Apostolok Cselekedetei

Az Apostolok (kiküldöttek) tettei

Az első szavaimat ugyan mindazokról megtettem, ó Teofilus, amiket kezdett Jézus tenni és tanítani,
addig a napig, amelyen - utasításokat adva az apostoloknak a Szent Szellem által, akiket kiválasztott - fölvitetett,
akiknek meg is mutatta magát élve, kínszenvedése után bizonyító jellel, negyven napon át, megjelent nekik (megláttatta magát) és szólt az Isten királyságára vonatkozó dolgokról
és amikor együtt evett (sózott) velük, meghagyta nekik: nehogy eltávozzanak Jeruzsálemből, hanem várják - ott maradva - az Atya ígéretét, amit hallottatok tőlem,
hogy János ugyan vízben merített be, de ti Szent Szellemben fogtok bemeríttetni nem sokkal e napok után.
Az egybegyűltek megkérdezték Őt, ezt mondták: Uram, vajon ebben az időben állítod helyre Izraelnek a királyságot?
Ő így szólt hozzájuk: nem a ti dolgotok időket és időszakokat (alkalmakat) tudni, amelyeket az Atya a saját hatalmába helyezett,
de kaptok erőt, amikor eljön (leszáll) a Szent Szellem rátok és lesztek tanúim (bizonyságtevőim) Jeruzsálemben és Júdeában és Szamariában és a föld végső határáig
és amikor ezeket mondta, szemük láttára fölemelkedett és a felhő maga alá vette őt a szemük elől
és amint merően (feszült figyelemmel) nézték amikor ő az égbe ment, és lám! - két férfi állt meg mellettük fehér öltözetben,
akik szóltak is: galileai férfiak! mit álltok itt az égbe tekintve? ez a Jézus, aki fölemelkedett tőletek az égbe, úgy jön el, ahogyan szemetek láttára (szemlélve őt) elment az égbe.
Akkor visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, amelyet Olajfák-hegyének hívnak, amely közel van Jeruzsálemhez, egy szombatnapi járásra (útra)
és amikor megérkeztek, felmentek a felsőházba (a lapos háztetőre), ott együtt maradtak: Péter, János és Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia: Jakab, a buzgó Simon és Jakab fia: Júdás.
Ezek mind kitartottak egy akarattal (hasonló érzéssel) az imádkozásban az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt
és azokban a napokban felállt Péter a testvérek között, ezt mondta, - volt ott pedig együtt mintegy százhúsz főnyi tömeg:
férfiak, testvérek, be kellett teljesedni az írásnak, amelyet megmondott a Szent Szellem Dávid száján keresztül, Júdásról, aki azok vezetője lett, akik megfogták Jézust,
mivelhogy közénk számították és osztályrészül elnyerte ezt a szolgálatot.
Ez ugyan telket szerzett az igaz(ság)talanságának béréből, de hanyatt-homlok lezuhant, kettérepedt és minden belső része kiomlott
és ez tudomására jutott minden Jeruzsálemi lakónak, úgyhogy azt a telket a saját nyelvjárásukon Akeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el,
mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: váljék az ő lakóhelye pusztává és nehogy legyen aki abban lakjék, más valaki kapja meg felvigyázói tisztét.
Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben - amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
elkezdve a János bemerítésétől addig a napig, amikor felvitetett tőlünk - tanú(bizony)ságtevője legyen az Ő feltámadásának velünk együtt egy, azok közül
és kijelöltek (előállítottak) kettőt, Józsefet, akit Barsabbásnak hívtak, akinek mellékneve Justus volt és Mátyást,
és imádkozva ezt mondták: Te Uram, aki mindenkinek szívét ismered, mutasd meg e kettő közül az egyiket,
hogy átvegye e szolgálatnak és apostolságnak a helyét, amelytől eltért Júdás, hogy az őt megillető helyére jusson.
És sorsot vetettek nekik és a sors Mátyásra esett és hozzásorolták a tizenegy apostolhoz.

És amikor elérkezett (betelt) pünkösd napja, mindnyájan ugyanazon a helyen együtt voltak,
és hirtelen az égből zúgás támadt, mintha heves szélvész közeledett volna és egészen betöltötte a házat ahol ültek,
és nyelvek jelentek meg nekik, megoszolva mintha tűzből volnának és leszálltak, mindegyikükre egy.
És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és elkezdtek szólni másféle nyelveken amint a Szellem adta nekik, hogy kimondják.
Voltak pedig Jeruzsálemben lakó zsidók, istenfélő férfiak minden nemzetből az ég alatt.
Amikor pedig ez a hang támadt, összegyűlt a sokaság és zavarba jött, mivelhogy mindegyik a saját nyelvén hallotta szólni őket.
Elálmélkodtak pedig és csodálkoztak, ezt mondták (egymásnak): Lám! nem mind galileaiak ezek, akik szólnak?
és hogyan halljuk őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
pártusok és médek és elamiták és akik Mezopotámiában laknak, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
Frigiában, Pamfiliában, Egyiptomban és a Kyréné körüli Libia részeiben, és a római jövevények (zarándokok),
zsidók is, prozeliták (szétszórtak) is, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön szólják az Isten nagy dolgait.
Álmélkodtak pedig mind és zavarban voltak, így szólt egyik a másiknak: mi akar ez lenni?
másfélék pedig gúnyolódva mondták, hogy édes borral teleitták magukat.
Péter pedig előállt a tizeneggyel, felemelte hangját és beszédet tartott nekik: zsidó férfiak és mind, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és vegyétek füleitekbe az én beszédeimet
mert nem részegek ezek, mint ti gondoljátok, mert hisz a napnak harmadik órája van,
hanem ez az, ami meg lett mondva Joel próféta által,
És lesz az utolsó napokban - ezt mondja az Isten -, kitöltök az én Szellememből minden hústestre, és prófétálnak a fiaitok és leányaitok és ifjaitok lát(om)ásokat látnak, és öregeitek álmokat álmodnak.
Sőt a rabszolgáimra (és) rabszolgaleányaimra is töltök ki az én Szellememből és prófétálnak
és adok csodajeleket az égben fenn és jeleket a földön (ide)lenn, vért, tüzet és füst gomolygását,
a nap sötétséggé változik és a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úr nagy és ragyogó napja
és lesz, hogy mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvö(ssége)t nyer (megmentetik, megtartatik).
Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket a szavakat: a názáreti Jézust, ezt a férfiút, akit az Isten igazolt nálatok erők, csodák és jelek által, amelyeket Isten tett őáltala tiköztetek, mint magatok is tudjátok,
miután Isten elhatározott tanácsából és előretudása szerint kiszolgáltattátok és törvénytelenek kezei által kínfára szögezve megöltétek,
Őt az Isten feltámasztotta, a Seol kötelékeit feloldotta, aminthogy lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa,
mert hisz Dávid ezt mondja róla: láttam az Urat magam előtt mindenkor mivelhogy jobbomon van, hogy meg ne inogjak (tántorodjam),
ezért örvendez a szívem, és ujjong a nyelvem, még az én hústestem is reménységben sátoroz le,
mivelhogy nem hagyod a lelkem az alvilágban (a Hádesben) sem hogy a Szented romlást lásson,
tudtul adod nekem az élet út(j)ait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád segítségével,
férfiak, testvérek! Szabad nyíltsággal elmondanom nektek Dávid ősatyáról, hogy vége lett és eltemették és a síremléke itt van köztünk a mai napig.
Mivel tehát ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel megesküdött neki, hogy utódai közül ültet valakit trónjára
előrelátva szólt a Felkent feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban (Hádesben), sem hústeste nem lát romlást.
Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mind tanú(bizonyságtevő)i vagyunk.
Miután tehát az Isten jobbja fölemelte Őt, és a Szent Szellem ígéretét megkapva az Atyától, kitöltötte azt, amit ti is láttok és hallotok,
mert Dávid nem ment fel az egekbe, de ő maga mondja: mondta az Úr (JHVH) az én Uramnak: ülj jobbomra,
míg ellenségeidet zsámolyul teszem lábaid alá.
Bizonyosan tudja meg hát Izrael egész háza, hogy Úrrá is, Felkentté is őt tette az Isten, ezt a Jézust, akit ti kínkaróra (keresztre) feszítettetek.
Amikor pedig ezeket hallották, szíven találta őket és így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz:
Mit tegyünk férfiak, testvérek? Péter pedig így szólt hozzájuk: térjetek észre (változtassátok meg gondolkozásmódotokat) és merítkezzék be mindegyitek a Felkent Jézus nevére, bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát,
mert nektek van az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak, akiket csak elhívott Urunk, a mi Istenünk.
több más egyéb szavakkal is tanú (bizony) ságot tett és buzdította őket, ezt mondta: mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől!
Akik tehát megfogadták szavát bemerítkeztek és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.
Kitartók voltak pedig az apostolok tan(ítás)ában és a közösségben, a kenyértörésben, és az imá(dságo)kban.
Támadt pedig minden lélekben félelem, sok csoda és jel lett az apostolok által.
Akik pedig hittek mind, összetartottak, mindenük közös volt
és a szerzett birtokaikat és a vagyonukat eladták és szétosztották mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt.
Naponként pedig kitartottak egy szívvel-lélekkel a templomépületben, kenyeret-törve pedig házanként (otthon) táplálékot vettek magukhoz örvendező ujjongásban és egyszerű szívvel;
dicsőítették az Istent és kedvességet találtak az egész nép előtt. Az Úr pedig naponként megmentettekkel gyarapította számukat.

Péter és János pedig együtt mentek föl a templomépületbe az imádság órájára, kilencre.
és éppen akkor vittek oda egy embert, aki születésétől (anyja méhétől) fogva sánta volt, akit letettek naponként a templomépület úgynevezett szép-díszes kapujához, hogy alamizsnát kéregessen azoktól, akik a templomépületbe bementek.
Ez amikor meglátta Pétert és Jánost, hogy azon vannak, hogy benn legyenek a templomépületben, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon.
Péter pedig erősen ránézett (rászögezte szemeit) Jánossal együtt és ezt mondta: tekints miránk!
Az pedig rájuk figyelt, várva, hogy valamit kap tőlük.
Péter pedig ezt mondta: ezüstöm és aranyom nincs nekem, de amim van, neked adom: a názáreti Felkent Jézus nevében jár(kál)j körül!
és megragadta jobb kezénél fogva, felállította (felsegítette) őt, kinek tüstént megszilárdultak a lábai és a bokái,
és kiszök(ell)ve megállt és körüljár(kál)t és bement velük együtt a templomépületbe körüljár(kál)va és ugrándozott és dicsőítette az Istent.
és látta a nép mind őt, hogy körüljár(kál) és dicsőíti az Istent.
Amikor pedig ráismertek, hogy ez volt az, aki alamizsnáért ült a templomépület szép (díszes) kapujánál, elteltek döbbenettel és magukon kívül voltak afelett, ami vele történt.
Mivel pedig tartotta magát Péterhez és Jánoshoz (nem tágított mellőlük), a nép mind összefutott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokába.
Amikor pedig Péter ezt látta, így válaszolt a népnek: izraelita férfiak! Mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek (bámultok) úgy miránk, mintha saját erőnkkel (képességünkkel) vagy jámborságunkkal (kegyességünkkel) tettük volna azt, hogy ez körüljár(kál)jon?
az Ábrahám és Izsák és Jákob Istene, a mi atyánknak az Istene megdicsőítette az ő szolgafiát, Jézust, akit ti ugyan kiszolgáltattatok, átadtatok és megtagadtatok Pilátus előtt, bár az úgy ítélt, hogy szabadon bocsátja (engedi).
ti pedig a szentet és igaz(ságos)at megtagadtátok és követeltétek, hogy a gyilkos férfinak kegyelmezzen meg,
az élet Fővezérét pedig megöltétek, akit az Isten életrekeltett a halottak közül, aminek mi tanú(bizonyságtevő)i vagyunk.
és az Ő nevében való hit alapján ezt, akit láttak és ismertek, megszilárdította az Ő neve és a hithűség, amely általa van, adta neki az épséget, egészsége(ssététel)t mindnyájatok szeme láttára,
és most testvérek, tudom, hogy tudatlanságból tettétek, ahogy a vezetőitek is.
Az Isten pedig így töltötte be mindazt, amiket előre hírüladott minden prófétája szája által: hogy a Felkent mindezt elszenvedi.
Térjetek észre (változtassátok meg gondolkozás módotokat) és forduljatok meg, hogy eltöröltessenek a bűneitek (vétkeitek), hogy így eljöjjenek a felüdülés időszaka(sza)i az Úr ábrázatától,
és elküldje a nektek előre kirendelt Felkent Jézust,
akit ugyanis az égnek kell magába fogadnia a mindenek helyreállításának idejéig, amelyekről szólt az Isten szent prófétáinak szája által (világ)korszaktól fogva,
Mózes ugyanis megmondta, hogy prófétát támaszt nektek az Úr, az Isten, testvéreitekből, mint engem, Őt hallgassátok mindenben, amiket csak szólni fog hozzátok.
Lesz pedig, hogy minden lélek, amely netán nem hallgat e prófétára, ki lesz irtva a népből,
de minden próféta is, Sámueltől és ezt következőleg, akik csak szóltak, hírül adták ezeket a napokat is.
ti vagytok a próféták fiai és annak a szövetségnek a fiai, amelyet Isten kötött a mi atyáinkkal, amikor ezt mondta Ábrahámnak: a te magodban (utódodban) áldatik meg (áldásban részesül) a föld minden családja.
Elsősorban nektek támasztotta fel az Ő szolgafiát, elküldte, hogy megáldjon titeket azzal, hogy mindeniteket elfordítson a gonoszságaitól.

Mialatt pedig ők a néphez szóltak, odaléptek hozzájuk a papok és a templomépület őrségvezére is és a sadduceusok
nehezteltek amiatt, hogy ők tanítják a népet és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást
és rájuk vetették a kezeiket és őrizetbe tették őket, másnap reggelig, mert már este volt.
Sokan pedig akik hallgatták az igét (szót), hittek (hívők lettek) és a férfiak száma mintegy ötezer lett.
Történt pedig másnap reggel, összegyűltek a vezetők és az öregek és az írástudók Jeruzsálemben
és Annás a főpap és Kajafás és János és Sándor és mindazok, akik a főpapi nemzetségből valók voltak
és miután középre állították őket, kikérdezték őket: micsoda hatalommal és milyen névben csináltátok ti ezt?
Akkor Péter Szent Szellemmel megtelve így szólt hozzájuk: a nép vezetői és vének,
ha mi ma ítélkezés alá kerültünk egy beteg nyomorék emberrel való jótétemény miatt, mi által menekült meg,
legyen tudtotokra mindnyájatoknak és Izrael minden népének, hogy a názáreti Felkent Jézus nevében, akit ti keresztre feszítettetek (kínkaróra húztatok), akit az Isten életrekeltett a halottak közül, Őáltala áll ez itt előttetek egészségesen.
Ez az a Kő, amelyet ti mint építők elvetettetek (megvetésben részesítettetek) szögletfejkővé lett
és nincs üdvösség (megmentés, megtartás) senki másban, mert nincs is másféle név az ég alatt, amely adatott az emberek között, amelyben üdvözülnünk (megmentetnünk, megtartatnunk) kell.
Amikor látták pedig Péternek a beszédben való nyíltságát (bátorságát) és Jánosét és felfogták, hogy írástudatlan és tanulatlan közönséges emberek, csodálkoztak, felismerték őket, hogy Jézussal együtt voltak.
De amikor megpillantották azt az embert, akit gyógykezeltek, ott áll velük együtt, nem volt mit mondjanak ellenük.
Kiparancsolták pedig őket a gyűlésből, hogy menjenek el, és tanácskoztak egymással,
ezt mondták: mit tegyünk ezekkel az emberekkel? mivelhogy csakugyan Jeruzsálem minden lakói előtt ismeretes csodajel lett általuk: nyilvánvaló és le nem tagadhatjuk,
hanem nehogy (esetleg) továbbterjedjen a nép közt, fenyegessük meg őket, nehogy többet szóljanak ennek a névnek alapján egy embernek se,
és behívták őket és meghagyták, hogy teljességgel nehogy szóljanak és nehogy tanítsanak a Jézus nevében.
Péter pedig és János válaszolva nekik így szóltak hozzájuk: vajon igaz(ságos)-e Isten előtt, ha rátok hallgatunk inkább, mint az Istenre, ítéljétek meg,
mert nem tehetjük mi, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat netán ne szóljuk.
Azok pedig megfenyegetve elbocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak arra, hogy megbüntessék őket a nép miatt, mivelhogy mindenki dicsőítette az Istent azért, ami történt,
mert több volt negyven évesnél az az ember, akin a gyógyításnak ez a jele történt.
Amikor pedig elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és hírüladták, amiket a főpapok és a vének szóltak hozzájuk.
Azok pedig amint meghallották, egy szívvel-lélekkel (hasonló érzéssel) felemelték hangjukat az Istenhez és ezt mondták: Mindenható Urunk, te, aki alkottad az eget és a földet és a tengereket, és mindent, ami azokban van,
aki a te szolgádnak, Dávid atyánknak szájával ezt mondtad a Szent Szellem által: Miért dühöngnek a nemzetek, és gondolnak a népek üres dolgokat?
felállottak a föld királyai és a vezetők összegyülekeztek az Úr (JHVH) és az Ő Fölkentje (Krisztusa) ellen.
Mert összegyűltek valóigazán e városban a te szent szolgafiad, Jézus ellen, akit Te fölkentél, Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izrael népeivel együtt,
hogy megtegyék, amiket a kezed és tanácsod előre elhatározott, hogy megtörténjenek
és most Uram, tekints rá a fenyegetéseikre és add a rabszolgáidnak, hogy minden bátorsággal szólják a te szavadat (Igédet);
azáltal, hogy nyújtsd ki kezedet gyógyításra és jelek és csodajelek legyenek a te szent szolgafiadnak, a Jézusnak neve által.
És miután könyörögtek, megrendült a hely, amelyben össze voltak gyűlve és beteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és szólták az Isten szavát (Igéjét) teljes nyíltsággal (bátorsággal).
A hívők sokaságának pedig szíve és lelke egy volt és senki semmi szerzeményét nem mondta sajátjának, hanem mindenük közös volt,
és az apostolok nagy (ható)erővel (képességgel) tettek tanú(bizony)ságot az Úr Jézus feltámadásáról és nagy kegyelem volt rajtuk, mindnyájukon,
mert szűkölködő nem volt közöttük, mert akiknek föld-, vagy házbirtokuk volt, eladták és elhozták az eladottak árát,
és letették az apostolok lábainál, (át)adtak pedig mindenegyesnek úgy, amint kinek-kinek szüksége volt.
József pedig, akit az apostolok Barnabásnak hívtak, ami lefordítva: segítségülhívás-fia, ciprusi származású levita,
mivel neki szántóföldje volt, eladta azt, elhozta a pénzt és letette az apostolok lábainál.

Egy férfi pedig, névszerint Ananiás feleségével Szafirával együtt eladta szerzett birtokát,
félretett (eltulajdonított) annak árából felesége tudtával, egy részét pedig elhozta és az apostolok lábainál letette.
Péter pedig ezt mondta: Ananiás, miért töltötte meg a sátán a szívedet, hogy becsapd (meghazudtold) a Szent Szellemet és félretégy a földterület árából?
nemde megmaradva neked maradt volna meg és eladva hatalmadban volt (rendelkezésedre állt)? Miért hogy helyet adtál e dolognak a szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.
Amint pedig Ananiás e szavakat hallotta, összeesett és kiadta (kilehelte) a lelkét
és lett nagy félelem mindenkin, akik ezeket hallották. Felálltak pedig a fiatalabbak, felszedték (betakarták) őt és kivitték, eltemették.
Történt pedig mintegy három órai időköz múlva, hogy a felesége, nem tudva mi történt, bejött (eljött).
Péter pedig így szólt hozzá: Mondd meg nekem, vajon ennyiért adtátok el a föld(terület)et? Ő (a nő) pedig ezt mondta: Igen, ennyiért.
Péter pedig így szólt hozzá: mire való, hogy összhangban vagytok, hogy megkísértitek (próbára teszitek) az Úr Szellemét? Lám! azok(nak) lábai, akik eltemették férjedet az ajtónál vannak (és) kivisznek téged is.
az pedig azonnal összeesett a lábaihoz és kiadta lelkét, bejöttek pedig az ifjabbak, halva találták őt, és kivitték, odatemették a férjéhez,
és lett nagy félelem az egész (kihívott) gyülekezeten és mindazokon, akik hallották ezeket.
Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda(jel) lett a nép között, és egy emberként (hasonló érzéssel) voltak mind a Salamon csarnokában
a többiek közül pedig senki sem mert (merészelt) hozzájuk csatlakozni (közéjük elegyedni), hanem magasztalta (nagyratartotta, becsülte) őket a nép.
Annál inkább csatlakoztak a hívők az Úrhoz, férfiaknak és nőknek a sokasága,
úgyhogy az utcákra-terekre is kivitték a gyengélkedőket, betegeket és hordágyakra és gyékénysaroglyákra letették, hogyha Péter jön, bár az árnyéka érje (beárnyékolja) közülük valamelyiket,
sőt, még a Jeruzsálem körüli városok sokasága is odagyűlt össze, hozva betegeket (gyengélkedőket) és a tisztátalan szellemektől gyötrötteket, akik gyógykezelést nyertek mind,
felkelt pedig a főpap és mind, akik vele együtt voltak, vagyis a sadduceusok pártja, elteltek irigységgel (féltékenységgel),
és rávetették a kezeiket az apostolokra és (egy) nyilvános (állami-, köz-) fogdába (védőőrizetbe) vetették őket,
de az Úr angyala éjszaka felnyitotta a börtön ajtajait és kivezette őket és ezt mondta:
menjetek és felállva szóljátok a templomépületben a nép számára az Életnek e beszédét.
Azok pedig ezt hallva, bementek kora reggel (virradatkor) a templomépületbe és tanítottak. Amikor pedig a főpap és akik vele együtt voltak (a kísérete) megérkezett, összehívták a főtanácsot és Izrael véneinek egész testületét és elküldték a fogházba, hogy őket elővezessék.
Amikor a (parancs) végrehajtó szolgák pedig megjelentek, nem találták őket a tömlöcben, visszafordultak és hírül adták (jelentették)
ezt mondták, hogy: a börtönt ugyan bezárva találtuk teljes biztonságban, a börtönőröket is az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, odabent senkit sem találtunk.
amint pedig hallották e szavakat a templomépület őrségparancsnoka és a főpapok, zavarban voltak felőlük, mi legyen ez? [mi történt (itt)?]
Ekkor jelentkezett (beállított) valaki és hírüladta nekik, hogy lám! a férfiak, akiket őrizetbe tettetek, a templomépületben állnak és tanítják a népet.
Ekkor elment a parancsnok a (parancs) végrehajtó szolgákkal együtt, elővezette őket, nem erőszakkal, mert féltek a néptől, netán megkövezi őket,
elővezették pedig őket és a főtanács elé állították és megkérdezte (kérdőre vonta) őket a főpap,
ezt mondta: parancsolattal megparancsoltuk nektek, nehogy tanítsatok e név alapján és lám! betöltöttétek a ti tanítástokkal az egész Jeruzsálemet és ránk szándékoltátok hárítani (ráhozni) ennek az embernek a vérét.
Válaszolva pedig Péter és az apostolok, ezt mondták: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embereknek.
A mi atyáinknak Istene életre keltette Jézust, akit ti kezetvetve rá megöltetek szárazfára felfüggesztve,
ezt az Isten jobbjával Vezérré és Üdvözítővé emelte, hogy adjon gondolatmód megváltozást Izraelnek és bűnbocsánatot és mi vagyunk a tanú(bizony)ságtevői e beszédeknek és a Szent Szellem, Akit adott az Isten azoknak, akik neki enged(elmesked)nek.
azok pedig ezeket hallva, fogaikat csikorgatták és elhatározták, hogy kivégzik őket,
felállt azonban a főtanácsban egy farizeus, névszerint Gamaliél, az egész nép előtt tisztelt, becsült törvénytanító, megparancsolta, hogy az embereket egy kis időre tegyék ki,
és így szólt hozzájuk: Izraelita férfiak! vigyázzatok magatokra, ezek miatt az emberek miatt, hogy nekik mit szándékoztok tenni,
mert ezeknek a napoknak előtte, felkelt Theudás, azt mondván, hogy ő valaki, hozzácsatlakozott (hajolt) számszerint mintegy négyszáz férfi. Őt kivégezték, és akik engedelmeskedtek neki, szétoszlottak és semmivé lettek.
Ezután felkelt a galileai Júdás a népszámlálás napjaiban és sok népet csábított maga után, az is elveszett és mindazok, akiket rábeszélt, szétszóródtak,
és most azt mondom nektek, álljatok el ezektől az emberektől és hagyjátok őket, mivelhogy ha emberből van e tanács vagy e dolog (munka), összeomlik (felbomlik),
ha pedig Istenből van, nem tudjátok (nem vagytok képesek) szétoszlatni őket, nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok. Engedtek pedig neki. (Érvelését elfogadták.)
És odahívták az apostolokat, megverték őket, megparancsolták nehogy szóljanak a Jézus neve alapján és (szabadon) elengedték őket,
ők hát eltávoztak a főtanács színe elől örülve, hogy méltók lettek rá, hogy az Ő nevéért gyalázatot szenvedjenek,
És minden nap a templomépületben és házanként (otthon) nem szűntek meg tanítani és örömhírként hirdetni a Felkent Jézust.

Azokban a napokban pedig, amint szaporodtak a tanítványok, zúgolódás támadt a görögök között a héberek ellen, hogy a mindennapi felszolgálásban az ő özvegyeiket elhanyagolják,
odahívta pedig a tizenkettő a tanítványok sokaságát, és ezt mondták: nem elfogadható, hogy mi elhagyjuk az Isten Igéjét, és az asztaloknál felszolgáljunk.
Szemeljetek ki tehát testvérek, magatok közül hét jó tanú(bizony)ságtétellel bíró, Szent Szellemmel és bölcsességgel teljes férfiút, akiket e szükségre beállítsunk,
mi pedig az imádságban és az Ige szolgálásában kitartunk,
és tetszett a beszéd az sokaságnak mind és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szent Szellemmel telített férfiú volt, Fülöpöt és Prochóruszt, Mikánort és Timont, és Parmuenászt, és Nikolauszt, aki antiókiai prozelita volt,
akiket az apostolok elé állítottak és imádkoztak, rájuk tették a kezeiket,
és az Úr Igéje növekedett és megszaporodott a tanítványok száma rendkívüli módon, a papoknak nagy tömege is engedett a hitnek,
István pedig tele kegyelemmel és (ható)erővel csodákat és jeleket tett a nép között.
Előálltak pedig egyesek abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokénak (szabadelvűeknek) neveztek és a kyrénébeliek és azok, akik Kilikiából és Ázsiából valók voltak és vitatkoztak Istvánnal,
de nem bírtak ellenállni a bölcsességnek és a Szellemnek, amellyel ő szólt,
akkor felbujtottak (felfogadtak) férfiakat, akik ezt mondták: hallottuk, amint káromló beszédeket szólt Mózes ellen, és az Isten ellen,
és felizgatták (mozgásba hozták) a népet és a véneket és az írástudókat, úgyhogy azok rárontottak (rátámadtak), megragadták őt és elvezették a főtanácsba,
állítottak hazug (ál) tanúkat is, akik ezt mondták: ez az az ember, aki nem szűnik meg beszédeket szólni a szenthely és a törvény ellen,
mert hallottuk, amikor ezt mondta, hogy ez a názáreti Jézus rombadönti e helyet és megváltoztatja a szokásokat, amelyeket ránkhagyott Mózes.
és rámeresztették szemüket mind, akik a főtanácsban ültek, olyannak látták orcáját, mintegy angyalnak orcáját.

Ezt mondta pedig a főpap: vajon ezek így vannak-e?
Ő pedig szólt: férfiak, testvérek és atyák, halljátok meg! A dicsőség Istene megjelent atyánknak Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban lakott,
és így szólt hozzá: menj ki a földedből és rokonságod közül és jer ide arra a földre, amelyet neked mutatok.
akkor kiment Káldea földjéről, letelepedett Háránban és onnan, atyja (el)halál(ozás)a után áttelepítette őt erre a földre, amelyen ti most laktok,
és nem adott neki sorsrész(esedés)t egy talpalatnyi földet sem, és megígérte, hogy neki adja azt birtokul és az ő magvának (utódjának) ő utána, bár nem volt neki gyermeke.
de így szólt az Isten, hogy magva (utóda) jövevény lesz idegen földön és rabszolgaságba vetik és sanyargatják őket négyszáz esztendeig,
és a nemzetet, amelynek rabszolgái lesznek, én megítélem - mondta az Isten -, és ezek után kijönnek (kivonulnak) és papilag szolgálnak nekem ezen a helyen
és adta nekik a körülmetélés szövetségét és ezután nemzette Izsákot és körülmetélte őt a nyolcadik napon, és Izsák Jákobot, és Jákob a tizenkét pátriárkát
és a pátriárkák irigységből Józsefet eladták Egyiptomba, de az Isten vele volt,
és kiragadta (kiemelte) minden nyomorúságából és adott neki kegyelmet és bölcsességet a fáraó, Egyiptom királya előtt és megtette (állította) őt kormányzóul Egyiptom és az egész háza (udvara) fölé,
jött pedig éh(in)ség az egész Egyiptomra és Kánaánra és nagy nyomorúság és nem találtak élelmet a mi atyáink,
amikor pedig Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, elküldötte atyáinkat először,
és a második alkalommal megismertette magát József a testvéreivel és nyilvánvalóvá (ismeretessé) lett a fáraó számára József nemzetsége
és József érteküldve pedig magához hivatta Jákobot az ő atyját és egész rokonságát (össznemzetségét), hetvenöt lelket
és lement Jákob Egyiptomba és meghalt és atyáink is.
És nyugalomra helyezték őket Sikembe és (el)helyezték abba a sírboltba, amelyet Ábrahám ezüst(pénz)áron vásárolt meg Emmór fiaitól Sikemben.
Amikor pedig elközeledett az ígéret ideje, amelyet Isten megmondott Ábrahámnak, megnövekedett a nép és elsokasodott (megszaporodott) Egyiptomban,
míg másféle király támadt (lépett fel) Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet,
ez álnokul bánt nemzetségünkkel (lebecsülte bölcsességét), rosszul kezelte atyáinkat, kényszerítette, hogy tegyék ki csecsemőiket, nehogy életben maradjanak.
Ebben az időszakban lett meg Mózes, aki tetszett az Istennek, akit három hónapig az atyja házánál neveltek.
Amikor pedig kitették, a fáraó lánya magához vette és fölnevelte, mint saját fiát,
és oktatást nyert Mózes az egyiptomiak minden bölcsességére és hatalma volt szóban és tettben egyaránt.
Amikor pedig betöltötte negyvenéves (élet)idejét, feltámadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, az Izrael fiait,
és amikor meglátta (észrevette), hogy egyikkel igazságtalanul bántak (bántalmazták), védelmére kelt és bosszút állt azért, akit bántalmaztak: agyonütötte az egyiptomit.
Azt gondolta, hogy a testvérei megértik, hogy az Isten az ő keze által ad megmentést nekik, de azok nem értették meg.
Másnap akkor jelent meg náluk, amikor verekedtek és össze akarta őket békíteni (intette őket a békére), ezt mondta: férfiak, testvérek vagytok, mi(ér)t bántjátok egymást?
de az, aki bántalmazta társát, elutasította őt, azt mondta: Ki tett téged (ki állított) elöljáróvá (vezérré) és igazságtevő bíróvá mirajtunk?
Tán engem is meg akarsz ölni, mint ahogyan megölted tegnap az egyiptomit?
elmenekült pedig Mózes e szóra és jövevény lett Madián földjén, ahol két fia (szü)le(te)tt
és negyven esztendő elteltével megjelent neki a Sinai hegy pusztájában egy Angyal egy csipkebokor (tövisbokor) tűzlángjában.
Mózes pedig amikor látta, elcsodálkozott a látványon, amikor pedig odament, hogy szemügyre vegye, az ÚR hangja szólt hozzá:
Én vagyok a te atyáidnak Istene, az Ábrahám és Izsák és Jákob Istene. Megrémült (rémült lett) pedig Mózes, nem mer(észel)t odanézni.
Ezt mondta pedig neki az Úr: Old(oz)d le a lábaid saruit, mert a hely, amelyen állsz, szent föld.
Látván láttam az én népem rossz bánás(módj)át Egyiptomban és a sóhajtozását (nyögését) hallottam, és leszálltam, hogy kiemeljem őket és most gyere, elküldelek téged Egyiptomba.
Ezt a Mózest, akit megtagadtak, ezt mondva: Ki állított téged elöljárónak és igazságtevő bírónak, ezt az Isten elöljárónak (vezérnek) és megváltónak (szabadítóul) küldte el az angyal kezével, aki megjelent neki a csipkebokorban (tövisbokorban).
EZ vezette ki őket csodákat és jeleket téve Egyiptom földjén és a Vöröstengerben, és a pusztában (sivatagban) negyven évig,
EZ (az) a Mózes, aki ezt mondta Izrael fiainak: prófétát támaszt az Isten testvéreitekből, mint engem.
EZ AZ, aki a kihívott gyülekezetben a pusztában az angyallal volt, aki szólt hozzá a Sinai hegyen és atyáinkkal, aki az él(tet)ő szó(zato)kat kapta, hogy nekünk adja őket,
akinek nem akartak enged(elmesked)ni a mi atyáink, hanem eltaszították (visszautasították) és visszafordultak szíveikben Egyiptomba,
ezt mondták Áronnak: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak (vezessenek), mert ezzel a Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéből, nem tudjuk mi lett,
és borjúképet csináltak azokban a napokban és áldozatot vittek (vezettek fel) a bálványnak és örvendeztek kezeik munkájában (alkotásaiban),
Isten pedig elfordult és odaadta őket, hogy papilag szolgáljanak az ég seregének, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon mutattatok-e be áldozati-állatokat, és áldozatokat nekem negyven esztendeig a pusztában, Izrael háza?
és felvettétek-e (hordoztátok-e) a Mólok sátorát és Romfán isten csillagát és a (bálvány) képmásokat, amelyeket csináltatok, hogy imádjátok (hódoljatok nekik), és ezért kitelepítelek titeket Babilónián túlra.
A tanú(bizony)ságtétel sátora a mi atyáinknál volt a pusztaságban, amint elrendelte az, aki szólt Mózesnek, hogy arra a mintára csinálja, amelyet látott,
és ezt atyáink átvették, és be is hozták Józsuéval a pogány nemzetek (lakta föld) birtokbavételekor (meghódításakor), akiket kiűzött az Isten a mi atyáink elől, a Dávid napjaiig,
ő kegyelmet talált Isten előtt és kérte, hogy sátor(ozás)t találhasson Jákob házának,
DE Salamon épített neki házat,
ámde a Magasságos nem kézzel csinált hajlékban lak(oz)ik, amint a próféta mondja:
az ég nékem trónom, a föld pedig lábaimnak zsámolya, milyen házat építenétek nekem - mondja az ÚR -, vagy melyik az én pihenőhelyem?
nem az én kezem csinálta-e mindezeket?
Merevnyakúak és körülmetéletlen szívűek és fülűek! TI mindig ellenálltatok a Szent Szellemnek, mint atyáitok, ti is,
Melyik prófétát nem üldözték atyáitok????? És megöltétek azokat, akik előre hirdették ama Igaz(ságos)nak (eljövetelét, akinek most ti kiszolgáltatóivá és gyilkosaivá lettetek,
TI, akik a törvényt angyalok intézkedésére (parancsára) vettétek, de nem tartottátok (őriztétek) meg!
Amikor pedig ezeket hallották, belevágott a szívükbe nekik és fogaikat csikorgatták rá(ja),
ő pedig betelve Szent Szellemmel, az égbe függesztette (szegezte) szemeit, fölnézett, látta Isten dicsőségét és Jézust állva az Isten jobbján,
és mondta: lám! látom, hogy nyitva az Egek és az Emberfia Istennek jobbján áll.
Felkiáltván pedig nagy hangon, befogták a füleiket és hasonló érzéssel rárohantak
és kihajították (kidobták) a városon kívül és megkövezték és a tanú(bizonyságtevő)k pedig lerakták felsőruháikat egy ifjú lábaihoz, akit Saulnak hívtak
és megkövezték Istvánt, aki segítséget hívott és ezt mondta: Uram Jézus, fogadd el a szellememet!
Meghajtva pedig térdeit nagy hangon kiáltott: Uram, ne számítsd fel nekik ezt a bűnt (vétket)! és ezt mondva elaludt.

Saul pedig velük együtt jónak látta az ő megölését. Azon a napon nagy üldözés lett a (kihívott) gyülekezet ellen Jeruzsálemben, mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria vidékeire, az apostolokat kivéve.
eltemették (eltakarították) pedig Istvánt az istenfélő férfiak, és nagy sírást-jajgatást tettek felette.
Saul pedig pusztította a (kihívott) gyülekezetet, a házakat sorra járta, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat (nőket) és (tömlöc)őrizetbe adta át őket.
Akik tehát szétszóródtak, széjjel-jártak, (örömhírként) hirdették az Igét,
Fülöp pedig lement Szamaria városába (hírnökként), hirdette nekik a Felkentet.
A tömeg pedig egyöntetűen (hasonló érzéssel) felfigyelt azokra, amiket Fülöp nekik mondott, hallották és szemügyre vették a jeleket, amelyeket tett,
mert sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, nagy hangon kiáltva kimentek, sok béna és sánta gyógyulást nyert
lett pedig nagy öröm abban a városban.
Egy férfi pedig névszerint Simon, aki régóta varázslást űzött a városban és ámulatba ejtette Szamaria nemzetét, valami nagynak mondotta magát,
akire mindnyájan hallgattak kicsinytől fogva nagyig, (ezt) mondták: ez az Istennek Nagynak hívott hatóereje!
azért hallgattak pedig rá, mert elég sok idő óta ámulatba ejtette őket a varázslásokkal,
de amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten királyságáról és a Felkent Jézus nevéről szóló örömhírt (örömüzenetet) hirdette nekik, bemerítkeztek mind férfiak, mind asszonyok.
Simon pedig maga is hívővé lett, és bemerítkezett, ragaszkodott Fülöphöz, amikor látta, hogy jelek és nagy erőmegnyilvánulások történnek, elámult.
Amikor pedig meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Szamaria befogadta az Isten Igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost,
akik amikor lementek, imádkoztak ér(et)tük, hogy vegyenek (kapjanak) Szent Szellemet,
mert még senkire közülük nem szállott rá, hanem csupán be voltak merítve az Úr Jézus nevébe
akkor rá tették kezeiket és megkapták a Szent Szellemet.
Amikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Szellem, pénzt (vitt) kínált oda nekik,
(ezt) mondta: Adjátok nekem is ezt a hatalmat (hatóerőt), hogy akire ráteszem (ráhelyezem) a kezemet, Szent Szellemet kapjon.
Péter pedig így szólt hozzá: A Te (ezüst)pénzed veled együtt vesszen el, mivel(hogy) azt gondoltad, hogy Isten ajándéka pénzen(át) megszerezhető.
nincs neked részed, sem osztályrészed e dologban, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt
térj észre e rosszaságodból és kérd az Urat, (hát)ha talán megbocsátja neked a szíved gondolatát (szándékát),
mert látom, hogy a keserűség epéjében és igazságtalanság kötelékében vagy (leledzel).
Válaszolva pedig Simon (ezt) mondta: könyörögjetek ti értem az Úrhoz, hogy semmi azokból ne jöjjön rám, amiket mondtatok
Ők tehát miután tanú(bizony)ságot tettek és szólták az Úr szavát visszafordultak Jeruzsálembe és a szamaritánusok sok falujában hirdették az örömhírt (örömüzenetet).
Az Úr angyala pedig szólt Fülöphöz (ezt) mondta: Kelj fel és menj el déltájban arra az útra, amely Jeruzsálemtől Gázába megy alá, elhagyott az
és fölkelt, elment és lám! egy etiop férfi, Kandakénak az étiop királynénak hatalmas kamarása, aki minden kincstára fölött volt, aki feljött imád(koz)ni Jeruzsálembe,
visszatérőben volt és szekerén (kocsiján) ülve olvas(gat)ta Ézsaiás prófétát.
Mondta a Szellem pedig Fülöpnek: jöjj oda és csatlakozz ehhez a szekérhez (kocsihoz).
Odafutva pedig Fülöp meghallotta, hogy az olvassa Ézsaiás prófétát és (ezt) mondta: vajon érted-e, amiket olvasol?
az pedig mondta: hogyan is érthetném, ha valaki rá nem vezet az útra engem? és odahívta Fülöpöt, hogy lépjen fel és üljön mellé.
az írás helye (szakasza), amelyet olvasott, ez volt: mint juhot levágásra vitték (hajtották) és mint a bárány az őt nyírója előtt hangtalan (néma), így nem nyitotta fel (szóra) a száját,
megaláztatásában ítélete elvétetett, a nemzedékét ki sorolja fel, mivelhogy elveszik a földről életét?
Válaszolva pedig a kamarás Fülöpnek (ezt) mondta: kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy más valakiről?
felnyitotta pedig Fülöp a száját és elkezdte ettől az írástól örömüzenetként hirdetni neki a Jézust
amint pedig mentek az úton, valami vízhez ér(kez)tek és ezt mondta a kamarás: Lám! víz, mi akadályoz engem, hogy bemerítkezzem?
Fülöp pedig (ezt) mondta: Ha hiszel egész szívedből, szabad. Válaszolva pedig ezt mondta: hiszem, hogy az Isten Fia a Felkent Jézus
és megállíttatta a kocsit (szekeret) és leléptek mindketten a vízbe, Fülöp is, a kamarás is és vízbemerítette őt
amikor pedig feljöttek a vízből, az Úr Szelleme elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többet a kamarás, mert tovább ment útján örömmel.
Fülöp pedig Azótusban találta magát és átjőve evangélizálta a városokat mind, míg Cezáreába nem jutott (érkezett)

Saul pedig még fenyegetéstől és gyilkosságtól lihegve az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz,
leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz (összejövetelekhez), hogy ha egyeseket talál, akik ezt az Utat követik, férfiakat és asszonyokat, megköt(öz)ve vezesse Jeruzsálembe.
Miközben pedig ment, történt, ahogy közelgett Damaszkuszhoz, hirtelen fény sugározta körül az égből,
és a földre esve hangot hallott, amely (ezt) mondta neki: Saul, Saul, mit üldözöl engem?
Ő pedig ezt mondta: ki vagy Uram? Ő pedig: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl,
de állj (kelj) fel és menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.
A férfiak pedig, akik együtt utaztak vele, szótlan állottak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak,
felkelt pedig Saul a földről, de amikor felnyitotta a szemét, senkit sem pillantott meg, hanem kézenfogva bevezették őt Damaszkuszba,
és három napig úgy volt, hogy nem látott, és nem evett és nem ivott.
Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, névszerint Anániás és így szólt hozzá látomásban az Úr: Anániás! Ő pedig (ezt) mondta: lám! én, Uram!
az Úr pedig őhozzá: Állj föl, menj el az úgynevezett Egyenes-utcába, és keress meg Júdás házában egy Saul nevű tarzusit, mert lám! imádkozik
és látta, amint egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá és kezeit ráhelyezi, hogy újra lásson.
Anániás pedig válaszolt: Uram, hallottam sokaktól e férfi felől, mennyi rosszat tett a Te szentjeidnek Jeruzsálemben,
itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják a nevedet,
így szólt pedig hozzá az Úr: Menj el, mivelhogy kiválasztott edényem (eszközöm) nekem ő, hogy elvigye a nevemet a nemzeteknek és királyoknak, meg Izrael fiainak elébe,
(mert) én megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.
Elment pedig Anániás és bement a házba és ráhelyezte a kezeit, (ezt) mondta: Saul testvér, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent (láthatóvá lett) neked az úton, amelyen jöttél, hogy szemeid (újra) felnyíljanak és megtelj Szent Szellemmel,
és mindjárt leestek szemeiről mint valami pikkelyek, visszanyerte látását és felállt, bemerítkezett,
és miután táplálékot vett magához, megerősödött. Történt pedig ezután, hogy Damaszkuszban volt a tanítványokkal néhány napig
és máris a zsinagógákban (összejöveteleken) hírnökként hirdette a Jézust, hogy ez az Isten Fia,
álmélkodtak pedig mind(nyájan), akik hallgatták és (ezt) mondták: nem ez az, aki pusztította (vesztükre tört) Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják e nevet? Ide is azért jött, hogy megköt(öz)ve (fogva, bilincsbe verve) vigye őket a főpapokhoz?
Saul pedig egyre inkább zavarbahozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy ez a Felkent
Amint pedig eltelt elég sok nap, együtt tanácskoztak a zsidók, hogy megölik,
de tudomására jutott Saulnak a rápályázó (alattomos) szándékuk. Őrizték pedig a kapukat is nappal és éjjel, hogy megöljék,
de fogták a tanítványok, éjjel a városfalon át leengedték őt, (kötélen) leeresztették egy kosárban.
Amikor pedig megérkezett Jeruzsálembe, megpróbált csatlakozni a tanítványokhoz, de mind féltek tőle, nem hitték, hogy tanítvány.
Barnabás pedig magához vette (felkarolta), elvezette az apostolokhoz és elbeszélte nekik, hogyan látta az úton az Urat és hogy szólt neki és milyen bátran beszélt Damaszkuszban a Jézus nevében
és velük volt be- és kijáratos Jeruzsálembe, bátran beszélt az Úr nevében,
szólt, sőt vitába szállt a görög nyelvű zsidókkal (hellenistákkal), de azok (kezet rátéve) igyekeztek megölni (életére törtek).
Amikor pedig pontosan megtudták (ezt) a testvérek, elkísérték őt Cezáreába és elküldték őt Tarzusba.
A gyülekezetnek pedig egész Júdeában és Galileában és Szamariában békessége volt, épült és járt az Úr félelmében és a Szent Szellem segítségével sokasodtak (többen lettek).
Történt pedig, hogy Péter amikor mindnyájukhoz átment, lement a szentekhez is, akik Liddában laktak
talált pedig ott egy Eneász nevű embert, aki már nyolc éve (gyékényen) feküdt, aki bénult (béna) volt.
És (ezt) mondta neki Péter: Éneász, meggyógyít téged a Felkent Jézus, állj fel, és vesd meg ágyadat. És az mindjárt fölállt,
és látták ezt mind, akik Liddában és Száronban laktak, akik odafordultak az Úrhoz.
Joppéban pedig volt egy nőtanítvány, névszerint Tábita (ami azt jelenti: Dorkás azaz Zerge). Ez teljes volt jó tettekkel és alamizsnákkal, amelyeket osztott.
Történt pedig azokban a napokban, megbetegedett, és meghalt, megmosták őt és kiterítették a felső teremben,
közel volt pedig Lidda Joppéhoz, a tanítványok hallották, hogy Péter ott van, két férfiút küldtek hozzá, segítségül kérték, késedelem nélkül menjen át hozzájuk,
felállt pedig Péter, elment velük együtt, akit, mihelyt megérkezett, felvezettek a felsőterembe, és elébe álltak mind az özvegyasszonyok és sír(ánkoz)va mutogatták neki az (alsó)ruhákat és öltözeteket, amelyeket Dorkás csinált míg velük volt,
kihaj(í)tva pedig mindenkit Péter, és térdre borulva imádkozott és odafordulva a testhez, ezt mondta: Tábita, állj fel! az pedig felnyitotta a szemeit és amikor meglátta Pétert, felült.
Az pedig kezét nyújtva neki, felállította őt, azután pedig beszólította (behívta) a szenteket és az özvegyasszonyokat, eléjük állította őt, (bemutatta) élve.
Ismeretes lett pedig ez egész Joppe-szerte és sokan hittek az Úrban.
Történt pedig, hogy elég sok napig maradt Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.

10.

Volt (élt) pedig egy férfi Cezáreában, névszerint Kornéliusz százados az itáliainak nevezett zászlóaljból,
kegyes és istenfélő mind(en) házanépével együtt, aki sok alamizsnát oszt(ogat)ott a népnek, és állandóan (szüntelen) könyörgött Istennek,
egy látomásban látta világosan, mintegy nappali kilenc órakor, hogy Istennek egy angyala (hírnöke) bement hozzá és (ezt) mondta neki: Kornéliusz!
ő pedig merően ránézett és megrémülve (ezt) mondta: mi az Uram? Az pedig mondta neki: A te imá(dsága)id és alamizsnáid felmentek emlékeztetőül az Isten elé,
és most küldj férfiakat Joppéba és hivasd el Simont, akit Péternek neveznek,
ő egy bizonyos Simon tímárnál vendég, akinek a háza a tenger mellett van.
Amint pedig elment az angyal, aki Kornéliusznak szólt, hívott két háziszolgát és egy kegyes katonát azok közül, akik hozzá ragaszkodtak,
és elébük tárt (kifejtett) mindent, elküldte őket Joppéba,
másnap pedig, amikor ezek úton voltak és a városhoz közeledtek, felment Péter a ház lapostetejére imádkozni, hat óra tájban,
de nagyon éhes lett és akart volna enni, míg azonban azok elkészítették, rászállt a révület
és látta, hogy az ég felnyílt és leszállt valami edényféle (készülék) mint egy nagy lepedő, négy csücskénél fogva leereszkedik a földre, és
benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata és az ég madarai
és hang szólt hozzá: kelj fel, Péter, öld le és egyél!
Péter pedig (ezt) mondta: semmiképpen nem Uram, mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant
és egy hang szólt ismét másodszor hozzá: amiket az Isten megtisztított, te nehogy tisztátalannak tartsd
ez pedig háromszorra lett, és mindjárt felemelkedett az edény (készülék) az égbe.
Amint pedig Péter magában eltöprengett, mi legyen a látomás, amelyet látott, lám! a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, kérdezősködtek a Simon háza után, megálltak a kapunál,
és bekiáltva megérdeklődték: Vajon Simon, akit melléknéven Péternek hívnak, itt van-e vendégül szállva?
Péternek pedig, aki eltöprengett a látomás felől, ezt mondta a Szellem: nézd, két férfiú keres téged,
kelj fel, menj le hozzájuk és menj el velük tétovázás nélkül, mivelhogy én küldöttem őket.
lement pedig Péter a férfiakhoz, (ezt) mondta: lám! én vagyok, akit kerestek, mi az oka, hogy itt vagytok?
ők pedig (ezt) mondták: Kornéliusz, százados, igazságos férfiú és istenfélő, aki mellett a zsidók egész nemzete tanú(bizony)ságot tesz, egy szent angyaltól azt az intést kapta, hogy hivasson téged a házába és beszédet halljon tőled,
behívta tehát és vendégül látta őket. Másnap pedig felállva kiment velük együtt és egyes joppei testvérek vele együtt mentek,
másnap pedig bementek Cezáreába. Kornéliusz pedig várta őket, összehívta a rokonait és a legjobb barátait.
Amint pedig megtörtént, hogy Péter bement, elébe ment Kornéliusz, és lábához borult (hódolt neki).
Péter pedig felemelte őt, (ezt) mondta: kelj fel, én magam is ember vagyok,
és beszélgetve vele bemenet és sokakat talált összegyűlve
és így szólt hozzájuk: ti (jól)tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak más-törzsbelihez csatlakozni, vagy érintkezni, vagy hozzámenni, de nekem az Isten megmutatta, hogy senkit sem mondjak közönségesnek vagy tisztátalan embernek,
azért ellentmondás nélkül el is jöttem, amikor küldtetek utánam, azért kérdem hát, micsoda ügyben hívtatok engem?
és Kornéliusz így szólt: négy napja lesz ebben az órában, hogy kilenc órakor imádkoztam a házamban, és lám! egy férfiú állt meg előttem ragyogó ruhában,
és (ezt) mondta: Kornéliusz, meghallgatást nyert imádságod és alamizsnáid emlékezetben vannak Isten előtt,
küldj el tehát Joppéba, és hivasd magadhoz Simont, akit Péternek is hívnak, ez vendég Simon tímár házában, a tenger mellett.
Azonnal elküldtem tehát hozzád, te pedig jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mindnyájan azért vagyunk jelen az Isten szeme (színe) előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amiket rádbízott az Úr!
Megnyitván pedig Péter a száját, (ezt) mondta: Valóban (igazán), most értem meg, hogy nem személyválogató az Isten,
hanem minden nemzetből kedves neki az, aki féli őt és igazságo(sságo)t művel.
Ez az igét küldte el Izrael fiainak békét hirdetett (jóhírként) a Felkent Jézus által, aki a mindenek Ura.
Ti tudjátok, mi történt egész Júdea szerte, elkezdve Galileától a bemerítés után, amelyet János (hírnökként) hirdetett,
a názáreti Jézust miként kente fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, aki szerte járt, jót tett és meggyógyított mindenkit, akik az ördög hatalma alatt voltak, mivelhogy az Isten volt ővele,
és mi vagyunk tanú(bizonysága)i mindazoknak, amiket tett a zsidók országában és Jeruzsálemben, akit megöltek, felfeszítve a (kereszt)fára (kínkaróra vontak).
Őt az Isten életrekeltette a harmadik napon és megadta, hogy láthatóvá (nyilvánvalóvá) legyen,
nem az egész népnek, hanem az Istentől előre meghatározott tanúknak, nekünk, akik együtt ettünk és együtt ittunk ővele a halálából való feltámadása után
és megparancsolta nekünk, hogy (hírnökként) hirdessük a népnek és tanú(bizony)ságot tegyünk, hogy ez az, akit Isten kijelölt, hogy élőknek és holtaknak ítélőbírája legyen,
erről tesznek a próféták tanú(bizony)ságot mind, hogy bűnei (vétkei) bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hisz Benne.
Még miközben szólta Péter e beszéde(ke)t leszállt a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták az Igét
és elálmélkodtak a körülmetélésből való hívők (a zsidóságból) mind, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a (nem zsidó) nemzet(beli)ekre is kitöltetett (kiáradt) a Szent Szellem, ajándéka,
mert hallották őket nyelveken szólni és magasztalni az Istent.
Ekkor így válaszolt Péter: vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy (víz)be ne merítkezzenek ezek, akik a Szent Szellemet éppúgy megkapták, mint mi is?
és elrendelte, hogy merítkezzenek be a Felkent Jézus nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon még náluk néhány napig.

11.

Meghallották pedig az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a (nem zsidó) nemzetek közül is elfogadták az Isten Igéjét.
Amikor pedig felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele (kérdőre vonták, szemrehányást tettek) a zsidók közül némelyek,
(ezt) mondták: Bementél a körülmetéletlenekhez és együtt ettél velük?
Elkezdte pedig Péter kifejteni nekik sorjában, (ezeket) mondta:
Én Joppe városában voltam, imádkoztam és elragadtatásban lát(om)ást láttam, leszállt egy edény (készülék), mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva leeresztve az égből és egészen hozzám ér(kezet)t,
amikor szemügyre véve megnéztem, láttam a föld négylábúit és a vadállatokat és a csúszómászókat és az ég madarait,
hangot is hallottam, amely (ezt) mondta nekem: állj fel, Péter, vágd le és egyél!
én pedig (ezt) mondtam: semmiképpen sem Uram, mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be a számba.
De egy hang másodszor is válaszolt az égből: amiket Isten megtisztított, te ne tartsd közönségesnek.
Ez pedig háromszor történt (lett) és akkor felemelkedett újra az egész az égbe
és lám! rögtön három férfiú állt meg a ház előtt, amelyben voltam, Cezáreából küldték őket hozzám,
a Szellem pedig (azt) mondta nekem, hogy menjek velük mit sem kételkedve. Eljött velem ez a hat testvér is és bementünk annak a férfiúnak a házába,
elmondta pedig nekünk, hogyan látta, hogy az angyal megállt a házában és (ezt) mondta neki: küldj Joppéba és hivasd el Simont, akit Péternek is hívnak,
aki szól majd olyan beszédeket hozzád, ami neked és mind egész házadnak megmentést (megtartást, üdvö(ssége)t) szerez.
Amikor pedig elkezdtem szólni, leszállt a Szent Szellem rájuk éppen úgy, mint mireánk is kezdetben
eszembe jutottak az Úr beszédei, amint (ezt) mondta: János ugyan vízbe(n) merített be, de ti majd bemerítkeztek Szent Szellembe(n),
ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk is, amikor hívők lettünk (hittel rábíztuk magunkat az Úr Jézusra), én ki vagyok, hogy képes lennék akadályozni (gátolni) az Istent?
Amikor pedig hallották ezeket, megnyugodtak, és dicsőítették az Istent, (ezt) mondták: azért hát a (nem zsidó) nemzet(bel)ieknek is megadta az életbevivő gondolkozásmód megváltozást.
Azok tehát, akik szétszóródtak az Istvánért támadt szorongatás folytán, eljutottak Föniciáig, és Ciprusig és Antiókhiáig, senkinek sem szólták az Igét, egyedül (csak) a zsidóknak,
volt pedig köztük néhány ciprusi és cirénei férfiú, akik Antiókhiába eljutottak, szóltak a hellénistákhoz (görögökhöz) is, örömhírként hirdették az Úr Jézust
és az Úr keze velük volt, sok volt a száma azoknak, akik hívekké (hithűkké) lettek, odafordultak, megtértek), ráhagyatkoztak az Úrra.
Elhallatszott a Szó a Jeruzsálemben levő, (Jeruzsálembeli) gyülekezet (eklézsia) füleibe is felőlük és kiküldték Barnabást Antiókhiáig,
aki amikor odajutott és látta az Isten(nek a) kegyelmét, megörült és intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úr iránt,
mert jó férfiú volt és telve Szent Szellemmel és hithűséggel és elég nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz.
Azután kiment Tarzusba, hogy felkeresse Sault. És amikor megtalálta, elvezette Antiókhiába.
Történt pedig, hogy ők egy egész esztendőn át együtt vezették a (kihívott) gyülekezetet, és tanítottak elég nagy tömeget, úgyhogy először Antiókhiában nevezték a tanítványokat krisztusiaknak (keresztyéneknek).
Ezekben a napokban pedig próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába,
előállt pedig egyik közülük, névszerint Agabus, megjelentette a Szellem által, hogy Izrael földjén (egész lakott földkerekségen) nagy éh(in)ség lesz, amely meg is lett, Klaudiusz idején,
a tanítványok pedig elhatározták, hogy amint kinek-kinek jól megy, (tehetségükhöz mérten) mindegyik segélyszolgálatot küld a Júdeában lakó testvéreknek,
amit meg is tettek, elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.

12.

Ebben az időszakban rávetette Heródes király kezeit némelyekre a (kihívott) gyülekezetből valók közül, hogy rosszul bánjon velük,
megölette Jakabot, a János testvérét karddal,
látva pedig, hogy ez tetszik a zsidóknak, folytatta és elfogatta Pétert is, akkor voltak a kovásztalan kenyerek napjai,
le is tartóztatta, tömlöcbe vetette, átadta négy négyes katonai őrségnek, hogy őrizzék; az volt szándéka, hogy pászka (húsvét) után a nép elé vezetteti.
Pétert tehát őrizték a tömlöcben, tartósan (szüntelenül) imádkozott pedig a (kihívott) gyülekezet az Istenhez őérette,
amikor pedig Heródes azon volt, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt két lánccal megköt(öz)ve és az ajtó előtt őrök tartották szemmel a tömlöcöt
és lám! az Úr egy angyala (hírvivő követe) ott állt és fény ragyogott a helyiségben, meglökte Péter oldalát, felébresztette (és ezt) mondta: állj fel gyorsan! és lehulltak a láncok a kezeiről,
így szólt pedig az angyal hozzá: övezd fel magadat és kösd fel saruidat. És megtette így, és (ezt) mondta neki: vedd magadra a felsőruhádat, és kövess engem
és kijött, követte őt és nem tudta, hogy való(igaz)ság az, ami az angyal által lett, hanem azt gondolta, hogy lát(om)ást lát.
Átmentek pedig az első őrségen, és a másodikon, elér(kez)tek (eljutottak) a vaskapuhoz, amely a városba visz, amely magától kinyílt nekik, és kimenve előre (végig) mentek egy utcán (és) hirtelen eltűnt mellőle az angyal
és Péter, amikor magához tért, (ezt) mondta: most tudom való(igazá)ban, hogy kiküldötte az Úr az Ő (hírvivő) angyalát és kiragadott engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozásából,
mihelyt ezt megértette, Máriának, a Márknak is nevezett János anyjának házához érkezett, ahol elég sokan voltak összegyűlve és imádkoztak.
amikor pedig Péter kopog(tat)ott a kapubejárat ajtaján, odajött egy Ródé nevű szolgálóleány hallgatózni,
és ráismert a Péter hangjára, az örömtől nem nyitotta fel a kaput, hanem beszaladt és hírül adta (elújságolta), hogy Péter áll a kapu előtt,
azok pedig így szóltak hozzá: Elment az eszed? Az pedig erősítgette, hogy így van (ez a kész helyzet). Azok pedig erre ezt mondták: az angyala (lesz) az.
Péter pedig közben rendületlenül kopog(tat)ott. Mikor pedig kaput nyitottak, meglátták őt és elálmélkodtak (magukon kívül voltak),
amikor pedig intett nekik kézzel, hogy maradjanak csöndben, elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a tömlöcből, (ezt) mondta: adjátok tudtul Jakabnak és a testvéreknek ezeket, és útrakelt, elment más helyre.
Amikor pedig nappal lett, nem kevés riadalom volt a katonák között: mi lett hát Péterrel.
Heródes pedig kerestette és mivel nem találták, vallatóra fogta az őröket, megparancsolta, hogy vezessék el őket és azután lement Júdeából Cezáreába és ott tartózkodott.
Heródes pedig haragos nehezteléssel volt a tirusiak és a szidóniak iránt, de azok közös megegyezéssel eljöttek hozzá, és megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivelhogy vidékük (országuk) a királyéból kapta az élelmet.
A kitűzött napon pedig Heródes király (dísz)ruhába öltözve bírói emelvényre ülve beszédet intézett hozzájuk
a köznép hangosan kiáltozott: Ez Isten hangja és nem emberé!
nyomban lesújtott rá az Isten angyala, mivel nem Istennek adta a dicsőséget és férgektől megemésztetve kilehelte lelkét
az Úr Igéje pedig növekedett és terjedt.
Barnabás pedig és Saul szolgálatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálembe, magukkal vitték Jánost, akinek mellékneve Márk.

13.

Voltak pedig Antiókhiában az ottani (kihívott) gyülekezetben próféták és tanítók: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simon, Manaén, aki Heródes a negyedes fejedelem tejtestvére volt (vele együtt neveltetett) és Saul.
Amikor pedig ezek az istentiszteletet végezték és böjtöltek, (ezt) mondta a Szent Szellem: Válasszátok el azért nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.
Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak és rájuk helyezték kezeiket, útra bocsátották őket.
Ők tehát a Szent Szellemtől küldetve lementek Szeleukiába, onnét Ciprusba hajóztak
és amikor Szalamiszba jutottak, hirdették az Isten Igéjét a zsidók zsinagógáiban (összejöveteleiben). Velük volt pedig János is mint segítség (parancsvégrehajtó szolga).
Bejárták az egész szigetet Páfuszig, találtak ott egy zsidó férfit, egy hamis (ál) prófétát, varázslót (mágust), akinek Barjézus volt a neve,
aki a helytartóval Szergiusz Paulusz-szal, egy értelmes (okos) emberrel együtt volt, ez magához kérette (hivatta) Barnabást és Sault, igyekezett hallani (kereste) Isten Igéjét.
De ellenállt nekik Elimász, a varázsló (mágus), - mert így fordítható le a neve -, azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hithűségtől.
Saul pedig (aki Pál is) megtelve Szent Szellemmel, rászegezte tekintetét, (erősen ránézett),
(ezt) mondta: Ó, te minden csalással (fortéllyal) és alattomossággal telt ördögfi, minden igazság(osság) ellensége (gyűlölője), aki nem szűnsz meg elfordítani az Úr egyenes útjait?
és most lám, az Úr keze rajtad van (lesújt rád) és vak leszel és nem látod meg a napot (napvilágot) egy időig. Azonnal sűrű köd (homály) és sötétség szakadt rá és körülbotorkálva kereste, hogy kézenfogva vezesse valaki.
Amikor látta a helytartó, hogy mi történt, (lenyűgözte), hívő lett, elcsodálkozott az Úr tan(ítás)án.
Amikor pedig Páfuszból tengerre szálltak Pál és a körülötte lévők; megérkeztek a páfiliai Pergébe, János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe,
ők pedig átmentek Pergén, eljutottak a piszidiai Antiókhiába és bementek a zsinagógába a szombat(ok) napján, leültek
a törvény és a próféták felolvasása után pedig odaküldtek a zsinagóga elöljárói hozzájuk, ezt mondták: férfiak, testvérek, ha van valami buzdító szó bennetek a néphez, mondjátok el,
szólásra emelkedett pedig Pál és csendet intett kezével, ezt mondta: izraelita férfiak, és ti, istenfélők, halljátok!
E népnek Izraelnek Isten kiválasztotta a mi atyáinkat és a népet felemelte ideiglenes tartózkodása alatt Egyiptom földjén és magasra tartott (emelt) karjával kivezette őket onnan,
és mintegy negyven éven át dajkaként hordozta (gondjukat viselte) a pusztaságban (sivatagban) őket,
és miután kiirtott (eltörölt) hét nemzetet Kánaán földjén, sorsvetés (sorsolás) útján felosztotta nekik azoknak földjét,
közben mintegy négyszázötven év telt el, és ez(ek)után adott ítélőbírákat Sámuel prófétáig,
ettől fogva királyt kértek és adta nekik az Isten Sault, Kis fiát, Benjámin törzséből származó férfiút, negyven esztendeig,
és letétele után Dávidot támasztotta (emelte) nekik királyul, akiről tanú(bizony)ságot téve (ezt) is mondta: megtaláltam Dávidot, a Jesse fiát, a szívem szerinti férfi(ú)t, aki megteszi minden akaratomat,
ennek magvából (ivadékából) az Isten ígérete szerint elővezette Izrael számára a megmentőt, (megtartót, üdvözítőt), Jézust.
Kinek eljövetele előtt János előhírnökként hirdette a gondolatmód megváltoztatásának bemerítését (észretérítését) Izrael minden népe számára,
amint pedig bevégezte (betöltötte, teljesítette) János (pálya)futasát, (ezt) mondta: aminek ti engem gondoltok (sejtetek), az nem én vagyok! de lám! Már jön utánam, akinek nem vagyok méltó, hogy lábán a saruit megoldjam.
Férfi(ak), testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és akik köz(öt)tetek istenfélők, nekünk a megmentés [megtartás, üdv(össég)] Igéje küldetett,
mert akik Jeruzsálemben laknak, és a vezetőik nem ismerték fel, és a próféták hangjait, amelyet minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték,
és bár semmi halálos vádokot nem találtak, követelték Pilátustól, hogy ölesse meg,
amint pedig beteljesedett minden, amit írtak róla, levették a (kereszt)fáról (kínkaróról), sírba helyezték,
de az Isten életrekeltette Őt a halálból,
aki több napon át megjelent (láthatóvá lett) azoknak, akik Vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, akik most tanú(bizony)ságtevői a nép előtt,
mi is hirdetjük nektek az örömhírt: az atyáknak tett ígéretet,
(hogy ezt) az Isten beteljesítette gyermekeinek, nekünk, amikor feltámasztotta Jézust, amint a második zsoltárban is írva van: fiam vagy Te, én ma nemzettelek téged,
hogy pedig feltámasztotta Őt halottak közül, nehogy visszatérjen az enyészetbe, így mondta, hogy: nektek adom a Dávidra vonatkozó szent intézkedéseket, amelyek bizonyosak.
Ezért is mondja más helyen: nem engeded, hogy Szented pusztulást (enyészetet) lásson,
mert Dávid ugyanis saját nemzedéke idején végrehajtóként szolgálta az Isten tanácsvégzését, elaludt és odatették az ő atyáihoz és enyészetet látott,
de Akit az Isten életrekeltett, nem látott enyészetet,
legyen tehát nektek tudtotokra, férfiak, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük néktek
és mindattól amitől nem volt képes Mózes törvénye titeket megigazítani, Benne (Általa) mindenki megigazul, aki hisz (hithű).
Ügyeljetek tehát, nehogy rátok jöjjön, amit a próféták megmondottak:
Lássátok meg ti másokat lenézők, és csodálkozzatok és tűnjetek el, mivelhogy olyan dolgot művelek én a ti napjaitokban, oly dolgot, amelyet egyáltalán nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
Amikor pedig kimentek, kérték, hogy a legközelebbi szombaton (is) szólják nekik ezeket a beszédeket.
Amikor pedig a zsinagóga (összejövetel) szétoszlott, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták (jövevények) közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és (rábeszéléssel) biztatták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
A következő szombaton pedig majdnem az egész város egybegyűlt, hogy hallgassa az Isten Igéjét.
Amikor pedig látták a (zsidók) a tömegeket, beteltek irigységgel (féltékenységgel) és ellene mondtak azoknak, amiket Pál szólt és gyalázták (káromkodtak).
46. Erre Pál és Barnabás merészen ezt mondta: Szükséges volt, hogy először nektek hirdessük Isten Igéjét (Szavát), de mivelhogy ellökitek ezt magatoktól és nem ítélitek magatokat méltóknak az aioni (korszakra szóló) életre, lám most a nemzetekhez fordulunk;
mert így parancsolta nekünk az Úr: a nemzetek fényévé tettelek téged, hogy légy üdvösségére a föld végső határáig!
Amikor a nemzetek pedig ezeket hallották, örültek és dicsőítették az Úr Igéjét (szavát) és akik (a világkorszakra szóló) aioni életre voltak rendelve, hittek.
Keresztül vitték pedig az Úr Igéjét (szavát) az egész környéken,
a zsidók pedig felingerelték az istenfélő előkelő asszonyokat és a város eleit, és üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen és kidobták (kihajították) őket határaikból.
Azok pedig lábaik porát lerázták ellenük, elmentek Ikóniumba,
a tanítványok pedig beteltek örömmel és Szent Szellemmel.

14.

Ugyanúgy történt pedig Ikóniumban: bementek a zsidók zsinagógájába és úgy szóltak, hogy hívővé lett a zsidóknak is, helléneknek is nagy sokasága,
azok a zsidók pedig, akik engedetlenek voltak, felindították és rosszra ingerelték a nemzet(beli)ek lelkét a testvérek ellen.
Elég sok időt töltöttek tehát ott, merészen szóltak az Úrról, aki tanú(bizony)ságot tett kegyelmének Igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák legyenek a kezeik által.
Ketté (meg-)oszlott pedig a város sokasága és némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal voltak együtt.
Amikor pedig a nemzetbeliek és a zsidók a vezetőikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket,
ők értesültek róla (megtudták) és elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába és Derbébe és környékükre
és ott hirdették az evangéliumot (örömüzenetet)
és Lisztrában ült egy lábaival tehetetlen (béna) férfi, aki sánta volt anyja méhétől fogva, (születése óta), aki soha egy lépést sem járt
ez hallgatta, amikor Pál szólt, aki rászegezte tekintetét és észrevette (látta), hogy meg van a hite a gyógyulásához (megmentéséhez),
(ezt) mondta nagy hangon: Állj rá a lábaidra egyenesen! és talpraugrott és körüljárt-kelt,
a néptömeg pedig látva, mit tett Pál, felemelte hangját likaóni nyelven mondta: az istenek emberekhez hasonlóvá válva (téve) lejöttek hozzánk,
elnevezték pedig Barnabást Zeusnak, Pált pedig Hermésznek, mivelhogy ő vitte a szót (ő volt a szóvivő)
A város előtt álló Zeus-templom papja pedig bikákat és virágfüzéreket hozva a kapukhoz, a (nép)tömeggel együtt áldozni akart.
Amikor az apostolok, Barnabás és Pál ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, a (nép)tömegbe rohantak, kiáltoztak és
(ezt) mondták: férfiak, miért teszitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló érzésű emberek vagyunk, akik az örömüzenetet hirdetjük nektek, hogy e hiábavalóktól forduljatok az élő Istenhez, aki alkotta az eget és a földet és a tengert és mindent, ami bennük van.
Aki az elmúlt nemzedékek alatt hagyta (engedte) a nemzeteket mind a maguk útján járni,
jóllehet nem hagyta magát tanú(bizony)ságtevés nélkül (ismeretlenségben), amikor jót tett: égből nekünk záporesőt adott, és gyümölcstermő (érlelő) idő(szako)kat és betöltötte táplálékkal és vidámsággal a szíveteket
Ezeket mondták és nagy nehezen lecsendesítették (megnyugtatták) a (nép)tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik,
de Antiókhiából és Ikóniumból zsidók jöttek utánuk és rábeszélték a tömeget és megkövezték Pált, kivonszolták a városból, azt gondolták, hogy meghalt,
de amikor körülvették (köré gyűltek) a tanítványok, felállt, bement a városba és másnap kiment Barnabással együtt Derbébe.
Miután hirdették az evangéliumot (örömüzenetet) annak a városnak, és tanítvánnyá tettek elég sokakat, visszatértek Listárba és Ikóniumba és Antiókhiába,
megszilárdították a tanítványok lelkét, bátorították (intették) őket, hogy maradjanak meg a hit(hűség)ben, (mivel)hogy sok háborúságon (nyomorúságon) át kell nekünk bemennünk az Isten királyságába.
Kézfeltartással választottak pedig gyülekezetenként elöljáró véneket (presbitereket) imádkozva, böjtöléssel ajánlották, (odahelyezték) őket az Úrnak, akibe(n) hittek (hívőkké lettek),
és átementek Piszidián, Pámfíliába ér(kez)tek,
és miután Pergében szólták az Igét, lementek Attáliába,
onnan elhajóztak Antiókhiába, ahonnan átadták őket az Isten kegyelmének abba a munkába (arra a feladatra), amelyet már bevégeztek (betöltöttek,elláttak).
Amikor pedig megérkeztek, összehívták a gyülekezetet (eklézsiát) elbeszélték mily nagyo(ka)t tett az Isten velük, és hogy tárta ki a nemzet(beli)ek számára a hit ajtaját.
Nem kevés időt töltöttek pedig együtt a tanítványokkal (tanítványok körében).

15.

Néhányan lejöttek Júdeából és így tanították a testvéreket: hogy ha (netán) körül nem metélkedtek - Mózes által rendelt szokás szerint - nem üdvözülhettek.
Mivel emiatt nem kis zendülése és cívódása lett Pálnak és Barnabásnak ellenük, elrendelték, hogy Pál és Barnabás és néhányan mások (közülük) menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe ebben a vitás ügyben (e kérdésben).
Ők tehát miután a gyülekezet elkísérte őket egy darabig, átmentek Fönícián és Szamarián, részletesen elbeszélték a nemzetek(beliek) Istenhez odafordulását és nagy örömet szereztek az összes testvéreknek.
Amikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének barátságosan (szívesen) fogadták őket és elbeszélték, (hírül adták, beszámoltak) mily nagyokat tett az Isten velük.
Felálltak pedig néhányan azok közül, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, ezt mondták: körül kell metélni őket és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
Összegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy e dolognak utána nézzenek.
Miután pedig sok vita(tkozás) támadt, felállt Péter és így szólt hozzájuk: férfiak, testvérek, ti tudjátok, (járatosak vagytok), hogy a kezdetbenlevő (régmúlt) napok óta közületek kiválasztott az Isten, hogy az én számból (számon át) hallják a nemzet(beli)ek az örömüzenet Igéjét (evangélium szavát) és hívőkké legyenek (higgyenek),
és a szíveteket ismerő Isten tanú(bizony)ságot tett mellettük, mert megadta nekik a Szent Szellemet, ahogy nekünk is
és semmi különbséget nem tett köztünk és köztük, amikor hittel megtisztította szívüket,
most tehát miért kísértitek (teszitek próbára) az Istent, hogy oly igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elhordozni?
de az Úr Jézus kegyelme által hisszük, hogy üdvözülünk, ahogyan azok is,
elhallgatott pedig a sokaság mind és hallgatták Barnabást és Pált, amint részletesen elbeszélték (kifejtették), mily nagy jeleket és csodákat tett az Isten a nemzet(beli)ek közt általuk,
miután pedig ők elhallgattak, Jakab válaszolt, ezt mondta: Férfiak, testvérek, hallgassatok rám,
Simon elbeszélte miként gondoskodott az Isten először, hogy a nemzetek közül (nemzetekből) népet szerezzen az Ő nevének,
és ezzel összhangban vannak (megegyeznek) a próféták szavai, amint meg van írva:
Ezek után visszatérek, és felépítem újra Dávid leomlott (bedőlt) sátorát és az omladékait helyrehozom és újból felállítom,
hogy a többi ember is keresse az Urat és a nemzetek mind amelyekre segítségül hívják a nevemet. (Ezt) mondja az Úr, meg is teszi ezeket,
amik ismeretesek a világkorszak óta,
ezért én úgy vélem (ítélem), nem kell háborgatni (bolygatni) azokat, akik a nemzetekből tértek meg (fordultak) az Istenhez,
hanem írjuk meg levélben nekik, hogy tartózkodjanak (őrizkedjenek) a bálványok okozta beszennyeződéstől, és a cédaságtól, a megfulladt (megfojtott) állattól és a vértói,
mert Mózesnek kezdettől fogva, nemzedékek óta városonként megvannak a hírnökként a hirdetői a zsinagógákban, minden szombaton felolvassák.
Akkor jónak tetszett az apostoloknak és az elöljáróknak (véneknek, presbitereknek) az egész gyülekezettel együtt, hogy kiválasztott férfiakat küldjenek maguk közül Antiókhiába Pállal és Barnabással együtt, Júdást, akit melléknevén Barsabbásnak hívnak, és Szilást, akik vezető (szerepet vivő) férfiak voltak a testvérek között,
ezt írták kezük által: Az apostolok (kiküldöttek) és elöljárók (presbiterek), (mint) testvérek az Antiókhiában és Szíriában és Kilikiában levő testvéreknek, akik a nemzetek közül valók, (üdvözletüket küldik) örüljetek!
mivelhogy hallottuk, hogy némelyek közülünk megzavartak titeket, szavaikkal feldúlták lelke(i)teket, akik tőlünk megbízást nem kaptak,
jónak láttuk, miután egy értelemmel (hasonló indítással, közmegegyezéssel) elhatároztuk, hogy kiválasztott férfiakat küldünk hozzátok, a mi szeretteinkkel együtt Barnabással és Pállal,
oly emberekkel, akik az életüket (oda) szentelték (lelküket adták) a mi Urunk a Felkent Jézus nevének szolgálatára (nevéért),
elküldtük tehát Júdást és Szilást, (hogy) ők maguk is majd (élő)szóval elmondják (hírüladják) ugyanezeket,
mert tetszett a Szent Szellemnek, és nekünk is, hogy semmi több terhet ne rakjunk (vessünk) rátok, mint e szükségeseket:
hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott hústól és a vértől és a fúlvaholt (fojtott) állattól és a cédaságtól, amelyektől ha óvakodtok, jól teszitek (jól jártok el). Jó egészséget!
Amint tehát elbocsátották őket, lementek Antiókhiába, és összegyűjtötték a sokaságot, átadták a levelet.
Amikor pedig elolvasták, örültek a vigasztalásnak (buzdításnak).
Júdás pedig és Szilás, mivel ők is (szintén) próféták voltak, sok Igével segítséget nyújtottak a testvéreknek (intettek) és erősítették (megszilárdították) őket.
Miután pedig egy bizonyos időt eltöltöttek, elbocsátották őket a testvérek békességgel az apostolokhoz.
(de Szilásnak tetszett ott maradni).
Pál pedig és Barnabás Antiókhiában időzött, tanítottak és örömhírként (örömüzenetként) hirdették sok másfélékkel is az Úrnak Igéjét.
Egy néhány nap múlva pedig így szólt Barnabáshoz Pál: térjünk (forduljunk) vissza, látogassuk meg a testvéreket minden városban, ahol hirdettük az Úr Igéjét, hogy s mint vannak.
Barnabás pedig azt tanácsolta, vigyék magukkal együtt Jánost is, akit Márknak hívtak.
Pál pedig azt tartotta helyesnek (méltónak), hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva és nem ment velük együtt a munkába, ne vigyék magukkal,
ebből pedig nézeteltérés (kiéleződés) lett úgyannyira, hogy elváltak (különváltak) egymástól, Barnabás magához vette Márkot, elhajózott Küproszba (Ciprusba),
Pál pedig Szilást választotta társul, útrakelt miután az Úr kegyelmébe ajánlották (bízták, átadták) a testvérek.
Bejárta pedig Szíriát és Kilikiát, megszilárdította a (kihívott) gyülekezeteket.

16.

Eljutott pedig Derbébe és Lisztrába is és lám! volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő (hithű) zsidó asszonynak, de görög (hellén) apának a fia,
akiről jó tanú(bizony)ságot tettek a Lisztrában és Ikoniumban levő testvérek.
Pál (azt) akarta, hogy vele együtt (útitársul) menjen és azért fogta őt, és körülmetélte a zsidókért, akik azokon a helyeken voltak, mert tudták mindnyájan, hogy az apja görög (hellén) volt.
Amint pedig sorra járták a városokat, meghagyták (lelkükre kötötték), hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket hoztak (elrendeltek) az apostolok és presbiterek (elöljárók) Jeruzsálemben.
A (kihívott) gyülekezetek tehát megszilárdultak a hithűségben és gyarapodtak számban napról-napra (naponként).
Azután pedig átmentek Frigián és Galácia területén, mert visszatartotta (eltiltotta, akadályozta) őket a Szent Szellem attól, hogy szólják az Igét, Ázsiában,
amikor pedig Misziába ér(kez)tek, megkísérelték (megpróbálták), hogy Bithiniába menjenek, de nem engedte (eresztette) őket a Jézus Szelleme,
elmentek pedig Miszia mellett és lementek Troásba
és egy éjszakán Pálnak látomás jelent meg (lett láthatóvá). Egy makedón férfi állt előtte és segítségét kérte és (ezt) mondta: Gyere át Makedóniába, segíts rajtunk!
Amint pedig e látomást látta, mindjárt rajta voltunk (igyekeztünk) mindnyájan, hogy útrakeljünk Makedóniába, megértettük (biztosak voltunk benne), hogy odahívott minket az Isten, hirdetni az örömüzenetet nekik.
Elhajóztunk pedig Troástól, egyenesen Szamotrákiába tartottunk, másnap pedig Neápoliszba,
onnan Filippibe, amely Makedónia e részének első városa, egy római település (kolónia, gyarmat). Ebben a városban pedig eltöltöttünk néhány napot.
A szombatok napján kimentünk a városkapun kívül egy folyó mellé, ahol gondoltuk, hogy imádkozás van és leültünk, szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.
és egy asszony, Lidia nevű bíborárus Tiatira városából, az istentisztelő, hallgatott (figyelt). Az Úr felnyitotta a szívét, hogy odafigyeljen azokra, amiket szólt Pál.
Amint pedig (vízbe)bemerítkezett ő és háza(népe), meghívott minket, (ezt) mondta: ha hithűnek ítéltetek engem az Úrhoz, jertek be a házamba és maradjatok, és erővel rá is vett minket (kényszerített).
Történt pedig, amikor imádkozásra mentünk, hogy egy szolgálóleánnyal találkoztunk, akiben jós szellem volt, aki sok jövedelmet szerzett (hasznot hajtott) urainak jóslással
ez nyomonkövetve Pált és minket, kiabált, ezt mondta: Ezek az emberek a magasságos Isten rabszolgái, akik hirdetik nektek az üdvösség (a megmentés) útját.
Ezt pedig sok napon át tette, megneheztelt pedig Pál és hátrafordult és (ezt) mondta a szellemnek: Parancsolom neked a Felkent Jézus nevében, menj ki belőle! Ki is ment abban az órában.
látva pedig annak az urai, hogy odavan a keresetük remény(ség)e, megragadták Pált és Szilást, a vásártérre (piactérre) hurcolták őket az elöljárók elé,
és elővezették őket a hadbíróság elé, (ezt) mondták: Ezek az emberek felzavarják (megzavarják) a mi városunkat, zsidók,
és olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nincs megengedve nekünk, hogy elfogadjuk, se az, hogy megtegyük, kik rómaiak vagyunk.
és velük együtt rájuk támadt a tömeg és a hadbírák letépték róluk felsőruháikat, elrendelték, hogy veszszőzzék meg őket
sok ütést mértek rájuk, (és) börtönbe (őrizetbe) vetették, megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan (biztonságban) tartsa őket.
Az, aki ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és lábaikat beleszorította a (fa)kalodába.
Éjféltájban pedig Pál és Szilás imádkoztak és dicséretet (dicséneket) énekeltek az Istennek, a foglyok pedig hallgatták őket.
de hirtelen nagy földrengés lett, úgyhogy meginogtak a börtön alapfalai, felnyíltak pedig tüstént az ajtók mind és mindnyájuknak a bilincsei lehullottak.
Felriadt pedig álmából a börtönőr és meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta (kivonta) harcikardját, szándékában állt megölni magát, mert azt gondolta, megszöktek (kimenekültek) a foglyok.
Pál pedig rákiáltott, nagy hangon (fenszóval) ezt mondta: nehogy valami rosszat tégy magadban, mert mind(nyájan) itt vagyunk!
Az pedig fény(eke)t (világosságot) kért, berohant (beugrott) és (félelemtől) remegve Pál és Szilás elé borult,
és kivezette őket, (ezt) mondta: Uraim, mit kell tennem (azért), hogy üdvözüljek (megmeneküljek)?
azok pedig (ezt) mondták: higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz (megmenekülsz) te is, házad (népe) is.
és szólták neki az Úr Igéjét és mindazoknak, akik a házában voltak,
és magához vette őket az éjszakának abban az órájában, kimosta (ütés okozta) sebeiket és (víz)bemerítkezett ő maga és övéi mind rögtön
felvezette aztán őket a házba (otthonába), asztalt terített és ujjongott (örvendezett) házanépével együtt, hogy híve lett Istennek.
Amikor pedig nappal lett, elküldték a hadbírák a (botos)szolgákat, ezt mondták: Engedd szabadon (bocsásd el) azokat az embereket.
Hírül adta pedig a börtönőr ezeket a szavakat Pálnak, hogy: elküldtek ide lovast a hadbírák, hogy engedjelek szabadon titeket, most tehát menjetek ki, távozzatok békében.
Pál pedig így szólt hozzájuk: megvertek minket nyilvánosan ítélet nélkül, noha római emberek vagyunk, bevetettek a börtönbe és most titokban (alattomban) kidobnak, kihaj(í)tanak bennünket. Azt már nem, hanem jöjjenek, ők maguk vezessenek ki minket.
Hírül adták pedig a (had)bíráknak a szolgák ezeket a beszédeket. Azok megijedtek amikor hallották, hogy rómaiak,
és odajöttek, bocsánatot kértek tőlük és kikísérték, kérték, hogy távozzanak a városból.
Amikor pedig kijöttek a börtönből, betértek Lidiához, és meglát(ogat)va bátorították (vigasztalták) a testvéreket és útrakeltek.

17.

Átutazva pedig Amfipoliszon és Apollónián megérkeztek Thesszalonikába, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton beszélt nekik (vitázott) az írásokról.
azt fejtegette és kimutatta, hogy a Felkentnek szenvedni kellett és feltámadni a halottak közül és hogy ez a Felkent a Jézus, akit én hirdetek nektek.
és néhányan engedtek és odaszegődtek (csatlakoztak) Pálhoz és Sziláshoz, valamint az istenfélő görögök (hellének) sokasága, meg az előkelő asszonyok közül sem kevesen.
De a zsidók irigykedtek (féltékenykedtek) és összeszedtek (maguk mellé vettek) a piaci népség (csőcselék) közül némely gonosz férfiakat és tömegcsődületet csináltak, felháborították (nyugtalanságba hozták) a várost és felvonultak (felálltak) Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy őket odavezessék a nép elé,
de nem találták meg őket. Jázont és néhány testvért elhurcoltak az elöljárók (városi vezetőség) elé, és közben ordítozták, hogy: akik a világot (lakott földet) felforgatják, ezek itt is megjelentek
akiket befogadott Jázon és ezek mind a császár (cézár) rendeletei ellen tesznek, királynak másfélét mondanak: Jézust.
Zavarba ejtették pedig a néptömeget, és a városi elöljárókat (vezetőket), akik ezeket hallották,
és miután elegendő óvadékot (biztosítékot) vettek Jázontól és a többiektől, szabadon elbocsátották őket.
A testvérek pedig mindjárt éjjel elküldték Pált és Szilást Béreába, akik amint megérkeztek, a zsidók zsinagógájába elmentek.
Ezek pedig nemesebb(lelkű)ek voltak, mint a thesszalonikaiak, befogadáták az Igét minden készséggel (vágyódással), naponta vizsgálták (kutatták) az írásokat, hogy úgy vannak-e ezek,
így hát sokan közülük hívővé is lettek és az előkelő (tekintélyes) görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
Amint pedig megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Béreában is hirdette Pál az Isten Igéjét, elmentek oda, és felrázták és felkavarták a tömegeket,
de akkor mindjárt tovább küldték a testvérek Pált, hogy menjen a tenger felé, Szilás pedig és Timótheus ott maradtak.
Akik pedig elkísérték Pált, elvezették Athénig, és miután parancsot kaptak, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb (a lehető leggyorsabban) jöjjenek hozzá, visszamentek.
Amikor pedig azokat Athénben várta Pál, háborgott a szelleme benne, amikor látta, hogy tele van bálványokkal a város.
Vitatkozott tehát a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel és a vásárpiacon is minden nap azokkal, akiket épp ott talált.
Néhányan az epikureus és stoikus bölcselők (filozófusok) közül összetalálkoztak vele és némelyek ezt mondták: Mit akar ez a szószátyár (magszedegető károgó) mondani? mások pedig: Idegen istenségek hirdetőjének látszik, - mivelhogy Jézust és a feltámadás örömüzenetét hirdette,
megragadták pedig őt, az Áresz-dombra (Areopágoszra) vezették, ezt mondták: Megtudhatjuk-e mi ez az új, általad hirdetett (szólt) tan(ítás)?
Mert idegen(nek tűnő) dolgokat hozol a mi hall(om)ásunkra, szándékunk tehát megtudni, mik akarnak ezek lenni?
Az athéniek pedig mind és az ott tartózkodó idegenek (vendégek) semmi más egyébre nem értek rá, mint arra, hogy mondjanak és halljanak valami legfrissebb újságot.
Felállt pedig Pál az Areopágosz közepén és szólt: athéni férfiak, úgy látom, hogy ti nagyon vallásosak vagytok,
mert amint szertejártam és figyelmesen megszemléltem szentélyeiteket (vallásos tiszteleti tárgyaitokat), (ráakadtam) találtam egy oltárt, amelyen ez van írva: ISMERETLEN ISTENNEK; akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, (ezt) hirdetem én nektek,
az Isten, aki alkotta (teremtette, létrehozta) a világot és mindeneket, ami abban van, Ő az égnek és földnek létező Ura, nem kézzel csinált templomokban lakik,
sem emberi kezek szolgálatára nem szorul, mintha szüksége lenne valamire, hisz Ő ad minden(ek)nek életet és leheletet és mindent.
Ő teremtette az egyből származó emberek minden nemzet(ség)ét, hogy lakjon a föld minden felszínén, meghatározta előre elrendelt időszakukat és lakóhelyük határait,
hogy keressék az Istent, hátha kitapogathatnák (kitapinthatnák) Őt és megtalálhatnák, hisz nincs messze egyikünktől sem,
mert benne élünk és mozgunk és vagyunk, mint (ahogy) a költőitek közül is mond(ot)ták némelyek: mert az Ő ivadéka (nemzetsége) vagyunk.
Ha tehát az Isten nemzetsége (ivadékai) vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz vagy kőhöz, emberi művészet és elgondolás alkotásához az istenség hasonló.
A tudatlanság idejét ugyan elnézi az Isten, de most tudomására hozza az embereknek, mindenkinek, mindenütt, hogy gondolkozásmódot változtassanak (bensőleg megjavuljanak),
mivelhogy rendelt egy napot, amelyen meg fogja ítélni a lakott földkerekséget igazságosságban egy férfi(ú) által, Akit arra rendelt (kijelölt) és hitet nyújtott mindenkinek azáltal, hogy feltámasztotta Őt a halálból.
Amikor pedig a halottak feltámadását hallották, néhányan kigúnyolták, mások pedig (ezt) mondták: majd meghallgatunk téged erről újra.
így Pál eltávozott körükből.
Néhány férfi pedig csatlakozott (ragaszkodott) hozzá, hívők lettek, köztük volt az aeropagita Dénes is, és egy Damaris nevű asszony és velük együtt másegyebek.

18.

Ezek után pedig Pál eltávozott Athénből, elment Korintusba.
és amikor egy Akvilla nevű pontusi származású zsidóra talált, aki nemrég jött Itáliából és feleségére Priscillára, mivelhogy Klaudiusz elrendelte, hogy távozzanak a zsidók mind Rómából, hozzájuk ment
és mivel ugyanaz a mestersége volt, náluk maradt és dolgozott, mert sátorcsinálók voltak mesterségre nézve,
minden szombaton pedig vitatkozott a zsinagógában, igyekezett meggyőzni (rábeszélni) a zsidókat és a görögöket (helléneket).
Amint pedig megérkezett (lejött) Makedóniából Szilás és Timóteus, teljesen az Igének szentelte magát Pál, tanúbizonyságot tett (bizonyítgatta) a zsidóknak, hogy Jézus a Felkent
De amikor azok ellenszegültek és gyalázkodtak (káromkodtak), kirázta a ruháját, így szólt hozzájuk: a véretek a fejetekre! én tiszta vagyok, mostantól fogva a (nem zsidó) nemzetekhez megyek
és elment onnan, és egy Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába ment, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.
Kriszpusz pedig a zsinagóga elöljárója hitt az Úrnak (hívő lett) az egész házával együtt és a korintusiak közül is sok hallgató hitt és (víz)bemerítkezett.
(Ezt) mondta pedig az Úr éjszaka lát(om)ásban Pálnak: Ne(hogy) félj, hanem szólj és ne(hogy) hallgass!
mivelhogy én vagyok veled, és senki sem fog rád támadni, hogy neked ártson (bántson), mert sok népem van nekem ebben a városban.
Letelepedett pedig egy esztendeig és hat hónapig: tanította köztük az Isten Igéjét.
Amikor pedig Gallió Akhája helytartója volt, a zsidók egyetértve (hasonló indulattal) rátámadtak Pálra és törvényszék (bírói emelvény) elé hurcolták (vezették),
(azt) mondták, hogy ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket.
Amikor pedig Pál felnyitni készült a száját, Gallió szólt a zsidókhoz: ha valóban volna valami jogtalanság (igazságtalanság) vagy gonosztett (csínytett), ó zsidók, annak rendje szerint fogadnálak titeket,
de ha egy szóról és nevekről és a ti törvényetekről van vita, magatok lássátok, ítélőbíró én ezekben nem szándékozom lenni
és elűzte őket a bírói (széke) emelvénye elől.
Erre a görögök mind megragadták Szoszthenészt, a zsinagóga elöljáróját, megverték a bírói szék (emelvény) előtt, Gallió nem is törődött velük.
Pál pedig még ott maradt elég sok ideig, majd a testvérektől elbúcsúzott, elhajózott Szíriába - vele együtt Akvilla és Priscilla is -, miután megnyiratta Kenkreában a fejét, mert (ima)fogadalma volt,
eljutott pedig Efézusba és őket otthagyta, őmaga pedig bement a zsinagógába, vitába szállt a zsidókkal.
Kérték pedig őt, hogy huzamosabb (több) ideig maradjon, nem egyezett bele (nem bólintott rá),
hanem elbúcsúzott és (ezt) mondta: ismét visszatérek (visszakanyarodok) hozzátok, ha az Isten akarja.Útrakelt (elhajózott) Efézusból,
és lement (leért) Cezáreába, felment, és üdvözölte a (kihívott) gyülekezetet (eklézsiát), majd lement Antiókhiába,
és miután egy időt ott töltött, elment (útra indult), átjárta sorban Galácia vidékét (térségét) és Frigiát és a tanítványokat mind megerősítette (szilárdította).
Egy Apollós nevű zsidó, alekszandriai származású az Igében jártas férfiú eljutott Efézusba, (hatalmas képessége) jártassága volt az írásokban.
ez ki volt oktatva az Úr útjára, és buzgó szellemmel szólta és pontosan tanította a Jézus felőli dolgokat, de csak (egyedül) a János bemerítését ismerte,
ez is elkezdett bátran beszélni a zsinagógában, meghallgatta pedig Akvilla és Priscilla, magukhoz vették és pontosabban kifejtették neki az Úr útját.
Mivel pedig Akhájába szándékozott átmenni, bíztatták (buzdították) a testvérek, írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be (lássák vendégül), amikor odaérkezett nagy segítségükre volt azoknak, akik hívőkké lettek a kegyelem által,
mert hatékonyan megcáfolta a zsidókat nyilvánosan, kimutatta az írásokon keresztül, hogy Jézus a Felkent (Krisztus).

19.

Történt pedig azonközben, amikor Apollós Korintusban volt, hogy Pál a felföldön (felsőbb részeken) átjőve, megérkezett Efézusba és amikor talált néhány tanítványt,
így szólt hozzájuk: a Szent Szellemet megkaptátok-e amikor hívők (hívekké) lettetek? Azok pedig (így szóltak) hozzá: De még azt sem hallottuk, Szent Szellem van-e?
és (ezt) mondta: Hát mibe merítkeztetek be? Azok pedig ezt mondták: a János (víz)bemerítésébe.
(Ezt) mondta pedig Pál: János a gondolkozásmód-megváltozás (észretérés) bemerítésével merített (víz)be, de a népnek megmondta, hogy Abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban!
Amikor pedig (ezeket) hallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevében,
és rájuk tette Pál kezeit, a Szent Szellem lejött rájuk és szóltak nyelveken, és prófétáltak.
Voltak pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten,
bement pedig a zsinagógába, bátran beszélt három hónapon (át), vitatkozott, meg is győzte őket az Isten királyi uralma felől,
de amikor egyesek megkeményítették magukat és nem engedtek, rosszat mondtak, gyalázták az Úr útját (az utat) a sokaság előtt, eltávozott tőlük, elkülönítette (különválasztotta) a tanítványokat, naponta értekezett (vitázott) egy bizonyos Türannosz iskolájában,
ez pedig két esztendeig tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, hallották az Úr szavát, zsidók és görögök (hellének).
Sőt rendkívüli csodákat (hatóerőket) tett az Isten a Pál kezei által,
úgy, hogy a betegekre (gyengélkedőkre) is elvitték a testéről (puszta bőréről) a keszkenőket vagy kötényeket és elhagyták őket a betegségek (nyavalyák) és a gonosz szellemek kimentek belőlük.
Megkísérelték pedig némely kóbor(ló), körüljár(kál)ó zsidó ördögűzők lehívni az Úr Jézus nevét azokra, akikben gonosz szellemek voltak, (ezt) mondták: esküvel kényszerítünk titeket a Jézusra, akit Pál (hirnökként) hirdet,
voltak pedig némelyek, Szkévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt tették.
A gonosz szellem pedig válaszolt, (ezt) mondta: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?
és rájuk ugrott az az ember, akiben a gonosz szellem volt, legyűrte mindkettőt, annyira erőt vett rajtuk, hogy mezítelenül és megsebesülve menekültek ki abból a házból.
Ez pedig tudtára lett mindenkinek, zsidóknak és görögöknek (helléneknek), akik Efézusban laktak (és) félelem szállt mindnyájukra és magasztalták az Úr Jézus nevét,
sokan pedig akik (már régebben) hívők lettek, eljöttek, megvallották és hírül adták tetteiket,
elég sokan pedig azok közül akik rendkívüli dolgokat gyakoroltak, összehordták a könyveket, elégették mindenki szeme láttára és összeszámolták azok árát és ötvenezer ezüstnek találták.
így az Úr erőkifejtése által az Ige növekedett és hatásosnak bizonyult.
Amikor pedig ezek elteltek (megtörténtek), Pál föltette magában Szellemben indíttatva, hogy Makedónián és Akháján áthaladva megy Jeruzsálembe, ezt mondta: ottlétem után meg kell Rómát is lát(ogat)nom.
Elküldve pedig Makedóniába kettőt azok közül, akik neki (diakónusként) szolgáltak, Timóteust és Erastoszt, ő maga várt még egy ideig Ázsiában.
Támadt pedig abban az időszakban nem csekély zavargás az Út (Úr útja) miatt,
mert egy Demetriosz (Demeter) nevű ezüstműves, aki ezüst Artemisz-templomokat csinált, a (művész) mestereknek nem csekély (keresetet) jövedelmet szerzett (juttatott),
összegyűjtötte az ilyesmivel foglalkozó dolgozókat (munkásokat), (ezt) mondta: férfiak, tudjátok, hogy ebből a munká(lkodás)ból van a mi jólétünk,
és látjátok és halljátok, hogy nemcsak Efézusban, hanem majdnem mind(enütt) Ázsiában ez a Pál rábeszélt, félrevezetett elég sok (nép)tömeget, (ezt) mondva, hogy nem istenek azok, amiket kézzel csinálunk (kezek által lettek),
de nem csak ez a veszély fenyeget, hogy szakmánk tönkremegy (csődbejut), hanem a mi nagy istennőnknek, Artemisznek szentélyét semmibe veszik, odavész a nagysága is, akit az egész Ázsia és a földkereksége tisztel.
Amikor (ezt) hallották, haragos indulattal megtelve kiáltozták, (ezt) mondták: nagy az efézusiak Artemisze!
És megtelt a város zűrzavarral, egy indulattal a színházba rohantak, magukkal ragadva (hurcolva) a makedón(iai) Gájoszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait.
Pál pedig a köznép közé szándékozott menni, de nem engedték a tanítványok,
de néhányan az ázsiai vezető emberek közül, akik barátai voltak, küldtek hozzá, kérték, nehogy elmenjen a színházba.
Tehát ki egyet, ki mást kiabált, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség nem tudta, miért (mi miatt) jöttek össze.
A (nép)tömegből pedig előállították Alekszandroszt (Sándort), akit a zsidók előretuszkoltak, Alekszandrosz (Sándor) pedig intett a kezével, védekezni akart a köznép előtt,
de amikor észrevették, hogy zsidó, egy(etlen) hangként tört elő mindenkiből, mintegy két órán át kiáltozták: nagy az efézusiak Artemisze!
Lecsendesítette pedig a jegyző a (nép)tömeget, ezt állította: Efézusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy istennő Artemisz templomának és a Zeustól hullott (esett) képének (képmásának) őrizője (őre)?
Mivel tehát ezeknek senki ellene nem szólhat, meg kell nyugodnotok, és semmit elhamarkodva ne tegyetek,
mert ide hoztátok (vezettétek) ezeket a férfiakat, akik nem templomrablók, sem istennőnket nem káromolták.
Ha tehát Demetriosznak és a vele tartó mesterembernek valaki ellen valami panasza van, vannak törvénynapok, és helytartók, pereljék (vádolják) be egymást,
ha pedig még több kívánságotok (keresetetek) van, a törvényes népgyűlésen el lehet intézni,
mert annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy lázadással (felkeléssel) bevádolnak a mai napért és nincs semmi érvünk, amellyel számot tudnánk adni ezért a csődületért, és ezeket elmondva feloszlatta a gyűlést (gyülekezetet).

20.

Miután pedig megszűnt a zavargás (a csődület), Pál magához hívatta a tanítványokat, és bátorította (buzdította, intette) őket és elköszönt tőlük, elindult, hogy Makedóniába menjen,
ezután pedig átment azokon a részeken és buzdította őket sok Igével, (szóval), Görögországba (Hellászba) ér(kezet)t,
ott töltött három hónapot, mivel cselvetés készült ellene a zsidók részéről, amint hajón szándékozott indulni Szíriába, azért úgy döntött, hogy Makedónián át tér vissza.
Vele ment (elkísérte) pedig Ázsiáig Szópáter a bereai Pürrosz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundosz, és a derbei Gájosz és Timótheus, ázsiaiak pedig Tükhikosz és Tromphimosz,
ezek előrementek, megvártak minket Tróászban,
mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kihajóztunk Filippiből és hozzájuk érkeztünk Tróászba öt nap múlva, ahol hét napot töltöttünk.
A szombatoknak (a hét) első napján egybegyűltek a kenyér megtörésére, Pál fejtegetést tartott nekik, mert másnap indulni szándékozott, és elnyújtotta az Igét (a szót) éjfélig.
volt pedig elég sok mécs (lámpa) a felsőszobában, ahol összgyül(ekez)tünk,
ült pedig egy Eütüchosz nevű ifjú az ablaknál, mély álomba merülve, amikor Pál tovább fejtegetett, az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről, és holtan szedték (emelték) fel.
De Pál lement, ráborult és átölelte (körül karolta) és ezt mondta: nehogy nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van!
fölment pedig és megtörte a kenyeret, és jóízűen evett, elég sokáig, egészen virradatig elbeszélgetett, úgy indult el,
felvezették pedig a fiút élve és mérhetetlenül megvigasztalódtak.
Mi pedig előre mentünk a hajóra, Asszoszba hajóztunk, ott szándékoztunk felvenni Pált, mert így rendelkezett; őmaga gyalog szándékozik menni.
Amint pedig Asszoszban találkozott velünk, felvettük őt és Mitilénébe ér(kez)tünk,
onnan elhajóztunk, másnap eljutottunk Khiosz elé, a következő napon pedig átkeltünk Számoszba, majd a rákövetkező nap megérkeztünk Milétoszba.
Mert úgy döntött Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy így ne veszítsen időt Ázsiában, mert sietett, hogy ha lehetne pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból pedig Efézusba küldött, magához hivatta a gyülekezet véneit (az eklézsia presbitereit).
Amikor pedig megérkeztek hozzá (ezt) mondta nekik: ti tudjátok az első naptól fogva, melyen Ázsiába léptem, hogyan voltam veletek, minden időmmel,
(rab)szolgáltam az Úrnak minden alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amelyek a zsidók csel vetései folytán estek rajtam,
amint semmit sem húzódoztam attól, ami hasznothozó, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
tanú(bizony)ságot tettem zsidóknak és görögöknek egyaránt az Istenbe irányuló gondolkozásmód megváltozása és a mi Urunk Jézusba vetett hithűség mellett.
És most lám! Én a Szellemhez kötve megyek Jeruzsálembe és hogy mik várnak ott rám (netán) nem is tudom,
kivéve, hogy a Szent Szellem városonként arról tesz tanú(bizony)ságot nekem, ezt mondja, hogy bilincsek és nyomorúság várnak rám,
de semmibe sem veszem, lelkem sem drága nekem, csakhogy bevégezzem a pályafutásomat és a (diakóniai) szolgálatot, amelyet vettem (kaptam) az Úr a Felkent Jézustól, hogy tanú(bizony)ságot tegyek az Isten kegyelmének örömüzenetéről (evangéliumáról),
és most íme! én tudom, hogy többé nem látjátok az én orcámat, senki közületek, akik közt a királyságot hirdetve jártam,
ezért tanú(bizony)ságot teszek nektek a mai napon, hogy tiszta vagyok mindenkinek a vérétől,
mert nem húzódoztam, hogy hirdessem az Isten minden tanácsát (végzését) néktek.
Ügyeljetek magatokra és a nyájra mind, amelyben titeket a Szent Szellem felügyelőkül helyezett, hogy pásztoroljátok az Isten (kihívott) gyülekezetét, amelyet tulajdonának (sajátjának) vére által szerzett meg magának,
én tudom, hogy bejönnek az én eltávozásom után ragadozó farkasok közétek, akik nem kímélik a nyájat.
Közületek is támadnak férfiak, akik fonák (átfordított) dolgokat szólnak, hogy elvonják (elhúzzák) a tanítványokat maguk után,
azért legyetek éberek (virrasszatok), emlékezzetek meg, hogy három éven át éjjel és nappal nem szűntem meg könnyekkel figyelmeztetni (inteni) mindegyikteket,
és most ajánllak (odateszlek, odahelyezlek) titeket az Úrnak és kegyelme Igéjének (szavának), amely képes felépíteni titeket és megadni az osztályrészt mindazok között, akik meg vannak szentelve,
ezüstjét vagy aranyát vagy ruházatát senkinek nem kívántam,
magatok tudjátok, hogy amikre szükségem volt nekem és a velem lévőknek, ezek a kezek szolgáltak meg.
Mindenestül (mindezeket) megmutattam nektek, hogy így fáradozva kell támaszukra lenni a gyengé(lkedő)knek, megemlékezni az Úr Jézus Igéjéről (szavairól), mivelhogy Őmaga mondta: nagyobb
boldogság inkább adni, mint elfogadni (kapni),
és amikor ezeket mondta, térdre esve mindnyájukkal együtt imádkozott,
de nagy sírásra fakadtak mind, és Pál nyakába borultak, összecsókolgatták
leginkább azon a szaván keseregtek (az a szava fájt), amellyel (ezt) mondta, hogy többet nem fogják orcáját viszontlátni, elkísérték pedig őt a hajóhoz.

21.

Amint pedig elszakadtunk tőlük és kifutottunk a tengerre, egyenesen Kosz szigetére érkeztünk, másnap pedig Rodoszba, és onnan Patarába,
és találtunk egy hajót, amely átment Föníciába, fölszálltunk, elhajóztunk.
Feltűnt pedig Küprosz (Ciprus) és elhagytuk bal(kéz)felól, Szíriába hajóztunk, és Türoszban értünk kikötőbe, mert a hajónak itt kellett a rakományát kitenni,
megtaláltuk pedig a tanítványokat, ott maradtunk hét napig, azok azt mondták Pálnak a Szellem által, nehogy felmenjen Jeruzsálembe,
amikor pedig eltöltöttük a napokat, útnak indultunk, mind elkísértek bennünket feleségestül és gyermekestül a városon kívülre és a tengerparton letérdeltünk, imádkoztunk,
búcsút vettünk egymástól és beszálltunk a hajóba, azok pedig visszatértek övéikhez,
mi pedig a hajózást azzal végeztük be, hogy Türoszból Ptolemaioszba érkeztünk, és köszöntöttük a testvéreket, ott maradtunk egy napig náluk,
másnap pedig elindultunk, Cezáreába ér(kez)tünk és betértünk (bementünk) Fülöp evangélista házába, aki egy volt a hét diakónus közül, nála maradtunk.
ennek pedig volt négy hajadon (szúz) lánya, akik prófétáltak.
Mialatt pedig több napig maradtunk, lejött egy Júdeából való Agabosz nevű próféta,
és amikor eljött hozzánk, vette Pálnak az övét, megkötözte vele a maga lábait és a kezeit (ezt) mondta: ezt mondja a Szent Szellem, azt a férfiút, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók és átadják (kiszolgáltatják) a nemzetek kezeibe.
Amikor pedig ezeket hallottuk, kértük mi és a helybeliek, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe,
akkor így válaszolt Pál: mit tesztek? mit sir(ánkoz)tok és kesergetitek (összetöritek) a szívemet? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.
Mivel nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk, (ezt) mondtuk: Az Úr akarata legyen meg.
E napok után pedig nekikészülődtünk, felmentünk Jeruzsálembe.
Jött pedig néhány tanítvány a tanítványok közül is Cezáreából, elvezettek egy régi (kezdetből való) tanítványhoz a ciprusi Mnászonhoz, hogy nála szálljunk meg.
Amikor pedig Jeruzsálembe jutottunk, szívesen (kedvesen) fogadtak minket a testvérek,
másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz, mind jelen voltak a vének (a presbiterek),
és köszöntötte őket és részletesen elmondta sorjában, mi mindent tett az Isten a nemzetek között az ő (diakóniai) szolgálata által.
Azok pedig amint hallották, dicsőítették az Istent és (ezt) mondták neki: látod, testvér, hány (tíz)ezer zsidó van, aki hívővé lett, akik mind buzgón tartják a törvényt.
Felőled pedig úgy értesültek, hogy te mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között vannak, a Mózestől való elszakadásra (elpártolásra) tanítod (ezt) mondva, nehogy körülmetéltessék fiaikat és ne járjanak a szokások szerint.
Mi van tehát? Mindenesetre meghallják, hogy te (ide)jöttél. Ezt tehát tedd meg, amit neked mondunk,
van nekünk négy (férfi) emberünk, akiken fogadalom van,
ezeket vedd magad mellé, menj fel velük együtt a tisztulás(i - szertartás)ra, és fizesd meg a költségeket (költs rájuk), hogy megnyirassák a fejüket (megnyiratkozzanak), akkor megtudja mindenki, hogy amikről felőled értesültek, semmi sem igaz, hanem magad is úgy jársz, hogy megtartod (megőrzöd) a törvényt.
A nemzetekből lett hívők felől pedig levélben közöltük velük végzésünket (bírói döntésünket), hogy őrizkedjenek a bálványoknak áldozott(hús)tól és vértől és fojtott állattól és cédaságtól (erkölcstelenségtől).
Akkor Pál maga mellé vette a férfiakat, a következő napon velük együtt elvégezte a tisztulás(iszertartás)t, bement a templomépületbe, bejelentette (hírül adta) a tisztulás napjainak kitöltését, mígnem
bemutatták (felvitték) mindegyikükért az áldozatot.
Amikor pedig a hét nap vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták őt a templomépületben, fellázították a tömeget mind, keze(ke)t vetettek rá, ezt
kiáltozták: izraelita férfiak, segítsetek! ez az ember, aki a nép és a törvény és e hely ellen tanít mindenkit, mindenütt, még görögöket (helléneket) is bevezetett a templomba és megfertőzte (közönségessé tette) ezt a szent helyet,
mert már előbb látták az efézusi Trofimoszt a városban vele együtt, őt gondolták, hogy a templomba bevezette Pál,
megmozdult (felbolydult) az egész város és csődület támadt, és megragadták Pált, kivonszolták a templomépületből és mindjárt bezárták az ajtókat.
Már-már azon voltak, hogy megölik, felment egy jelentés a csapat ezredesének, hogy egész Jeruzsálem fellázadt (zavarog),
aki rögtön katonákat és századosokat vett maga mellé, lefutott hozzájuk, azok pedig meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését,
akkor közelment az ezredes, elfogatta és megparancsolta, hogy kössék meg két lánccal, azután tudakolta, hogy ki(csoda) és mit csinált (tett),
de ki ezt, ki azt kiabálta a tömegben, így nem volt képes megtudni semmi biztosat a zajongás (lárma) miatt, megparancsolta, vezessék a táborkaszárnyába (erődbe),
amikor pedig eljutott a lépcsőkhöz, az történt, hogy a katonák vitték őt a tömeg erőszakoskodása miatt,
mert utána tódult (követte) a nép sokasága, ezt kiabálva: öld meg! (vedd el életét!)
amikor éppen a táborkaszárnyába (erődbe) szándékozták bevezetni Pált, így szólt: Szabad-e nekem, hogy valamit mondjak neked? Az pedig ezt mondta: görögül (hellénül) tudsz?
hát nem te vagy az egyiptomi, aki napokkal ezelőtt felkelést szított és kivezette a pusztába a négyezer tőrrel felfegyverzett (orgyilkos) férfit?
Pál pedig ezt mondta: én tarzoszi zsidó ember vagyok, Kilikia nem ismeretlen városának polgára, de kérlek téged, engedd meg, hogy szóljak a néphez.
Amikor pedig megengedte, Pál a lépcsőkön állva, kezével intett a népnek, amikor pedig mély csend lett, megszólalt héber nyelven, ezt mondta:

22.

férfiak, testvérek és atyák! hallgassátok meg védekezésem, amelyet hozzátok most intézek.
Amikor pedig meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, méginkább elcsendesedtek, és így szólt:
én zsidó férfi vagyok, a kilikiai Tarzoszban születtem, felnevelkedtem pedig ebben a városban, Gamaliél lábainál, az atyák törvényének pontossága szerint neveltettem, buzgó voltam Isten iránt, mint ti mindnyájan vagytok ma,
aki ezt az Utat üldöztem halálig, megkötöztem és őrizetbe (át)adtam férfiakat és nőket,
amint a főpap is tanú(bizonyságo)m nekem, és a vének tanácsa is mind, akiktől leveleket kaptam a testvérekhez, Damaszkuszba mentem, hogy az ottaniakat megkötözve Jeruzsálembe vezessem, (megtorló) büntetés végett (hogy bűnhődjenek).
Történt pedig, hogy amint mentem, és közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban, hirtelen az égből körül sugárzott nagy fény engem
és leestem (lezuhantam) a földre és hangot hallottam, amely ezt mondta nekem: Saul, Saul, mit üldözöl engem?
én pedig válaszoltam: Ki vagy Uram? s így szólt hozzám: Én vagyok a názáreti Jézus, Akit te üldözöl
akik pedig velem együtt voltak, a fényt ugyan látták, de a beszédét Aki szólt nekem nem hallották (értették),
én pedig ezt mondtam: mit tegyek Uram? az Úr pedig így szólt hozzám: állj fel és menj Damaszkuszba, ott neked majd szólnak mindenről, ami el van rendelve neked, hogy megtedd,
mivel pedig nem láttam annak a fények a dicsősége miatt, a velem levők kézenfogva vezettek és így ér(kez)tem be Damaszkuszba,
egy bizonyos Ananias pedig, egy a törvény szerint kegyes (istenfélő) férfiú, akiről az ott lakó zsidók jó tanúbizonyságot tesznek,
eljött hozzám és mellém állt, ezt mondta nekem: Saul testvér, láss újra! és én abban az órában feltekintettem rá,
ő pedig ezt mondta: Atyáink Istene előre elválasztott téged, hogy megismerd akaratát és meglásd az Igaz(ságos)at és hangot hallj az Ő szájából,
mivel tanúbizonyságtevője leszel neki minden ember felé azok felől, amelyeket láttál és hallottál,
és most mit szándékozol tenni? állj fel, merítkezzél be és mosd le a bűneidet (vétkeidet), segítségül-híva az Úr nevét.
Történt pedig, hogy amikor visszatértem Jeruzsálembe és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem (jutottam),
és láttam Őt, amint ezt mondta nekem: siess és jöjj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam szóló tanúbizonyságtételedet,
és én ezt mondtam: Uram, ők maguk tudják, hogy én voltam az, aki tömlöcbe vetettem és (véresre) vertem zsinagógánként azokat, akik hittek Benned,
és amikor kiömlött a vére Istvánnak, a Te tanúbizonyságtevődnek (mártírodnak) magam is ott voltam és helyeseltem (megölését) és őriztem a gyilkosainak ruháit,
és így szólt hozzám: menj el, mert én messz(ir)e a nemzetek közé küldelek ki téged.
Eddig a szóig hallgatták őt, (de ekkor) fölemelték hangjukat, ezt mondták: töröld el a föld színéről az ilyet! mert nem érdemli meg, hogy éljen.
Amikor pedig azok ordítoztak és lengették (elhányták) ruháikat és port szórtak a levegőbe,
megparancsolta az ezredes, hogy vezessék be a kaszárnyába (táborba) és ezt mondta, korbácsütésekkel vallassák ki, hogy megtudja, miért (mi okból) hangoskodtak úgy rá.
Amikor pedig kifeszítették (kikötötték) szíjakkal, ezt mondta az ott álló századosnak Pál: Vajon egy embert, aki római és nincs elítélve, (ítélet nélkül) szabad nektek megkorbácsolni?
Amikor ezt hallotta a százados, odament az ezredeshez, és jelentést tett neki, ezt mondta: mit szándékozol tenni? mert ez az ember római,
hozzáment pedig az ezredes és ezt mondta neki: mondd meg nekem, te római vagy? ő pedig ezt mondta: igen,
válaszolt pedig az ezredes: én sok pénzösszegért szereztem meg e polgárjogot. Pál pedig ezt mondta: én pedig beleszülettem (úgy is születtem)
mindjárt elálltak tehát tőle, akik őt vallatni szándékoztak, az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római és hogy őt megkötöztette.
Másnap pedig szándékában volt megtudni a biztosat, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldoztatta és megparancsolta, gyűljenek össze a főpapok és a főtanács (nagytanács) mind és elővezettette Pált, és eléjük állította.

23.

Pál pedig a főtanácsra szegezte szemeit, ezt mondta: férfiak, testvérek! én jó lelkiismerettel (polgárként) szolgáltam Istennek e mai napig.
Anániás főpap pedig megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon
ekkor Pál így szólt hozzá: megver téged majd (még) az Isten, te fehérre meszelt fal! Te is leülsz, hogy megítélj engem a törvény szerint és törvényellenesen parancsolod, hogy engem verjenek?
az ott állók pedig ezt mondták: az Isten főpapját gyalázod?
és szólt Pál: nem tudtam testvérek, hogy főpap; mert meg van írva, a néped fejedelmére ne szólj rosszat.
Tudta pedig Pál, hogy egyik részük a Szadduceusok, a másféle pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: férfiak, testvérek, én farizeus vagyok, farizeusnak fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vagyok vád (ítélet) alatt.
Amint pedig ezt szólta, felzúdulás támadt a farizeusok és Szadduceusok között és két pártra szakadt a sokaság,
mert a Szadduceusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok pedig vallják mind a kettőt,
támadt pedig nagy kiáltozás és felemelkedtek (felálltak) néhányan az írástudók közül a farizeusok részéről, hadakozva mondták: semmi rosszat nem találtunk ebben az emberben, hátha Szellem szólt neki, vagy (egy) angyal,
amikor pedig nagy lett az egyenetlenség (felzúdulás), félt az ezredes, netán szétszaggatják Pált, parancsot adott, hogy a katonaság menjen le, ragadja ki őt közülük és vezesse a táborba.
A következő éjszakán pedig melléje állt az Úr, ezt mondta: légy bátor! mert ahogy(an) tanúbizonyságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell (köteles vagy) Rómában is tanúbizonyságot tenned.
Amikor pedig nappal lett összeszövetkeztek a zsidók, átokkal elkötelezték magukat (megfogadták), ezt mondták, nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált,
voltak pedig több mint negyvenen, akik ezt az összeesküvést csinálták,
akik elmentek a főpapokhoz és vénekhez, ezt mondták: fogadalommal megfogadtuk (átokkal átkoztuk meg magunkat), hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált,
most tehát ti jelentsétek az ezredesnek a főtanáccsal együtt (egyetértésben), hogy holnap vezesse őt hozzátok, mintha az ügyét pontosabban szándékoznátok megismerni, mi pedig, mielőtt közel érne, készek vagyunk megölni őt.
Meghallotta pedig Pál nő(testvérének a fia a csel(szövés)t, és bejutott a táborba, hírül (tudtára) adta Pálnak.
Magához hivatott pedig Pál egyet a századosok közül, ezt mondta: ezt az ifjút vezesd az ezredeshez, mert valami jelentenivalója van számára.
Az tehát maga mellé vette őt, elvezette az ezredeshez és ezt mondta: a fogoly Pál magához hivatott engem, kérte, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, valami mondanivalója van számodra.
Kézen fogta pedig az ezredes és félrevonta külön (négyszemközt), tudakolta (érdeklődött): mi az, ami jelentenivalód van nekem?
Ő pedig ezt mondta: a zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy holnap Pált vezettesd a főtanács elé, mintha valami pontosabbat szándékoznának megtud(akoz)ni róla,
te tehát nehogy engedj nekik, mert leskelődik rá több mint negyven férfi, akik megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik őt, és most készen vannak, várják a te beleegyezésedet.
Az ezredes elbocsátotta az ifjút, meghagyta: senkinek ne beszéld ki (ne szólj róla), hogy ezeket megjelentetted nekem
és odahívatott kettőt a századosok közül, ezt mondta: tartsatok készenlétben) kétszáz katonát, hogy induljanak Cezáreába, és hetven lovast és kétszáz parittyást (lándzsást), az éjszakának harmadik órájától,
nyerges (teherhordó) állatokat is szereljetek fel, hogy ráültetve Pált, biztonságban vigyék (átmentsék) Félix helytartóhoz
levelet írt, a szövege ez volt:
Klaudiusz Lüsziász a leghatalmasabb helytartónak Félixnek üdvözlet! (örömet kívánok).
Ezt a férfit, akit elfogtak a zsidók és szándékuk volt megölni, közbeléptem a katonasággal, kiragadtam, amikor tudomásomra jutott, hogy római.
Szándékoztam megtudni a vádokot, mi miatt idézték bíróság elé, levezettem a főtanácsuk elé.
Úgy találtam, hogy a törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban fogták perbe, de nincs semmi halált, vagy bilincset érdemlő panasz ellene,
jelentették pedig nekem, hogy merénylet készül e férfiú ellen. Azonnal elküldtem hozzád, hírül adtam a vádlóknak is, hogy mondják meg neked, ami rá vonatkozik és folyamodjanak hozzád.
A katonák tehát amint nekik megparancsolták, felvették Pált, elvitték az éjszaka Antipatriszba.
Másnap pedig a lovasokat hagyták, hogy tovább menjenek vele együtt, visszatértek a táborba.
Amikor beér(kez)tek Cezáreába és átadták a levelet a helytartónak, Pált is eléje állították.
Amikor a helytartó elolvasta és megkérdezte, melyik helytartóságtól való és megtudta, hogy Kilikiából,
ezt mondta: majd kihallgatlak, amikor vádlóid is megjelennek. Megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék őt.

24.

Öt nap múlva pedig lement Ananiás főpap a vének közül néhánnyal és egy ügyvéddel, Tertullusszal, akik megjelentek a helytartó előtt Pál ellen.
Előhívták pedig őt, elkezdte vádolni. Tertullusz ezt mondta: sok békében van részünk általad és helyes intézkedések történnek e nemzet javára a te előregondolásod által,
minden tekintetben és mindenütt, elismerjük leghatalmasabb Félix minden hálával,
hogy pedig több ideig fel ne tartsalak (tartóztassalak), kérlek hallgass meg minket röviden kedvességed (nyájasságod) szerint,
mert mi úgy találtuk, hogy ez az ember pestist-terjesztő és lázadást szít az összes zsidók között a lakott földkerekségen, a nazarénusok felekezetének élenjárója,
aki a templomépületet is megpróbálta megszentségteleníteni, akit el is fogtunk.
(de odajött Lüsziász, az ezredes és erőszakkal kezeinkből kivette,
azt parancsolta, hogy vádolói jöjjenek hozzád), akitől, ha kihallgatod (kivallatod), mindezekről magad megtudhatod, amivel mi vádoljuk,
helyeselték pedig a zsidók is, állítva, hogy ezek így vannak.
Pál pedig válaszolt, amikor fejjel intett neki a helytartó, ezt mondta: sok esztendő óta te ítélőbírája vagy ennek a nemzetnek, (jól)tudom, jóindulattal(-érzéssel) hozom fel védelemre az én dolgaimat,
megtudhatod, hogy nincs tizenkét napnál több, amióta felmentem imád(koz)ni Jeruzsálembe,
és sem a templomépületben nem találtak engem valakivel vitatkozva, vagy tömegcsődületet csinálva, sem a zsinagógákban, sem a városban,
nem is tudják rám bizonyítani, amikkel most vádolnak engem,
megvallom pedig ezt neked, hogy én aszerint az Út szerint, amelyet felekezetnek (szektának) mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, mint aki hiszek mindabban, ami a törvényben és a prófétákban meg van írva,
reménységem van az Istenben, amit ezek maguk is várnak, hogy föltámasztásuk lesz az igaz(ságos)aknak és az igaz(ság)talanoknak,
ebben magam is gyakorlom magam, hogy feddhetetlen (botlás nélkül való) lelkiismeretem legyen az Isten és az emberek felé mindig.
Több esztendő múltán pedig eljöttem, hogy az én nemzetemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat,
ezekben találtak engem megszentelődve a templomépületben, nem a tömegben, sem a zavargásokban,
néhányan pedig az Ázsiából való zsidók, akiknek meg kellett volna előtted jelenni és vádat emelni, ha valami panaszuk van ellenem,
vagy ezek maguk mondják meg, hogy találtak-e bennem valami igaztalanságot, amikor a főtanács előtt álltam,
hacsak ez egy hang tekintetében nem, amelyet kiáltottam közöttük állva, hogy a halottak föltámadása miatt állok ma vádlottként előttetek.
Félix pedig, mivel pontosabban meglátta a dolgokat az Út felől, elhalasztotta (ügyüket) ezt mondta: amikor Lüsziász ezredes lejön, majd döntök ügyetekben.
Megparancsolta (meghagyta) a századosnak, hogy tartsa Pált őrizetben, de könnyítsenek rajta és senkit ne akadályozzanak abban, hogy az övéi közül valaki szolgálatára legyen.
Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, aki zsidó nő volt, maga elé hivatta Pált (elküldött érte) és meghallgatta őt a Felkent Jézusba vetett hit(húség)e felől,
de amikor Pál a megigazulásról és önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről tájékoztatta, megijedt Félix, így válaszolt: most menj el, de alkalomadtán magamhoz hivatlak téged,
egyszersmind remélte, hogy pénzt kap majd Páltól, ezért gyakrabban hivatta őt és elbeszélgetett vele.
Amikor pedig két esztendő eltelt, Félix utóda Porciusz Fesztusz lett, mivel kedveskedni akart a zsidóknak Félix, Pált fogságban hagyta.

25.

Fesztusz tehát amint a helytartóságba lépett, három nap múlva felment Jeruzsálembe Cezáreából.
feljelentést (panaszt) tettek pedig neki a főpapok és a zsidók előkelői Pál ellen, és kérték őt,
kegyképpen ellene, hogy küldje őt Jeruzsálembe, kitervelték, hogy megölik az úton.
Fesztusz azt válaszolta, hogy őrizetben tartják Pált Cezáreában, őmaga pedig rövidesen el fog utazni.
Azok pedig közületek - mondta - akiknek meghatalmazásuk van, jöjjenek be velem együtt, és ha van valami helytelen abban a férfiúban, emeljenek ellene vádat.
Miután pedig tíz napnál többet töltött el köztük, lement Cezáreába, az ítélőbírói székre ült, megparancsolta: vezessék elő Pált.
Amikor pedig az megjelent, körülállották a zsidók, akik Jeruzsálemből lejöttek, sok és súlyos vádat hoztak fel ellene, amelyeket nem bírtak bebizonyítani,
mivelhogy Pál magát ezzel védelmezte: sem a zsidók törvénye ellen, sem a templomépület ellen, sem a császár (a Cézár) ellen nem vétettem.
Fesztusz pedig a zsidóknak kedveskedni akart, válaszolva Pálnak ezt mondta: akarsz-e Jeruzsálembe felmenni, s ott ítélkezzenek ezek feletted én előttem?
ezt mondta pedig Pál: a császár ítélőbírói emelvénye előtt állok, itt kell felettem ítélkezni. A zsidók ellen semmi jogtalanságot nem követtem el, amint te is jól tudod,
mert ha igazságtalanságot csináltam és ha valami halálra méltót tettem, nem vonakodom a haláltól, de ha semmi sincs azokban, amikkel ezek vádolnak engem, senki engem nem ajándékozhat nekik. A császárhoz föllebbezek!
Akkor Fesztusz megbeszélte (értekezett) a tanáccsal (tanácsadóival), így válaszolt: a császárhoz föllebbeztél, a császár elé fogsz menni.
Néhány nap múlva pedig Agrippa király és Berniké Cezáreába mentek, hogy köszöntsék Fesztuszt.
Amint pedig több napot töltöttek ott, Fesztusz előadta (előhozta) a királynak Pál ügyét, ezt mondta: egy férfiút hagyott hátra Félix fogva, megköt(öz)ve,
aki felől, amikor Jeruzsálemben voltam, feljelentést tettek (vádat emeltek) a főpapok és a zsidók vénei és elítélését követelték,
akiknek azt válaszoltam, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely embert kiadjanak, míg a vádlottat nem szembesítik vádlóival és alkalmat (helyet) nem adnak (nem nyer arra), hogy védekezhessék a vád ellen.
Amikor tehát összegyűltek ide haladék nélkül másnap ítélőbírói emelvényre ültem, elővezettettem a férfiút,
aki ellen előálltak a vádlók, de semmiféle vádokot nem hoztak elő, amiket én gyanítottam (sejtettem),
hanem holmi vitás kérdéseket vetettek fel ellene a saját vallásoskodásukkal kapcsolatban és egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él.
Én pedig mivel zavarban voltam, efféle vitás kérdésekben, azt mondtam, hajlandó-e felmenni Jeruzsálembe; ott mondanak ítéletet ebben az ügyben,
de Pál föllebbezett, hogy őfelsége döntésére tartsák őrizetben, megparancsoltam, hogy őrizzék, míg majd felküldöm őt a császárhoz.
Agrippa pedig így szólt Fesztuszhoz: szeretném magam is azt az embert hallani. - Holnap - mondta - majd meghallod őt.
Másnap tehát, amikor eljött Agrippa és Berniké sok pompával és bementek a kihallgatási-terembe ezredesekkel és a város előkelő embereivel és Fesztusz parancsára elővezették Pált,
és így szólt Fesztusz: Agrippa király és ti mind(nyájan) velünk együtt jelenlevő férfiak, nézzétek ezt, aki miatt a zsidók sokasága mind megkeresett engem Jeruzsálemben és itt kiabálva, hogy neki nem kellene tovább élnie,
én pedig úgy találtam, hogy semmi halálra méltót gyakorlatilag nem tett. Mivel azonban őmaga föllebbezett őfelségéhez, úgy döntöttem, hogy elküldöm,
felőle semmi bizonyosat írni nem tudok az én uramnak, azért idevezettem őt elétek és főképpen (leginkább) eléd, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténte után legyen mit írnom,
mert ésszerűtlennek tűnik nekem, elküldeni egy foglyot és az ellene emelt vádokot nem jelenteni.

26.

Agrippa pedig Pálhoz így szólt: engedélyt kapsz, hogy a magad érdekében szólj. Akkor Pál kinyújtotta a kezét, s így védekezett:
mindazok felől, amikkel vádolnak a zsidók, Agrippa király, boldognak tartom magamat, hogy előtted védekezem,
leginkább azért, mert te ismered a zsidók minden szokásait és vitakérdéseit, azért kérlek türelmesen hallgass meg engem.
Tehát életmódomat fiatalság(om)tól fogva, amely kezdettől az én nemzetem közt folyt le Jeruzsálemben tudják a zsidók mindnyájan,
régtől fogva ismernek engem kezdettől, ha tanúbizonyságot akarnak tenni, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus,
most is az Istentől atyáinknak tett ígérete reményéért állok ítélet alatt,
amelyre a mi tizenkét törzsünk erőfeszítő kitartással éjjel és nappal szolgálva reméli, hogy eljut, ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, király!
Miért ítélitek hihetetlennek magatokban, hogy Isten halottakat kelt életre?
én magam is azt gondoltam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sokat kell tennem, ezt meg is csináltam Jeruzsálemben,
és a szentek közül én sokakat tömlöcbe zárattam, erre a főpapoktól felhatalmazást kaptam, amikor pedig megölték őket, hozzájárultam szavazatommal,
és minden zsinagógában sokszor büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, szerfölött dühöngtem ellenük, üldöztem a külországok városaiban is.
Ezekben (ilyen ügyben )mentem Damaszkuszba a főpapok felhatalmazásával és megbízásával,
déltájban az út irányában láttam, ó király, hogy az égből a nap fényességét felülmúló fény körül sugárzott engem és azokat, akik velem együtt mentek,
amikor pedig mi mind(nyájan) leestünk a földre, hallottam egy hangot, amely szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, mit üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke (szúróvas) ellen rugdalóznod.
én pedig (ezt) mondtam: Ki vagy Uram? Az Úr pedig (ezt) mondta: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl,
de kelj föl és állj talpra, mert azért jelentem meg neked (lettem láthatóvá), hogy kiválasszalak téged szolgává és tanú(bizony)ságtevővé azoknak, amiket láttál, és amelyeket majd ezután fogsz látni,
kiragadlak (kiemellek) téged a népedből és a nemzetekből, akik közé én küldelek téged,
hogy nyisd fel szemeiket, hogy elforduljanak a sötétségtől a fénybe, és a sátán hatalmából az Istenhez, hogy bűnbocsánatot nyerjenek és osztályrészt a megszenteltek között a belém vetett hit révén,
ezért Agrippa király, nem lettem engedetlen (szófogadatlan) az égi lát(om)ás iránt,
hanem a damaszkusziaknak először és jeruzsálemieknek, majd Júdea minden vidékén és a nemzeteknek hirdettem, hogy változtassák meg gondolkozásmódjukat és forduljanak az Istenhez, a gondolkozásmód megváltoztatáshoz méltó cselekedeteket (műveket) tegyenek.
Emiatt a zsidók megfogtak engem a templomépületben, gyilkossági kísérletet követtek el ellenem (megpróbálkoztak kezet vetni rám),
dehát az Istentől segítséget (oltalmat) kaptam mind e mai napig megálltam tanú(bizony)ságtevőként kicsinyek és nagyok előtt, semmit sem mondok azon kívül, amit a próféták szóltak, meg Mózes is, hogy meg fognak történni:
hogy szenvedésre lett rendelve a Felkent, hogy első lesz a halottak feltámadásából, fényt fog hirdetni a népnek meg a nemzeteknek is.
Amikor pedig ezeket mondta védekezésében, Fesztusz nagy hangon közbeszólt, ezt mondta: elment az eszed (őrült vagy), Pál! A sok tudomány őrültségbe kerget (visz, dönt).
Pál pedig így szólt: nem vagyok őrült, nagyhatalmú Fesztusz, hanem való(igaz)ság és józanság beszédeit hangoztatom,
mert tud ezekről a király, akihez nyílt bátorsággal szólok, mert elrejtve ezekből semmi sincs előtte, meg vagyok győződve, mert nem zugban tett dolog ez.
Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
Agrippa pedig Pálhoz így szólt: kevés híja, hogy engem (ráveszel) keresztyénné teszel.
Pál pedig így szólt: kívánom Istentől akár kissé, akár nagyon, nem csak te, hanem mindazok, akik engem ma hallgatnak, olyanok lennétek, mint én is vagyok, leszámítva a bilincseket (e bilincsek nélkül).
Felállt a király és a helytartó és Berniké és akik velük együtt ültek,
és amikor eltávoztak, szóltak egymáshoz, ezt mondták: semmi halálra vagy bilincsre méltót nem tett ez az ember.
Agrippa pedig Fesztusznak ezt mondta: el lehetett volna bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.

27.

Amint pedig elhatározták, hogy elhajózunk Itáliába, átadták Pált és (némely) más egyéb foglyokat őfelsége csapata egy Juliusz nevű századosának,
beszálltunk pedig egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia mentén fekvő helyeket készült behajózni, és elindultunk, velünk együtt volt a makedón Arisztarchosz is Thesszalonikából.
Másnap megérkeztünk Szidonba, Juliusz emberbarátilag bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, gondoskodásukban részesüljön.
Onnan elindulva elhajóztunk Küprosz alatt, mivelhogy a szelek ellenkezőek voltak.
és amikor a Kilikia és Pamfilia mellett levő nyílt tengeren áthajóztunk, eljutottunk a lükiai Mirába
és mivel ott talált a százados egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, átszállított minket abba,
elég sok napon át pedig hajónk lassan haladott és nehezen jutott Knidosz irányába, mivel nem engedett a szél minket, lehajóztunk Krétába, Szalmone táján,
és nagynehezen elhajózva mellette megérkeztünk egy helyre, amelyet Eszményi-szép kikötőnek (öbölnek) hívnak, amelyhez közel van Lázea városa.
Mivel pedig közben elég sok idő eltelt, és a hajózás már nem volt biztonságos, miután már a böjt is elmúlt, Pál óva-intette őket,
ezt mondta nekik: férfiak, úgy látom, hogy nemcsak a rakománynak (tehernek) és a hajónak, hanem lelkünknek is bántódásával és sok kárával fog történni a hajózás,
de a százados a kormányosnak és a hajóskapitánynak inkább hitt, mint azoknak, amit Pál mondott.
mivel pedig a kikötő a telelésre alkalmatlan volt, a többség azt határozta, hajózzanak el onnan, hátha valahogyan eljuthatnak áttelelni Foinikébe, Kréta egyik kikötőjébe, amely délnyugat és északnyugat felé néz,
de mivel lassú déli szél kezdett fújni, úgy vélték, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, felszedték a horgonyt és Kréta mentén (szorosan közel) hajóztak tovább,
nemsokára pedig onnét csapott le egy orkánszerű-forgószél, az úgynevezett eürakülon,
amint ez a hajót megragadta és nem volt képes széllel szembemenni, ráhagytuk, hogy sodorjon.
Amikor pedig egy Klaudának hívott kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot.
Miután mégis felhúzták, védőintézkedést tettek: körülkötözték a hajót félve, hogy homokzátonyra vetődnek, leeresztették a vitorlát és így sodródtak (vitettek) tovább,
mivel pedig hevesen dobált (hányt-vetett) a vihar bennünket, másnap kiszórták a rakományt,
és a harmadnap saját kezükkel (önkezűleg) a hajó felszerelését kidobálták (kihajigálták),
amikor azonban sem a nap, sem a csillagok több napon át nem látszottak, a téli vihar meg nem kicsit tombolt fölöttük, végül is oda lett a (meg)menekülésünknek minden reménye.
Amikor pedig már sok ideje nem ettek, akkor felállt Pál közöttük, és ezt mondta: kellett volna ugyan, ó férfiak, hogy rám hallgassatok (engedelmeskedjetek nekem) és nem kellett volna elindulni Krétától, hogy elkerüljük ezt a bajt és kárt,
de most azt mondom (intelek titeket), legyetek jó bizakodással, mert eldobva egy lélek sem lesz közületek, csupán csak a hajó,
mert mellém állt az éjjel angyala az Istennek, akié vagyok, akinek (tisztelettel) szolgálok is
és ezt mondta: nehogy félj, Pál! A császár elé kell neked állnod és lám! neked ajándékoz az Isten mindenkit, akik veled együtt hajóznak,
azért legyetek jó bizakodással (jókedvűek) férfiak, mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan szólt nekem.
Egy szigetre kell nekünk kivetődnünk.
Amint pedig eljött a tizennegyedik éjszaka, azóta amióta hányattattunk (hánykódtunk) ide-oda dobálva az Adrián, éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy közeledik valamilyen szárazföld hozzájuk,
és ledobva a mérőónt, húsz ölnyinek találták, röviddel azután továbbmenve (távolabb) ismét lebocsátották a mérőónt, tizenöt ölnyinek találták,
és félve attól, hogy talán valahol sziklás helyekre fognak vetődni, a hajó farából kihajítottak négy horgonyt (és) alig várták (kívánták), hogy megvirradjon,
amikor pedig a hajósok megpróbáltak (módot kerestek) menekülni a hajóból, és leeresztették a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, mintha a hajó orrából horgonyokat szándékoznának leereszteni,
ezt mondta Pál a századosnak és a katonáknak: ha ezek nem maradnak a hajóban, ti nem lesztek képesek megmenekülni,
akkor elvágták a katonák a mentőcsónak köteleit és hagyták azt kiesni.
Addig pedig amíg nappal nem lett, bíztatta (intette) Pál mindnyájukat, hogy vegyenek valami táplálékot magukhoz, ezt mondta: tizennegyedik napot töltitek várakozásban, és semmit nem vettetek magatokhoz,
azért nagyon kérlek titeket, vegyetek magatokhoz táplálékot, mert ez a ti megmentéseteket szolgálja, mert senkinek közületek egy hajszála sem esik le (vész el) a fejéről.
Ezeket mondta és (kezébe) vett egy kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára és megtörte és elkezdett (hozzáfogott) enni,
miután (erre) jókedvűek lettek mindnyájan, ők maguk is vettek magukhoz táplálékot.
A hajóban pedig lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan voltunk.
Amikor jóllaktak a táplálékkal, azzal könnyítették a hajót, hogy kidobálnák a gabonát a tengerbe.
Amikor nappal lett, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos (lejtős) partja volt, elhatározták, hogy ha lehetséges, erre futtatják ki a hajót,
és a horgonyokat körös-körül eloldották, a tengerbe hagyták, egyszersmind a kormánylapátok tartóköteleit felengedték, és felvonták az orrvitorlát, a szél irányában tartottak (igyekeztek) a part felé.
Amikor pedig egy olyan helyre jutottak, ahol egy földnyelv (két oldalról mosott homokzátony) volt, ráfuttatták a hajót, az orra befúródva maradt mozdítatlanul, de a hátsórésze (a hajó fara) szétroncsolódott a hullámverés ereje miatt.
A katonáknak pedig az volt a tervük, hogy a foglyokat leölik, nehogy kiúszva, elmeneküljenek,
de a százados szándéka (terve) az volt: épségben átmenti Pált, eltiltotta őket ettől a szándéktól, megparancsolta, akik úszni tudnak, azok ugorjanak ki és elsőnek menjenek a szárazföldre,
és a többiek ki deszkákon, ki pedig hajóroncsokon; és így történt, hogy mindnyájan kimenekültek (épségben kijutottak) a szárazföldre.

28.

És amikor kimenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Melitának hívják a szigetet.
A barbárok (bennszülöttek) nem mindennapi emberbaráti szeretetet tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak (gyújtottak), befogadtak mindnyájunkat a ránk szakadó záporeső és hideg elől.
Összegyűjtött (összeszedett) pedig Pál egy csomó rőzsét és rátette a tűzre, egy vipera a melegből előjött (és) rátapadt a kezére,
amint pedig a barbárok meglátták a vadállatot a kezén függeni, egymáshoz így szóltak: mindenesetre gyilkos ez az ember, aki kimenekült a tengerből, de az Igazságosság nem engedi élni,
ő azonban lerázta a vadállatot a tűzbe (és) semmi baja nem lett.
azok pedig azt várták, hogy megdagad (fölpuffad), vagy összeesik hirtelen holtan, de amikor sokáig vártak és látták, hogy semmi baja, megváltozott véleményük, azt mondták, hogy isten.
Annak a helynek a környékén feküdtek a sziget első emberének, névszerint Popliusznak birtokai, aki befogadott minket (és) három napig barátságosan vendégül látott.
Történt pedig, hogy Popliusz apja láztól és vérhastól gyötörve ágyban (betegen) feküdt, akihez Pál bement, imádkozott, rátette kezeit, orvosolta őt.
Miután pedig ez történt, a többiek is, akiknek a szigeten valamilyen betegségük volt, hozzájöttek és kigyógykezelte őket,
akik megbecsülésük sok jelével tiszteltek meg minket és amikor elindultunk, elláttak a szükséges holmikkal.
Három hónap múlva pedig elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt át, amelynek a jelvényén (címerén) Dioszkuroszok voltak,
és megérkezve Szirakuzába, ott maradtunk három napig,
ahonnan kerülővel eljutottunk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, másnap megérkeztünk Puteoliba,
itt testvéreket találtunk, kérésüknek engedve ott maradtunk egy hétig és így jöttünk el Rómába,
onnan pedig a testvérek, akik hallottak rólunk, eljöttek elénk a Forum Appii (Appiusz piacáig) és a Trés Tabernae-ig (három kocsmáig) és amikor meglátta őket Pál, hálát adott az Istennek, és bátorságot kapott.
Amikor pedig beértünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy külön lakjék az őt őrző katonával együtt.
Történt pedig, hogy három nap múlva összehívatta magához Pál a zsidók közt való főembereket. Amikor pedig egybegyűltek így szólt hozzájuk: én, - férfiak, testvéreim -, semmit nem tettem a nép ellen vagy az ősi szokások ellen, mégis mint foglyot megköt(öz)ve átadtak (kiszolgáltattak) engem Jeruzsálemből a rómaiak kezeibe,
akik kivizsgálták ügyemet, engem szabadon akartak bocsátani, mivelhogy semmi halált érdemlő vád nincs ellenem,
de ellentmondtak a zsidók, ezért kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, nem mintha nemzetem ellen volna valami vádam.
Ez okból hivattalak tehát titeket, hogy lássalak és szóljak hozzátok, mert az Izrael reménységéért vettek körül e bilinccsel (lánccal).
Azok pedig így szóltak hozzá: mi sem írást rólad nem kaptunk Júdeából, sem a testvérek közül valaki ide vetődve nem hozott hírt, vagy szólt felőled semmi gonoszt.
Illőnek (méltónak) tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol (miket gondolsz), mert erről a szakadárságról (irányzatról) azt tudjuk (az tudott), hogy mindenütt ellene mondanak.
Kitűztek pedig neki egy napot és eljöttek hozzá a szállására többen, akiknek kifejtette átfogó tanúbizonyságtevéssel az Isten Királyságát, és igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és
a próféták alapján, kora reggeltől késő estig,
és némelyek elhitték azt, amiket mondott, mások pedig nem hittek,
mivel pedig nem jutottak összhangra maguk között, szétoszlottak, miután Pál egy beszédet mondott: igazán szólt a Szent Szellem Ézsaiás próféta által atyáitokhoz
ezt mondta: menj el ehhez a néphez és mondd: hallva halljatok és ne értsetek és tekintve tekintsetek és ne lássatok,
mert megvastagodott e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, és a szemeiket behunyták, nehogy lássanak szemeikkel és halljanak füleikkel és szívükkel ne értsenek és meg ne forduljanak és meg ne orvosoljam őket,
tudjátok hát meg, hogy a nemzeteknek lett küldve az Istennek ez az üdvössége, ők meg is hallgatják.
(Amikor Pál ezeket elmondta, elmentek a zsidók, maguk közt sokat vitatkozva.)
Pál pedig két egész esztendeig maradt tulajdon bérelt szállásán és fogadott mindenkit, aki hozzáment,
hírnökként hirdette az Isten Királyságát és tanított az Úr a Felkent Jézusról nyílt bátorsággal, akadály (tiltás) nélkül.