
És történt, hogy szülésekor, íme, ikrek voltak a méhében.
És történt, hogy midőn szült, az egyik kinyujtotta kezét és a bába vett piros fonalat és rákötötte kezére, mondván: „Ez jött először”.
S történt, hogy midőn visszahúzta kezét, íme kijött a testvére, és ő szólt: „Miért törtél magadnak rést?” Ezért nevezték őt Perecnek.
Azután kijött testvére, akinek kezén volt a piros fonal és elnevezték Zeráhnak.
Józsefet elvitték Egyiptomba és megvette őt az izmaelitáktól, akik odavitték, Potifár, Fáraó udvari tisztje, a testőrök kapitánya, egy egyiptomi férfiú.
És az Örökkévaló Józseffel volt és ő szerencsés ember lett, urának, az egyiptominak házában lakott.
És ura látta, hogy az Örökkévaló vele van és hogy az Örökkévaló mindent, amit cselekszik, sikeressé tesz az ő kezében.
És József kegyességet talált az ő szemében, vele szolgáltatta ki magát, háza fölé rendelte és mindenét kezére bízta.
És történt, hogy amióta háza és minden vagyona felügyelőjévé rendelte, megáldotta az Örökkévaló József kedvéért az egyiptomi házát, az Örökkévaló áldása volt mindenen, ami az övé volt a házában és a mezőn.
És ő mindenét József kezére bízta, nem gondolt mellette semmivel, csakis a kenyérrel, amit evett. És József szép termetű és szép arcú volt.
És történt ezen dolgok után, hogy urának felesége szemet vetett Józsefre és mondta: „Hálj velem”.
De ő visszautasította és azt mondta ura feleségének: „Íme, az én uram nem gondol mellettem semmivel a házban, és amije van, mindent a kezembe adott.
Ő nem nagyobb ebben a házban nálamnál, és nem vont meg tőlem semmit, csakis téged, mert te a felesége vagy; hogy tenném tehát e nagy gonoszságot és vétkeznék Isten ellen”.
És történt, hogy midőn Józsefhez nap nap után beszélt, ő mégsem hallgatott reá, hogy háljon nála, hogy vele legyen.
És történt egy napon, hogy bement a házba, hogy elvégezze munkáját, és nem volt senki a ház emberei közül ott a házban.
És a nő megragadta őt köntösénél fogva, mondván: „Hálj velem!” De ő ott hagyta köntösét annak kezében, elmenekült és kiment az utcára.
És történt, hogy midőn látta, hogy ott hagyta kezében a ruháját és elmenekült az utcára,
hívta házának embereit és szólt hozzájuk, mondván: „Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, hogy csúfot űzzön velünk; bejött hozzám, hogy velem háljon, és én hangosan kiáltottam.
És történt, hogy midőn hallotta, hogy fölemelem hangomat és kiáltok, otthagyta ruháját nálam, elmenekült és kiment az utcára.”
És magánál tartotta ruháját, míg ura hazajött.
És szólt hozzá ezekkel a szavakkal, mondván: „Bejött hozzám a héber szolga, akit te hoztál hozzánk, hogy csúfot űzzön velem;
és történt, hogy midőn fölemeltem hangomat és kiáltottam, itthagyta ruháját nálam és elmenekült az utcára.”
És történt, hogy amint ura meghallotta felesége szavait, amiket hozzá szólt, mondván: „Ilyen dolgokat tett velem a te szolgád”, – haragra lobbant.
És József ura vette őt és börtönbe vetette, arra a helyre, ahol a király foglyai fogva voltak; és ő ott volt a börtönben.
De az Örökkévaló Józseffel volt, kegyes volt hozzá és kegyességet adott számára a börtön őre szemében.
És a börtön őre József kezébe adta mind a foglyokat, kik a börtönben voltak, és minden, ami ott történt, ő általa történt.
A börtön őre nem nézett semminek utána, ami az ő kezére volt bízva, mert az Örökkévaló vele volt, s amit cselekedett, az Örökkévaló sikeressé tette.
Történt ezen dolgok után, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütője vétkeztek uruk, az egyiptomi király ellen.
És Fáraó megharagudott két udvari tisztjére, a főpohárnokra és a fősütőre.
És őrizetbe adta őket a testőrök kapitányának házába, a börtönbe, oda, ahol József fogva volt.
A testőrök kapitánya Józsefet melléjük rendelte, és ő kiszolgálta őket; és ezek egy ideig őrizetben voltak.
És álmodtak mindketten álmot, mindegyik a maga álmát ugyanazon éjjel, mindegyik álmának jelentése szerint: Egyiptom királyának pohárnoka és sütője, akik fogva voltak a börtönben.
És József belépett hozzájuk reggel és látta őket, hogy kedvetlenek.
És megkérdete Fáraó udvari tisztjeit, kik vele voltak ura házának őrizetében: „Miért vagytok oly szomorúak ma?”
Ők mondták neki: „Álmot álmodtunk és nincs, aki megfejtse”. És József szólt hozzájuk: „Nem Istennél van a megfejtés? Beszéljétek el nekem”.
És a főpohárnok elbeszélte álmát Józsefnek és azt mondta neki: „Álmomban egy szőlőtő volt előttem.
És a szőlőtőn három venyige, és amíg bimbózott, kihajtott a virága és fürtjei bogyókat érleltek,
és Fáraó serlege kezemben volt, és fogtam a bogyókat s kipréseltem őket Fáraó serlegébe; és a serleget Fáraó kezébe adtam”.
És József szólt hozzá: „Ez a megfejtése: a három venyige, három nap.
Három nap múlva számonveszi Fáraó fejedet és visszahelyez állásodba és odaadod majd Fáraó serlegét kezébe, szokás szerint, mint amikor pohárnoka voltál.
Hanem azután emlékezz meg rólam, ha jó sorod lesz, és gyakorolj irántam szeretetet; említs meg engem Fáraónál és vezess ki ebből a házból.
Mert elloptak engem a héberek országából, s itt sem követtem el semmit, hogy börtönbe vessenek”.
És midőn a fősütő látta, hogy jó megfejtést adott, szólt Józsefhez: „Nekem is volt álmom: három kosár fehér kenyér volt a fejemen.
A felső kosárban mindenféle étel, sütő műve volt Fáraó számára, és a madarak ették a kosárból a fejemen”.
József felelt és így szólt: „Ez a megfejtése: A három kosár, három nap.
Három nap múlva Fáraó fejedet számon veszi és felakasztat egy fára s a madarak eszik le rólad a húsod”.
És történt a harmadik napon, Fáraó születése napján, hogy lakomát szerzett összes szolgáinak. Ekkor számon vette a főpohárnok fejét és a fősütő fejét szolgái között.
A főpohárnokot visszahelyezte főpohárnokságába, és ő Fáraó kezébe adta a serleget.
A fősütőt pedig felakasztatta, amint azt nekik József megfejtette.
De a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről és elfelejtette őt.
X. Mikkéc.
Történt két év múlva, hogy Fáraó álmodott: íme ott állt a folyó partján,
s íme a folyóból feljött hét tehén, szép alakúak és kövér húsúak s legeltek a nádasban.
S íme jött utánuk másik hét tehén a folyamból, rút alakúak és vékony húsúak és megállottak az ott levő tehenek mellett a folyó partján.
És a rút alakú és vékony húsú tehenek megették a hét szép alakú és kövér tehenet. Erre Fáraó fölébredt.
És elaludt és álmodott másodszor is; és íme, hét kalász terem egy száron, kövér és szép,
s íme, hét kalász, vékony és a keleti széltől elperzselt, nő utánuk.
És a vékony kalászok elnyelték a hét kövér és telt kalászt. Erre Fáraó fölébredt és íme álom volt.
Reggelre kelve, nyugtalankodott a lelke, elküldött és összehivatta Egyiptomnak minden írástudóját és bölcseit, és Fáraó elbeszélte nekik álmát, de nem volt senki, aki meg tudta volna fejteni Fáraónak.
Ekkor szólt a főpohárnok Fáraóhoz, mondván: „Meg kell említenem vétkeimet ma.
Fáraó megharagudott szolgáira és őrizetbe adott engem a testőrök kapitányának házába, engem és a fősütőt.
És álmodtunk álmot egy éjjel én és ő, mindegyik álmának jelentése szerint álmodott.
És volt ott velünk egy héber ifjú, a testőrök kapitányának szolgája, és mi elbeszéltük neki és ő megfejtette álmunkat; mindegyikünknek az álma szerint fejtette meg.
És történt, hogy amint megfejtette nekünk, úgy is lett: engem visszahelyeztek állásomba, és őt fölakasztották.”
Erre elküldött Fáraó és hivatta Józsefet; és kihozták a börtönből, lenyiratkozott, ruhát váltott és bement Fáraóhoz.
És szólt Fáraó Józsefhez: „Álmot álmodtam és nincs, aki megfejtse, rólad pedig azt hallottam, hogy ha hallasz egy álmot, meg tudod fejteni.”
Felelt József Fáraónak, mondván: „Ez nem én bennem van, Isten ad majd jó feleletet Fáraónak”.
És Fáraó szólt Józsefnek: „Álmomban a folyó partján álltam,
és íme, a folyóból feljött hét tehén, kövér húsú és szép alakú és legelt a nádasban.
És íme, feljött utánok másik hét tehén, sovány, igen rút alakú és sovány húsú, nem láttam ilyen csúnyákat Egyiptom egész országában.
És az ösztövér és rút tehenek megették az első hét kövér tehenet.
És mikor megették őket, nem lehetett látni rajtuk, hogy megették, mert csak oly rút alakúak voltak, mint azelőtt. Erre fölébredtem.
És láttam álmomban: íme, hét kalász terem egy száron, telt és szép.
De íme, hét kalász, aszott, vékony, a keleti széltől elperzselt, nő utánuk.
És a vékony kalászok elnyelték a hét szép kalászt. Elmondtam az írástudóknak, de nincs, aki megmagyarázza nekem.
És József mondta Fáraónak: „Fáraó álma egy; amit Isten tenni akar, azt jelentette ki Fáraónak.
A hét szép tehén hét év és a hét szép kalász hét év, egy álom ez.
A hét sovány és rút tehén, amelyek utánok feljöttek, szintén hét év, a hét üres és a keleti széltől elperzselt kalász az éhség hét esztendejét jelenti.
Ez az, amit Fáraónak mondtam: amit Isten cselekedni akar, azt megmutatta Fáraónak.
Jönni fog hét esztendő, amelyekben nagy bőség lesz Egyiptom egész országában.
De utánuk az éhség hét esztendeje következik, ezekben elfelejtenek minden bőséget Egyiptom országában, és az éhség pusztítja az országot.
És nem ismerik majd azután a bőséget az országban az éhség miatt, amely utána lesz, mert igen súlyos lesz az.
És Fáraó álma azért jelentkezett kétszer, mert elhatározott dolog Isten részéről és Isten hamarosan véghez is viszi.
Most szemeljen tehát ki Fáraó egy értelmes és bölcs férfiút és állítsa Egyiptom országának élére.
Tegye ezt Fáraó, rendeljen felügyelőket az ország fölé és szedjen ötödöt Egyiptom országában a bőség hét esztendejében.
Gyűjtsék össze az elkövetkező jó esztendőknek minden eleségét, halmozzanak fel a városokban gabonát Fáraó keze alatt eleségül és őrizzék meg.
És legyen az eleség összegyűjtve az ország számára az éhség hét esztendejére, amelyek Egyiptom országában lesznek, hogy el ne pusztuljon az ország az éhség miatt.
És jónak tetszett a dolog Fáraó szemében és mind a szolgái szemében.
És szólt Fáraó szolgáihoz: „Találhatunk-e olyan embert, mint ez, egy embert, akiben Isten szelleme van?”
És szólt Fáraó Józsefhez: „Miután Isten mindezt tudatta veled, nincs oly értelmes és bölcs ember, mint te.
Te leszel házam fölött és a te parancsod szerint igazodjék egész népem, csak a trónon leszek nagyobb, mint te”.
És szólt Fáraó Józsefhez: „Lásd, Egyiptom egész országa fölé tettelek”.
És levette Fáraó pecsétgyűrűjét kezéről és József kezére adta, felöltöztette byszusz-ruhába és aranyláncot akasztott a nyakába.
Körülvitte második kocsiján és kiáltották előtte: térdre! És megtette őt Egyiptom egész országa fölé.
És szólt Fáraó Józsefhez: „Én vagyok Fáraó, de te nélküled ne emelje fel senki se kezét, se lábát Egyiptom egész országában”.
És elnevezte Fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak és feleségül adta neki Ászenátot, Potifera, Ón papjának leányát. És kiment József Egyiptom földjére.
És József harminc éves volt, mikor Fáraó, Egyiptom királya előtt állott; és kiment József Fáraó színe elől és bejárta Egyiptom egész országát.
Az ország a bőség hét esztendejében gazdagon termett.
És összegyüjtötték a hét esztendőnek minden eleségét, amely Egyiptom országában volt, és az eleséget a városokban rakták el; minden városba a körülötte levő mező eleségét rakták.
És felhalmozott József annyi gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, végre abbahagyta a számlálást, mert megszámlálhatatlan volt.
És Józsefnek, még mielőtt bekövetkezett volna az éhség esztendeje két fia született, akiket Ászenát, Potifera Ón papjának leánya szült neki.
És nevezte József az elsőszülöttet Menassénak, mert Isten elfelejtette velem minden szenvedésemet és atyám egész házát.
A másikat nevezte Efrájimnak, mert Isten megszaporított engemet nyomorúságom országában.
És a bőség hét esztendeje, amely Egyiptom országában volt, véget ért.
És kezdett bekövetkezni az éhség hét esztendeje, amint József megmondotta, és volt éhség minden országban, de Egyiptom egész országában volt kenyér.
És éhezett Egyiptom egész országa és a nép kiáltott Fáraóhoz kenyérért. Ekkor Fáraó mondta egész Egyiptomnak: „Menjetek Józsefhez, amit mond nektek, azt tegyétek”.
És éhség volt az egész földön, és József megnyitotta mind a magtárakat és eladott gabonát Egyiptomnak, és nagy volt az éhség Egyiptom országában.
És minden ország eljött Egyiptomba Józsefhez, hogy vegyen gabonát, mert nagy volt az éhség az egész földön.
Jákób látta, hogy Egyiptomban van gabona, és szólt Jákób az ő fiainak: „Mit néztek egymásra?”
És szólt: „Hallottam, hogy Egyiptomban van gabona; menjetek le oda és vegyetek nekünk onnan gabonát, hogy éljünk és meg ne haljunk”.
És József tíz testvére lement, hogy gabonát vegyenek Egyiptomban.
De Benjámint, József testvérét, Jákób nem küldte testvéreivel, mert mondta, nehogy baleset érje.
És jöttek Izráel fiai is gabonát venni a többiek között, akik jöttek, mert éhség volt Kanaán országában.
És József volt az ország kormányzója, ő adta el a gabonát az ország egész népének; és jöttek József testvérei és meghajoltak előtte arccal földig.
És József meglátta testvéreit, és megismerte őket, de idegennek tetette magát irántuk, és keményen beszélt velük, szólván hozzájuk: „Honnan jöttök?” Feleltek: „Kanaán országából, hogy eleséget vásároljunk”.
József megismerte testvéreit, de azok nem ismerték meg őt.
És József megemlékezett az álmokról, melyeket felőlük álmodott és szólt hozzájuk: „Kémek vagytok, eljöttetek megtekinteni az ország meztelenségét”.
És ők feleltek neki: „Nem, uram, szolgáid azért jöttek, hogy eleséget vegyenek.
Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk, becsületesek vagyunk, szolgáid sohasem voltak kémek”.
És ő szólt hozzájuk: „Nem úgy van, hanem az ország meztelenségét jöttetek megtekinteni”.
És ők feleltek: „Mi, szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy ember fiai, Kanaán országában és íme, a legkisebb most atyánkkal van, az egyik pedig már nincs”.
És szólt hozzájuk József: „Ez az, amit mondtam nektek, hogy kémek vagytok.
Próbára kell tennem titeket, Fáraó életére mondom, nem mentek el innen, hacsak el nem jön legkisebb testvéretek.
Küldjétek el az egyiket közületek, hogy hozza el testvéreteket, ti pedig fogva maradjatok, hogy próbára tegyem szavaitokat, vajjon igazság van-e bennetek. Ha pedig nem, Fáraó életére, bizony kémek vagytok”.
És börtönbe vetette őket három napig.
És a harmadik napon így szólt hozzájuk József: „Ezt tegyétek, hogy életben maradjatok, mert én félem az Istent.
Ha becsületes emberek vagytok, hagyjátok itt egyik testvéreteket a börtönben, ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házaitok éhinségére,
és hozzátok el legkisebb testvéreteket hozzám, hogy beigazolódjanak szavaitok és meg ne haljatok”. És így tettek.
És mondták egyik a másiknak: „Bizony bűnösök vagyunk testvérünk miatt, mivel láttuk lelke szorongását, amikor könyörgött hozzánk, de nem hallgattunk reá. Ezért jött reánk ez a nyomorúság”.
És Reubén szólt, mondván: „Nem mondtam-e nektek, ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. Immár vérét is követelik”.
És ők nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács volt közöttük.
És ő elfordult tőlük és sírt; azután visszatért hozzájuk és beszélt velük; elvitte közülük Simeónt és megkötözte szemük előtt.
Ezután megparancsolta József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és hogy mindegyiknek tegyék vissza pénzét zsákjába és hogy adjanak nekik élelmet az útra. Így is tettek velük.
És ők fölrakták gabonájukat szamaraikra és útnak indultak.
És mikor az egyik kioldotta zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson, meglátta pénzét, hogy zsákjának szájában van.
És szólt testvéreihez: „Visszatették pénzemet és itt van zsákomban”. Ekkor elhagyta őket bátorságuk és remegve szóltak egymáshoz: „Mit is cselekedett velünk Isten!”
És megérkeztek atyjukhoz, Jákóbhoz, Kanaán országába és elmondtak neki mindent, ami őket érte, szólván:
„Keményen beszélt velünk a férfiú, az ország ura és az ország kémeinek tartott bennünket.
Mi pedig mondtuk neki: Becsületesek vagyunk, soha kémek nem voltunk;
tizenketten vagyunk testvérek, atyánk fiai, az egyik már nincs, a legkisebb pedig most atyánkkal van Kanaán országában.
És szólt hozzánk a férfiú, az ország ura: Azáltal fogom megtudni, hogy becsületesek vagytok, hagyjátok nálam egyik testvéreteket, vegyétek a gabonát házaitok szükségletére és menjenetek,
és hozzátok el legkisebb testvéreteket hozzám, így megtudom majd, hogy nem kémek vagytok, hanem becsületes emberek; akkor kiadom majd testvérteket és bejárhatjátok az országot”.
És történt, hogy mikor zsákjaikat kiürítették, íme, mindegyiknek pénzcsomója zsákjában volt. És mikor ők és atyjuk meglátták pénzcsomóikat, megfélemlettek.
És szólt hozzájuk atyjuk, Jákób: „Megfosztottatok gyermekeimtől, József nincsen, Simeón nincsen, és el akarjátok vinni Benjámint, – mindez engem terhel.”
És szólt Reubén atyjához, mondván: „Megölheted az én két fiamat, ha vissza nem hozom őt neked; bízd az én kezemre és én visszahozom neked”.
És ő szólt: „Nem megy le fiam veletek, mert testvére meghalt és ő maga maradt meg, ha baleset érné az úton, amelyen mentek, akkor bánatban viszitek ősz fejemet a sírba”.
És az éhség egyre súlyosbodott az országban.
És történt, hogy midőn teljesen megették a gabonát, amelyet Egyiptomból hoztak, atyjuk így szólt hozzájuk: „Menjetek újra, vegyetek nekünk egy kis eleséget”.
És szólt hozzá Jehuda, mondván: „Intve intett bennünket a férfiú, mondván: ne lássátok színemet, ha testvéretek nincsen veletek.
Ha testvérünket velünk küldöd, lemegyünk és veszünk neked eleséget,
de ha nem küldöd, nem megyünk le, mert ama férfiú mondta nekünk: ne lássátok színemet, ha testvéretek nincsen veletek”.
És szólt Izráel: „Miért tettetek velem rosszat, tudtára adván a férfiúnak, hogy van még egy testvértek?”
És ők szóltak: „Nagyon részletesen tudakozódott az a férfiú felőlünk és szülőföldünk felől, mondván: Él-e még atyátok? Van-e még testvértek? Hát mi megmondtuk e szavak szerint; vajjon tudhattuk-e, hogy azt fogja mondani, hozzátok le testvérteket”.
És Jehuda szólt atyjához, Izráelhez: „Küldd velem a fiút, hogy útra keljünk és elmenjünk, hogy éljünk és meg ne haljunk, mi is, te is, gyermekeink is.
Én jótállok érte, kezemből követelheted; ha nem hozom vissza őt hozzád és elédbe nem állítom őt, én legyek minden időre vétkes előtted.
Bizony, ha nem késlekedtünk volna, most már kétszer is vissza lehetnénk”.
És szólt hozzájuk atyjuk, Izráel: „Ha már így van, ekként cselekedjetek. Tegyetek az ország legjobb termékeiből edényeitekbe és vigyétek le azt ajándékul annak a férfiúnak, egy kis balzsamot, egy kis mézet, fűszereket és ladánumot, pisztáciadiót és mandulát.
És kétszeres pénzt vegyetek magatokhoz; azt a pénzt is, amelyet visszatettek zsákjaitok szájába, szintén vigyétek magatokkal, hátha tévedés volt.
Testvérteket is vigyétek és keljetek útra, menjetek el ismét ahhoz a férfiúhoz.
És a Mindenható Isten adjon nektek irgalmat a férfiú előtt, hogy elbocsássa veletek másik testvérteket és Benjámint, én pedig, ha már meg vagyok fosztva gyermekeimtől, hát legyek megfosztva”.
És a férfiak vették ezt az ajándékot, kétszeres pénzt is vettek magukhoz, és Benjámint, és elindultak és lementek Egyiptomba és József elé állottak.
Mikor József látta velük Benjámint, szólt háza vezetőjének: „Vezesd be az embereket a házba, vágj le barmot és készítsd el, mert ez emberek velem fognak ebédelni.
És az ember úgy tett, amint József mondta és bevezette az embereket József házába.
Megijedtek az emberek, azért, hogy bevezették őket József házába és szóltak: „A pénz miatt, mely a multkor visszakerült zsákjainkba, hoztak be bennünket, hogy ránk törjenek és ránk rohanjanak és hogy bennünket rabszolgákká tegyenek és szamarainkat”.
És közelebb léptek az emberhez, aki József házának vezetője volt és szóltak hozzá a ház kapujában,
és mondták: „Kérünk uram, valóban lejöttünk először, hogy eleséget vegyünk.
És történt, hogy midőn szállásunkhoz értünk és kibontottuk zsákjainkat, íme mindegyikünk pénze, ezüstünk teljes súlyában a zsák szájában volt; ezt visszahoztuk magunkkal.
És más pénzt is hoztunk le kezünkben, hogy eleséget vegyünk. Nem tudjuk, ki tette pénzünket zsákjainkba.”
És ő szólt: „Béke veletek! Ne féljetek Istenetek és atyátok Istene adta nektek a kincset zsákjaitokba, pénzetek eljutott hozzám”. És kivezette hozzájuk Simeónt.
És a férfiú bevezette az embereket József házába, adott nekik vizet és megmosták lábaikat, azután adott abrakot szamaraiknak.
És ők előkészítették az ajándékot, mire József délben megjön, mivel hogy hallották, hogy ott fognak enni.
És midőn József hazajött, bevitték neki a házba az ajándékot, amely kezükben volt; és meghajoltak előtte földig.
És ő kérdezősködött hogylétük felől és szólt: „Jól van-e atyátok, az öreg ember, akiről szóltatok, él-e még?”
És ők mondták: „Jól van szolgád, a mi atyánk, még él”; meghajoltak és leborultak.
És ő fölemelte szemét és meglátta Benjámint, testvérét, anyjának fiát, és szólt: „Ez a legkisebb testvértek, akiről nekem szóltatok?” Neki pedig azt mondta: „Isten legyen kegyes hozzád, fiam”.
És elsietett József, mert megindult a szíve testvérén és sírni akart; bement a szobába és ott sírt.
Megmosta arcát és kiment, uralkodott magán és mondta: „Hozzátok az ételt”.
Külön tették ő eléje és külön ő eléjük, és külön az egyiptomiaknak, akik vele ettek, mert nem ehetnek az egyiptomiak kenyeret a héberekkel együtt, mert ez útálat az egyiptomiaknak.
És ültek előtte, az elsőszülött elsőszülöttsége szerint és a legfiatalabb fiatalsága szerint és az emberek egymásra bámultak.
És ő tőle vittek hozzájuk részeket, és ötször több volt Benjámin része valamennyiök részénél. Ittak és vígan voltak nála.
És megparancsolta háza vezetőjének, mondván: „Töltsd meg az emberek zsákjait eleséggel, amennyit csak elvinni képesek, és tedd be mindegyiknek pénzét zsákja szájába.
És tedd be serlegemet, az ezüst serleget a legkisebbik zsákjának szájába, gabonájának árával együtt”. És ő úgy cselekedett, amint József mondta.
És amikor a reggel felvirradt, elbocsátották az embereket, szamaraikkal együtt.
És amikor kimentek a városból, és még nem voltak messze, azt mondta József háza vezetőjének: „Menj az emberek után, és ha utólérted őket, mondd nekik, miért fizettétek rosszal a jót?
Nem ez az, amiből az uram iszik és abból szokott jósolni is? Rosszul cselekedtétek, amit tettetek”.
És utólérte őket és ezeket a szavakat mondta nekik.
És ők mondták neki: „Miért szólt uram ilyen szavakat, távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
A pénzt, amelyet zsákjaink szájában találtunk, visszahoztuk neked Kanaán országából, hogy lopnánk hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
Akárkinél megtaláljuk szolgáid közül, az haljon meg és mi is urunk rabszolgái legyünk”.
És ő szólt: „Most is szavaitok szerint legyen; akinél van, az rabszolgám lesz, ti pedig mentesek lesztek”.
Hamarosan lerakta mindegyik zsákját a földre és kibontotta mindegyik a zsákját.
Ő kutatott, a legnagyobbnál kezdte és a legkisebbnél végezte; és megtalálták a serleget Benjámin zsákjában.
Megszaggatták ruháikat, azután mindegyik fölrakodott szamarára és visszatértek a városba.
Jehuda és testvérei bementek József házába – ő még ott volt – és földre vetették magukat előtte.
És József mondta nekik: „Micsoda dolog ez, amit cselekedtetek? Nem tudjátok-e, hogy olyan férfiú, mint én, jósolni szokott?”
És szólt Jehuda: „Mit mondjunk uramnak, mit szóljunk és hogy igazoljuk magunkat? Isten megtudta szolgáid bűnét. Íme, rabszolgái vagyunk uramnak, mi, és az is, akinél a serleg találtatott”.
És ő azt mondta: „Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem. Az az ember, akinél a serleg találtatott, az legyen rabszolgám, ti pedig menjetek fel békével atyátokhoz.”
XI. Vájjiggas.
Ekkor eléje lépett Jehuda és mondta: „Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót uram fülébe és ne törjön ki haragod szolgád ellen, mert te olyan vagy, mint Fáraó.
Uram, te kérdezted szolgáidat, mondván: van-e atyátok vagy testvéretek?
És mi mondtuk uramnak: van atyánk, öreg ember és egy öregségére született gyermeke, a legkisebbik; testvére meghalt és ő egyedül maradt meg anyjának és az atyja szereti.
És te azt mondtad szolgáidnak: hozzátok le hozzám, hadd vessem reá szememet.
És mi mondtuk uramnak, a fiú nem hagyhatja el atyját, ha elhagyja atyját, akkor az meghal.
Te pedig azt mondtad szolgáidnak, ha legkisebb testvértek nem jön le veletek, ne lássátok többé arcomat.
És történt, hogy midőn fölmentünk szolgádhoz, az én atyámhoz, megmondtuk neki uram szavait.
És atyánk mondta: menjetek újra és vegyetek nekünk egy kis eleséget.
És mi azt mondtuk, nem mehetünk le; ha velünk van legkisebb testvérünk, akkor lemegyünk, mert nem láthatjuk a férfiú arcát, ha legkisebb testvérünk nincs velünk.
És szólt hozzánk szolgád, az én atyám: ti tudjátok, hogy két fiút szült nekem az én feleségem.
Az egyik elment tőlem és akkor azt mondtam, bizony szét lett tépve, és nem is láttam mostanig.
És ha elveszitek ezt is színem elől és baleset éri, akkor ősz fejemet gondok közt viszitek le a sírba.
És ha most eljövök szolgádhoz, az atyámhoz és a fiú nincs velünk, holott lelke össze van kötve az ő lelkével,
ha meglátja, hogy a fiú nincs meg, akkor meghal, és szolgáid, atyánknak, a te szolgádnak ősz fejét búbánatban teszik majd a sírba.
Mert szolgád jótállt a fiúért atyámnál, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, minden időre vétkes legyek előtted.
Most tehát, kérlek, maradjon szolgád uram rabszolgája a fiú helyett, és engedd a fiút felmenni testvéreivel.
Mert hogyan mehetnék fel atyámhoz, ha a fiú nincsen velem? Nem nézhetném a szerencsétlenséget, amely atyámat éri.”
József nem tudott tovább uralkodni magán mindazok előtt, akik körülötte álltak és fölkiáltott: „Menjen ki mindenki mellőlem!” Nem is maradt senki sem mellette, midőn József megismertette magát testvéreivel.
Hangos sírásra fakadt, meghallották az egyiptomiak és meghallotta Fáraó háza.
És szólt József testvéreihez: „Én vagyok József! Él-e még atyám?” De testvérei nem tudtak neki felelni, meg voltak rendülve színe előtt.
És József szólt testvéreihez: „Lépjetek közelebb, kérlek!” És közelebb jöttek. És ő szólt: „Én vagyok József, testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba.
Most pedig ne bánkódjatok és ne bosszankodjatok azon, hogy eladtatok ide, mert Isten azért küldött engem ide előttetek, hogy életetek megmaradjon.
Mert immár két éve tart az éhség az országban, és még öt éven át nem lesz szántás és aratás.
És Isten engem elküldött előttetek, hogy legyen maradékotok a földön és hogy életben tartson benneteket nagy menekülésre.
Így tehát nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten; ő tett Fáraó atyjává és egész házának urává és uralkodóvá Egyiptom egész országában.
Siessetek, menjetek föl atyámhoz és mondjátok neki: Így szól fiad József, Isten engem egész Egyiptom urává tett: jöjj le hozzám, ne késlekedj.
És lakni fogsz Gósen földjén, és közel leszel hozzám, te, fiaid és fiaid fiai, nyájaid és gulyáid és mindened, amid van.
És én majd eltartalak ott, mert még öt évig éhség lesz; nehogy elszegényedj te, házad és minden, ami a tied.
És íme szemetek látja és Benjámin testvérem szeme, hogy az én szám szól hozzátok.
És mondjátok el atyámnak minden dicsőségemet Egyiptomban és mindent, amit láttatok, siessetek és hozzátok el atyámat ide”.
És ráborult testvére Benjámin nyakára és sírt, és Benjámin sírt az ő nyakán.
Megcsókolta mindegyik testvérét és sírt rajtuk, és azután beszéltek vele testvérei.
Hallották a hírt Fáraó házában is, mondván: Eljöttek József testvérei. És jónak tetszett Fáraónak és szolgáinak.
És szólt Fáraó Józsefhez: „Mondd meg testvéreidnek, ezt cselekedjétek: rakodjatok fel barmaitokra, induljatok és menjetek el Kanaán országába.
És vegyétek atyátokat meg házatok népét és jöjjetek hozzám, nektek adom Egyiptom országának javát és egyétek az ország zsírját.
Neked pedig meghagyom: ezt cselekedjétek, vegyetek magatoknak Egyiptom országából szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára és hozzátok fel atyátokat és jöjjetek.
Szemetek pedig ne sajnálja holmitokat, mert Egyiptom egész országának java a tietek.”
Így is cselekedtek Izráel fiai, és József adott nekik Fáraó parancsa szerint szekereket és adott nekik élelmet az útra.
Mindnyájuknak adott egy-egy öltő ruhát, Benjáminnak pedig adott háromszáz ezüstöt és öt öltő ruhát.
És atyjának ezeket küldte: tíz szamarat, megrakva Egyiptomnak legjobb dolgaival, tíz nőstény szamarat, megrakva gabonával, kenyérrel és élelemmel atyjának az útra.
Így bocsátotta el testvéreit és ők elmentek. És még mondta nekik: „Ne háborogjatok az úton”.
És mindnyájan fölmentek Egyiptomból és megérkeztek Kanaán országába atyjukhoz, Jákóbhoz.
És elmondták neki, szólván: „József még él és uralkodik Egyiptom egész országa fölött”. És szíve megdöbbent, mert nem hitt nekik.
És elmondták neki József minden szavát, amit hozzájuk beszélt és mikor meglátta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, akkor föléledt atyjuk Jákób lelke.
És szólt Izráel: „Elég – József fiam még él! Elmegyek, hogy még lássam őt, mielőtt meghalok”.
És elindult Izráel mindennel, amije volt és elérkezett Beér Sebába. Ott áldozatokat mutatott be atyja Izsák Istenének.
És szólt Isten Izráelhez éjjeli megjelenésben mondván: „Jákób! Jákób!” És ő mondta: „Itt vagyok”.
És ő így szólt: „Én vagyok az Isten, atyád Istene, ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek majd ott.
Én lemegyek veled Egyiptomba és én majd fel is hozlak; József pedig ráteszi kezét a szemedre”.
És elindult Jákób Beér-Sebából, és Izráel fiai elvitték atyjukat Jákóbot, gyermekeiket és feleségeiket a szekereken, amelyeket Fáraó küldött, hogy elvigyék őt.
És vették jószágukat és vagyonukat, amit Kanaán országában szereztek, és Egyiptomba ért Jákób minden magzatával.
Fiait és fiai fiait, leányait és fiainak leányait s minden magzatát magával vitte Egyiptomba.
Ezek pedig Izráel fiainak nevei, akik Egyiptomba jöttek: Jákób és fiai. Jákób elsőszülöttje Reubén.
Reubén fiai: Hanók, Pallu, Hecrón és Kármi.
Simeón fiai: Jemuél, Jámin, Óhad, Jákin és Cóhar, meg Saul, a kanaánita nő fia.
Lévi fiai: Gérsón, Kehát és Merári.
Lévi fiai: Gérsón, Kehát és Merári.
Jehuda fiai: Ér, Ónán, Séla, Perec és Zerah; de Ér meg Ónán meghalt Kanaán országában. Perec fiai voltak Hecrón és Hámul.
Jisszákár fiai: Tólá, Puvva, Jób és Simrón.
Zebúlon fiai: Szered, Élón és Jahleél.
Ezek Léa fiai, akiket Jákóbnak szült Paddan-Arámban és Dinát, a leányát. Fiainak és leányainak egész lélekszáma harminchárom.
És Gád fiai: Cifjón, Haggi, Suni és Ecbón; Éri, Aródi és Aréli.
Ásér fiai: Jimna, Jisva, Jisvi és Beria, meg Szerah nővérük; Beria fiai pedig Heber és Malkiél.
Ezek Zilpa fiai, akit adott Lábán Léa leányának és szülte ezeket Jákóbnak, tizenhat lélek.
Ráhel, Jákób feleségének fiai: József és Benjámin.
És született Józsefnek Egyiptom országában, akiket neki Ászenat, Pótiferá, Ón papjának leánya szült: Menasse és Efráim.
Benjámin fiai pedig: Bela, Beker, Asbél, Géra, Náamán, Éhi és Rós; Muppim, Huppim és Árd.
Ezek Ráhel fiai, akik Jákóbnak születtek, mind a lélek tizennégy.
Dán fiai: Husim.
Naftáli fiai pedig: Jahceél, Guni, Jécer és Sillém.
Ezek Bilha fiai, akit Lábán Ráhel leányának adott, ezeket szülte Jákóbnak; mind a lélek hét.
Mind a lélek, akik Jákóbbal Egyiptomba jöttek, az ő ágyékából származók, Jákób fiainak feleségein kívül, mind a lélek hatvanhat.
És József fiai, akik születtek neki Egyiptomban, két lélek; Jákób házának lelkei tehát, kik lejöttek Egyiptomba, összesen hetven.
Jehudát pedig előre küldte Józsefhez, hogy mutassa neki az utat Gósenbe és megérkeztek Gósen földjére.
És József befogott kocsijába és fölment atyja Izráel elé Gósenbe; megjelent előtte, nyakába borult és sokáig sírt nyakán.
És Izráel szólt Józsefhez: „Immár meghalhatok, miután láttam arcodat, hogy még élsz”.
És József szólt testvéreihez és atyja népéhez: „Fölmegyek és jelentem Fáraónak és szólok neki: testvéreim és atyám háza, akik Kanaán országában voltak, eljöttek hozzám.
Az emberek pásztorok, mert baromtenyésztők voltak, nyájaikat és gulyájukat és mindenüket elhozták.
És midőn hivat majd benneteket Fáraó és mondja: Mi a foglalkozástok?
Mondjátok: Baromtenyésztők voltunk mi, szolgáid, ifjúságunk óta egész mostanáig, mind mi, mind atyáink, hogy lakhassatok Gósen földjén, mert utálat az egyiptomiak előtt minden juhpásztor.”
Elment József és jelentette Fáraónak, mondván: „Atyám és testvéreim, nyájuk és gulyájuk és mindenük amijük van, eljöttek Kanaán országából és most Gósen földjén vannak.
És testvérei közül vett öt embert és Fáraó elé állította őket.
És Fáraó szólt az ő testvéreihez: „Mi a foglalkozástok?” És ők mondták Fáraónak: „Pásztorok a te szolgáid, mind mi, mind atyáink”.
És mondták Fáraónak: „Azért jöttünk, hogy az országban tartózkodjunk, mert nincs legelő szolgáid juhai számára, mert súlyos az éhség Kanaán országában; és most hadd lakjanak szolgáid Gósen földjén”.
És Fáraó szólt Józsefhez, mondván: „Atyád és testvéreid eljöttek hozzád.
Egyiptom országa előtted van, az ország legjavában telepítsd le atyádat és testvéreidet, lakjanak Gósen földjén. És ha tudod, hogy vannak közöttük derék férfiak, tedd meg őket nyájaim felügyelőivé”.
És József elhozta atyját Jákóbot és Fáraó elé állította és Jákób megáldotta Fáraót.
És Fáraó szólt Jákóbhoz: „Mennyi életed éveinek napjai?”
És Jákób felelt Fáraónak: „Vándoréletem éveinek napjai százharminc év; kevés és szomorú volt életéveim napjainak sora és nem érték el őseim életéveinek napjait vándorlásuk idejében”.
Ezután megáldotta Jákób Fáraót és elment Fáraó elől.
És József letelepítette atyját és testvéreit és adott nekik birtokot Egyiptom országában, az ország javában, Ráamszész földjén, amint Fáraó megparancsolta.
És ellátta József atyját és testvéreit és atyjának egész házanépét kenyérrel a gyermekek számának megfelelően.
És nem volt kenyér az egész országban, mert az éhség nagyon súlyos lett; és ellankadt Egyiptom országa és Kanaán országa az éhség miatt.
És összeszedte József mind a pénzt, ami találtatott Egyiptom országában és Kanaán országában, a gabonáért, amelyet vettek; és József bevitte a pénzt Fáraó házába.
És midőn elfogyott a pénz Egyiptom országából és Kanaán országából, akkor eljöttek az egyiptomiak Józsefhez, mondván: „Adj nekünk kenyeret; miért haljunk meg előtted?, mert elfogyott a pénzünk”.
És szólt József: „Adjátok ide barmaitokat és én adok nektek barmaitokért, ha elfogyott a pénzetek”.
Elhozták barmaikat Józsefhez és ő adott nekik kenyeret a lovakért, a juhnyájakért, a gulyákért és a szamarakért és ellátta őket kenyérrel mind az ő barmaikért abban az évben.
És midőn elmúlt az az év, eljöttek hozzá a második évben és mondták neki: „Nem titkoljuk el urunk előtt, hogy elfogyott a pénzünk és a baromcsordák uramnál vannak; nem maradt meg uram szeme előtt semmi, csak testünk és földünk.
Miért haljunk meg szemed előtt, mi is, földünk is; végy meg bennünket és földünket kenyérért, és leszünk mi és földünk Fáraónak szolgái; adj vetőmagot is, hogy éljünk és meg ne haljunk, és hogy a föld el ne pusztuljon”.
És megvette József Egyiptom egész földjét Fáraó számára, mert az egyiptomiak eladták mindegyik a maga földjét, mert erőt vett rajtuk az éhség és az ország Fáraóé lett.
A népet pedig áthelyezte a városokba, Egyiptom határának egyik szélétől a másik széléig.
Csak a papok földjét nem vette meg, mert a papok Fáraótól kapták részüket és ették részüket, melyet Fáraó nekik adott, tehát nem adták el földjüket.
És szólt József a néphez: „Íme, megvettelek benneteket ma és földeteket Fáraó számára; imhol számotokra vetőmag, vessétek be a földet.
És fog történni aratáskor, hogy a termésből adtok egy ötödöt Fáraónak, négy rész pedig legyen a tietek vetőmagul a földnek és eledelül nektek és házaitok népének, és hogy legyen enniök gyermekeiteknek”.
És mondták: „Megmentetted életünket, hadd találjunk kegyet uram szemében, és mi szolgái leszünk Fáraónak.”
József törvényül tette meg ezt Egyiptom országa számára mindezen napig. Hogy Fáraóé az ötöd, csakis a papok földje nem lett Fáraóé.
És Izráel lakott Egyiptom országában, Gósen földjén, birtokukba vették és nagyon megszaporodtak és megsokasodtak.
XII. Vájjechi.
És Jákób tizenhét évig élt Egyiptomban, és voltak Jákób napjai, életének évei: száznegyvenhét év.
És közeledett az idő, midőn Izráelnek meg kellett halnia, és hivatta fiát, Józsefet és szólt hozzá: „Ha ugyan kegyességet találtam szemedben, tedd, kérlek, kezedet csípőm alá, hogy szeretetet és hűséget fogsz velem gyakorolni; ne temess el, kérlek, Egyiptomban,
hanem, hogy atyáimnál feküdjem, vigy el Egyiptomból és temess el az ő sírhelyükben”. És ő felelt: „Szavaid szerint fogok cselekedni”.
És szólt: „Esküdj meg nekem!” És ő megesküdött neki. Erre Izráel leborult az ágy fejére.
És történt e dolgok után, hogy mondták Józsefnek: „Íme atyád beteg”. Erre magával vitte két fiát, Menassét és Efráimot.
Jelentették Jákóbnak, mondván: „Íme fiad József jön hozzád”, és Izráel összeszedte erejét és felült az ágyon.
És szólt Jákób Józsefhez: „Isten, a Mindenható megjelent nekem Lúzban, Kanaán országában és megáldott engem,
és szólt hozzám: Íme én megszaporítlak és megsokasítlak és teszlek népek gyülekezetévé és adom majd ezt az országot ivadékaidnak örök birtokul.
Most pedig két fiad, akik születtek neked Egyiptom országában, mielőtt eljöttem hozzád Egyiptomba, ők is az enyéim: Efráim és Menasse, mint Reubén és Simeón legyenek az enyéim.
És utódaid, akiket nemzettél utánuk, a tieid legyenek; testvéreik nevéről neveztessenek örökségükben.
És ami engem illet, eljöttem Paddánból, elhalt mellőlem Ráhel Kanaán országában, az úton, midőn még egy darab föld volt, hogy Efrátba eljussanak; és eltemettem ott, az Efrátba, azaz Bét-Lehembe, vezető úton”.
És meglátta Izráel József fiait és szólt: „Kik ezek?”
József felelt atyjának: „Fiaim ezek, akiket Isten itt nekem adott”. És ő szólt: „Hozd őket hozzám, kérlek, hogy megáldjam őket”.
Izráel szemei gyengék voltak az öregségtől, úgyhogy nem látott már jól. Közel hozta őket hozzá, megcsókolta és megölelte őket.
És szólt Izráel Józsefhez: „Nem gondoltam, hogy még arcodat lássam és íme Isten megengedte, hogy magzatodat is lássam.”
És József kivezette őket térdei közül és meghajtotta magát arcával a földre.
És József vette mindkettőjüket, Efráimot jobbjával, Izráel bal keze felől, Menassét pedig baljába, Izráel jobb keze felől, és közel hozta őket hozzá.
És Izráel kinyujtotta jobbját és rátette Efrájim fejére, aki a fiatalabbik volt, balját pedig Menassé fejére tette; megfontolva tette így kezeit, ámbár Menasse volt az elsőszülött.
És megáldotta Józsefet, szólván: „Az Isten, aki előtt atyáim, Ábrahám és Izsák jártak, az Isten, aki táplált engem egész életemben, mind e mai napig, –
az angyal, aki megváltott engem minden bajtól, áldja meg a fiúkat és viseljék ők is nevemet és atyáim, Ábrahám és Izsák nevét és szaporodjanak el a földön”.
És mikor József látta, hogy atyja jobb kezét Efráim fejére tette, nem tetszett neki és megfogta atyja kezét, hogy Efráim fejéről eltávolítsa Menasse fejére.
És szólt József az atyjához: „Nem úgy atyám, mert ez az elsőszülött, tedd az ő fejére jobb kezedet.”
De atyja nem akarta és szólt: „Tudom, fiam, tudom, ő belőle is nép lesz és ő is nagy lesz, de kisebbik testvére nagyobb lesz nála és magzata népek sokaságává lesz”.
És megáldotta őket ezen a napon, mondván: „Veled áldjon Izráel, mondván: tegyen téged Isten olyanná, mint Efráim és Menasse”. Efráimot Menasse elé helyezte.
És szólt Izráel Józsefhez: „Íme én meghalok, de Isten veletek lesz és visszavisz benneteket őseitek országába.
Én pedig adok neked egy osztályrészt testvéreid osztályrészén felük, amit elvettem az emóri kezéből kardommal és íjammal”.
És Jákób szólította fiait és mondta: „Gyüljetek össze, hadd adjam tudtotokra, mi ér benneteket az idők végén.
Gyülekezzetek
és
hallgassatok Jákób fiai
Hallgassatok Izráel atyátokra.
Reubén,
te az
elsőszülöttem vagy,
Erőm és tehetségem zsengéje,
Első
méltóságra és első
hatalomra.
Állhatatlan
voltál,
mint a víz, azért ne légy első,
Fölszálltál atyád
nyoszolyájára,
Szentségtörő voltál –
nyoszolyámra szállt ő föl.
Simeón
és Lévi
testvérek,
Erőszak eszközei az ő fegyverük.
Tanácsukba
ne jöjjön
lelkem,
Gyűlésükkel ne egyesüljön
méltóságom,
Mert
haragjukban embert öltek
És önkényükben
ökröt bénítottak.
Átkozott
legyen a
haragjuk, mert erős,
És fellobbanásuk, mert kegyetlen volt.
Elosztom őket Jákóbban,
És elszórom őket Izráelben.
Jehuda,
téged
dicsőítenek testvéreid.
– Kezed ellenségeid nyakán lesz,
Leborulnak előtted atyád fiai.
Ifjú
oroszlán
Jehuda;
Zsákmányolásból
jöttél fel fiam!
Letérdelt, lehevert
mint oroszlán
És mint nőstény oroszlán, ki kelti fel
őt.
Nem fog
távozni a
kormánypálca Jehudától,
Sem a törvénypálca térdei
közül,
Míg
el nem jön Silóba
És övé nem lesz a népek
hódolása.
A
szőlőtőhöz köti
csikaját
És a venyigéhez szamara
kölykét,
Borban mossa
ruháját
És a szőlő vérében
takaróját.
Szeme
piros a bortól
És fogai fehérek a tejtől.
Zebúlon
a tenger
partján lakik és a hajók
kikötője lesz
És oldala Cidón mellett
van.
Jisszákár
csontos
szamár,
Hever az aklok között.
Látta
a nyugalmat,
hogy jó
És a földet, hogy kellemes,
Lehajtotta vállát
teherhordásra
És robotoló szolgává lett.
Dán
jogot szerez
népének,
Mint bármelyike Izráel törzseinek.
Dán
kígyó lesz az
úton,
Vipera az ösvényen,
Mely megmarja a ló sarkát,
Hogy
hanyatt esik a lovasa.
Segítségedet remélem, ó Örökkévaló.
Gád
– száguldó
csapat csődül ellene,
De ő sarkukba vág.
Ásér
– kövér
lesz a kenyere,
Királyi csemegéket ad.
Naftáli
elszabadult
szarvasünő,
Kedves beszédeket hallat.
Termőfa
csemetéje
József,
Termőfa csemetéje a forrás mellett,
Ágai felkúsznak a
falra.
Az
íjászok nagyon
keserítették,
Lőttek rá és
üldözték.
De
szilárd maradt
íja,
Megizmosodtak kezének karjai –
Jákóbnak hatalmas
Istene által,
Onnan lett pásztora, sarkköve Izráelnek.
Atyád
Istenétől, ő
segítsen téged,
És a Mindenhatótól, ő
áldjon meg téged
Felülről
jövő áldásaival
És az alant heverő mélységnek
áldásaival,
Az
emlők és az anyaméh
áldásaival.
Atyád
áldásai
Hatalmasabbak az én szüleim
áldásainál,
Fölérnek az örök
halmok csúcsáig,
Szálljanak József fejére
A testvérek közül
kiválasztottnak koponyájára.
Benjámin
ragadozó
farkas,
Reggel fölemészti a ragadmányt
És este felosztja a
zsákmányt.
Mindezek Izráel tizenkét törzse és ez az, amit atyjuk nekik mondott. Megáldotta őket, mindegyiket az őt megillető áldásával áldotta meg.
És meghagyta nekik, szólván hozzájuk: „Én megtérek őseimhez, temessetek el engem atyáimhoz a barlangba, amely a hittita Efrónnak mezején van.
A barlangba, amely a Makpéla mezején van, Mamré előtt, Kanaán országában, amely mezőt Ábrahám a hittita Efróntól sírnak szolgáló birtokul megvásárolt.
Odatemették Ábrahámot és Sárát, az ő feleségét, odatemették Izsákot és Rebekát, az ő feleségét és odatemettem én is Léát.
A mező és a barlang, amely abban van, Hét fiaitól megvett birtok.”
Midőn Jákób befejezte parancsait fiaihoz, behúzta lábát az ágyra, kimúlt és megtért őseihez.
És József ráborult atyja arcára és sírt rajta és megcsókolta őt.
Azután megparancsolta József szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be atyját és az orvosok bebalzsamozták Izráelt.
Mikor eltelt negyven nap, mert eddig tartanak a bebalzsamozás napjai, megsiratták az egyiptomiak hetven napig.
És mikor a megsiratás napjai elmúltak, szólt József Fáraó háza népéhez, mondván: „Ha kegyet találtam szemetekben, szóljatok, kérlek benneteket, Fáraó fülébe, mondván:
Atyám megesketett engem, mondván: Íme, én meghalok, oda temess el engem síromba, amelyet magamnak Kanaán országában ástam; most tehát hadd menjek fel és temessem el atyámat és azután visszatérek”.
És szólt Fáraó: „Menj fel és temesd el atyádat, amint megesketett”.
És József felment, hogy eltemesse atyját és elmentek vele Fáraónak összes szolgái, házának vénei és Egyiptom országának minden vénei.
József egész házanépe, testvérei és atyja egész házanépe. Csupán gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták Gósen földjén.
Felmentek vele szekerek is, meg lovasok is, úgyhogy a tábor igen hatalmas volt.
Eljutottak Átád szérűjéhez, amely a Jordánon túl van és ott igen nagy és fájdalmas siratást tartottak; hét napi gyászt rendezett atyjának.
Midőn Kanaán ország lakossága látta a gyászt az Átád szérűjében, mondták: „Súlyos gyász ez az Egyiptomiaknak”. Ezért nevezték el a helyet Ábél-Micrájimnak, amely a Jordánon túl van.
És fiai úgy cselekedtek vele, amint ő megparancsolta nekik.
Elvitték fiai Kanaán országába és eltemették a Makpéla mezejének barlangjába, amelyet Ábrahám sírnak való birtokul vett a mezővel együtt a hittita Efróntól, Mamré előtt.
És József visszatért Egyiptomba, ő és testvérei, meg mind, akik fölmentek vele, hogy eltemessék atyját, miután eltemette atyját.
Mikor József testvérei látták, hogy atyjuk meghalt, azt mondták: „Meglehet, hogy József gyűlöl bennünket és visszafizeti mindazt a rosszat, amit ellene elkövettünk”.
Üzentek hát Józsefnek, mondván: „Atyád meghagyta halála előtt, mondván;
Így szóljatok Józsefhez: ó bocsásd meg testvéreid hűtlenségét és vétküket, hogy rosszat követtek el ellened. Most tehát bocsásd meg, kérlek, a te atyád Istene szolgáinak hűtlenségét”. És József sírt, mikor így beszéltek hozzá.
Elmentek azután testvérei és leborultak előtte és szóltak? „Mi a te szolgáid vagyunk”.
És József szólt hozzájuk: „Ne féljetek, hát Isten helyén vagyok-e én?
Igaz ugyan, hogy ti rosszat gondoltatok ellenem, de Isten jóra gondolta, hogy megtörténjen az, ami már meg is van, hogy megmentse sok nép életét.
Most tehát ne féljetek, én eltartalak benneteket és gyermekeiteket”. Megvígasztalta őket és barátságosan szólt hozzájuk.
És József Egyiptomban lakott, ő és atyja házanépe. És élt József száztíz évig.
És látta József Efráim gyermekeit harmadíziglen; Mákir, Menasse fiának gyermekei, szintén József térdein születtek.
És szólt József testvéreihez: „Én meghalok, de Isten bizonyosan megemlékezik rólatok és kivezet benneteket ebből az országból abba az országba, melyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”
És megeskette József Izráel fiait, mondván: „Ha majd megemlékezik rólatok Isten, vigyétek el innen csontjaimat”.
Ezután meghalt József száztíz éves korában, bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban.