Pál második levele a korintusiakhoz

Pál, a Felkent Jézus apostola Isten akarata által és Timótheus a testvér: az Isten (kihívott) gyülekezetének, amely Korintusban van, minden szentekkel együtt, akik egész Akhájában vannak:
kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úrtól a Felkent Jézustól.
Áldott az Isten, a mi Urunk a Felkent Jézusnak Atyja, az irgalmas Atya, és a minden vigasztalás (segítségülhívás) Istene,
aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk a mindenféle nyomorúságban levőket azzal a vigasztalással, amellyel minket vigasztal meg az Isten,
mert amint bőven kijut a Felkent szenvedéseiből nekünk, úgy a Felkent által bőven van részünk a vigasztalásban is,
akár szorongatnak bennünket, a ti vigasztalástokért és üdvösségtekért van, akár vigasztalásban van részünk, az is a ti vigasztalástokért van, amely ugyanazoknak a szenvedéseknek elviselésére ad erőt, amelyeket mi is szenvedünk
és a mi (elhívó) reményünk szilárd felőletek, tudjuk, hogy amint részestársak vagytok a szenvedésekben, úgy a vigasztalásban is,
mert nem akarjuk testvérek, hogy ne tudjatok a mi nyomorúságunkról, amely Ázsiában ért, hogy túlságosan megterheltettünk erőnk felett, úgyhogy életünk felől is kétségbeestünk,
sőt meghoztuk magunkban (elfogadtuk) a halálos ítéletünket, hogy ne magunkban bízzunk, hanem az Istenben, aki életre kelti a halottakat.
aki oly nagy halálból ragadott ki és ragad ki, Őbelé vetettük reményünket, hogy ezentúl is kiragad,
legyetek segítségünkre az értünk mondott könyörgéstekkel, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak által, sokféleképpen szálljon fel hála érettünk,
mert ez a mi dicsekvésünk, a lelkiismeretünk tanú(bizony)ságtétele, hogy Isten szentségében és őszinteségében nem (hús)testi bölcsességben, hanem Isten kegyelmében forgolódtunk a világban (kozmosz), kiváltképpen pedig nálatok,
mert nem írtunk mást, mint amit olvastok és megértetek, remélem pedig, hogy végig meg is fogjátok érteni,
amint meg is értettétek már részben, hogy mi a ti dicsekvéstek vagyunk, amint ti is a miénk, a mi Urunk Jézus(nak) napján
és ebben bízva szándékoztam már előbb hozzátok menni, azért, hogy másodszori kegyelmet kapjatok,
és tőletek átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét eljönni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába,
amikor tehát ez volt a szándékom, talán bizony könnyelmű voltam? vagy amit szándékoztam, a (hús)test indítására (szerint) szándékoztam, azért, hogy nálam az igen: igen és a nem: nem legyen?
hű tanúm pedig az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok, nem volt egyszer igen és máskor nem,
mert az Isten Fia, a Felkent Jézus, akit köztetek mi hirdettünk én és Szilvánusz és Timótheus, nem lett igenné is meg nemmé is, hanem igenné vált Benne,
mert Isten valamennyi ígérete Benne: igen, ezért Ámen is az Istennek dicsőségére miáltalunk.
Aki pedig megerősít veletek együtt a Felkentben és fölken, az Isten maga,
Aki el is pecsételt minket és adta a Szellem foglalóját a szíveinkbe.
Én pedig tanú(bizony)ságul az Istent hívom, a lelkem mellé, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korintusba,
mert mi nem akarunk uralkodni a hiteteken, hanem szeretnénk együttmunkálkodni örömötökben, mert a hithűségben megálltatok,

de úgy döntöttem (határoztam) magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúságban,
mert ha én megszomorítlak titeket, akkor ki az, aki megvidámít engem, hacsak az nem, akit én megszomorítottam!?
és azért is írtam ezt nektek, hogy amikor megérkezem, nehogy szomorúságom legyen azoktól, akiknek örülnöm kellene, meg vagyok győződve mindnyájatokról, hogy az én örömem mindnyájatoké,
mert sok szorongásból és szívbeli aggodalomból, sok könnyön keresztül írtam nektek, nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem, hogy a szeretetet megismerjétek, amely bennem bőséges mértékben van irántatok.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, nem engem szomorított meg, hanem részben (bizonyos fokig), hogy túlozzak, titeket mindnyájatokat.
elég az ilyennek az a dorgálás, amely a többség részéről érte,
úgyhogy inkább ti kegyelmezzetek meg neki és bátorítsátok (vigasztaljátok), nehogy valamiképpen a túlságos bánat eméssze az ilyent,
ezért kérlek titeket érvényesítsétek iránta szereteteteket,
mert ezért írtam, hogy megismerjem kipróbált voltotokat, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e,
akinek pedig ti megkegyelmeztek, én is, mert amikor megkegyelmeztem, ha valamiben megkegyelmeztem, értetek tettem a Felkent színe előtt,
hogy meg ne csaljon a sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai,
midőn pedig megérkeztem Troásba, a Felkent evangéliuma végett és ajtó nyílt fel nekem az Úrban,
nem volt szellememnek nyugvása, mert nem találtam Tituszt, a testvéremet, ezért elbúcsúztam tőlük, elmentem Makedóniába,
de Istennek hála, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Felkentben. és az Ő ismeretének illatát nyilvánvalóvá teszi általunk minden helyen,
mert a Felkent jóillata vagyunk azok között, akik üdvözülnek és akik, „elvesznek,.
ezek számára halál illata a halálra, azoknak pedig az életből fakadó illat az életre, és erre ki alkalmas?
mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik kereskednek Isten Igéjével, hanem őszinteségből (napfényben megítélésből), sőt mint Istenből Isten előtt a Felkentben szólunk.

Kezdjük el ismét ajánlani magunkat? vagy talán csak nincs szükségünk mint némelyeknek (nem szorulunk mint némelyek) hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánló levelekre?
a mi levelünk ti vagytok, amely be van írva a szíveinkbe, amelyet ismer és olvas minden ember,
mert meglátszik rajtatok, hogy a Felkent levele vagytok, a mi szolgálatunk által, nem tintával írva, hanem az élő Isten Szellemével, nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
Ilyen bizodalmunk pedig a Felkent által van az Isten iránt,
nem mintha magunk alkalmasak volnánk valamit kigondolni, mint önmagunkból valót, hanem mert a mi alkalmas voltunk az Istenből van,
aki (elég) alkalmassá is tett minket, hogy az új szövetség (diakónus) szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Szellemé, mert a betű (meg)öl, a Szellem pedig éltet (élővé tesz),
ha pedig a halálnak betűkkel kőbevésett (diakóniai) szolgálata oly dicsőséges volt, hogy nem voltak képesek Izrael fiai Mózes arcába nézni arcának mulandó ragyogása (elvesző dicsősége) miatt,
hogyne volna sokkal inkább dicsőséges a Szellem (diakóniai) szolgálata?
mert ha az elítélés (diakóniai) szolgálata dicsőség(es), sokkal inkább bővölködik dicsőségben a megigazítás (igazságosság) (diakóniai) szolgálata,
mert az, ami ott dicsőséges volt, nem is mondható dicsőségesnek ehhez a túláradó dicsőséghez képest,
mert, ha az elmúl(and)ó (elvesző) dicsőségen át jő, sokkal inkább dicsőségben van az ami maradandó,
mivel tehát ilyen (nagy) (elváró) reménységünk van, nagy nyíltsággal (besz)élünk,
nem miként Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne nézzék Izrael fiai annak végét, ami elmúlik,
hanem eltompultak (megkérgesedtek) gondolataik, mert mind a mai napig ugyanaz a lepel az első Szövetség olvasásánál felfedetlenül ott van (megmaradt), mivelhogy a Felkentben tűnik el,
de mind a mai napig, amikor Mózest olvassák, lepel van a szívükre borítva,
de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a lepel.
Az Úr pedig a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott szabadság van.
Mi pedig mindnyájan födetlen arccal az Úr dicsőségét tükrözzük vissza, ugyanarra a képmásra változunk át az Úr Szellemétől dicsőségről dicsőségre.

Ezért, mivel ebben a (diakóniai) szolgálatban vagyunk, amint irgalmasságot nyertünk, nem csüggedünk el,
hanem lemondtunk a szégyenletes dolgok takargatásáról, nem járunk fortélyoskodásban, sem nem használjuk cselvetésre Isten Igéjét, hanem a való(igaz)ság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten jelenlétében,
ha pedig leplezett is a mi evangéliumunk, csak azoknak leplezett, akik elvesznek,
akikben e világkorszak (aion) istene megvakította a hitetlenek értelmét, nehogy felragyogjon a Felkent dicsőségéről szóló evangéliumának fényessége, aki maga az Isten képe,
mert nem magunkat hirdetjük, hanem Felkent Jézust, az Urat, magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat Jézus kedvéért,
mivelhogy az Isten az, aki (azt) mondta: a sötétségből fény ragyogjon, Ő csillant (ragyogott) fel a mi szívünkben, hogy felragyogjon az Isten dicsőségének megismerésére a Felkent arcán,
ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek a rendkívüli nagysága az Istené legyen és ne belőlünk való,
amikor mindenben szorongatnak, de (zsákutcába) be nem szorítanak, két(séges)kedünk, de kétségbe nem esünk,
üldöznek, de cserben nem hagyatunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk,
mindenkor a Jézus halálra adatását hordozzuk testünkben, azért, hogy a Jézus élete is a mi testünkben szemmel látható legyen (megnyilvánuljon),
mert mi, az élők, mindig a halálnak vagyunk kitéve Jézusért, azért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen (megnyilvánuljon) a mi halandó (hús)testünkben.
Úgyhogy a halál bennünk munkálkodik, az élet pedig bennetek,
de a hithűségnek ugyanaz a Szelleme van bennünk, amint meg van írva: hittem, azért szóltam, mi is hiszünk, ezért is szólunk,
tudjuk, hogy aki életre keltette az Úr Jézust, minket is életre kelt Jézussal együtt és elébe állít (előállít),
mert minden értetek van, azért, hogy a kegyelem sokak által túláradó legyen, hogy minél többen hálát adjanak az Isten dicsőségére.
Azért nem csüggedünk el, hanem ha a külső emberünk tönkre is megy (felemésztetünk), de a belsőnk napról-napra megújul,
mert a pillanatnyi könnyű nyomorúságunk minden mértéket felülmúló (világ)korszakra szóló (aioni) súlyú dicsőséget szerez (munkál) számunkra,
nehogy a láthatókra irányozzuk tekintetünket, hanem a nem láthatókra (megtekinthetőkre), mert amik láthatók, csak egy időszakra szólnak, de a nem láthatók (világ)korszakra szólóak (aioniak).

Mert tudjuk, hogy ha a mi földön levő sátorházunk le(b)omol, van egy Istentől való épületünk, egy nem kézzel csinált házunk, hanem (világ) korszakra szóló (aioni), az egekben
és azért sóhajtozunk ebben, mert az égből való lakásunkat igyekszünk felölteni,
ha ugyan felöltözötten is nem találnak majd mezítelennek,
mert hiszen akik e sátorban vagyunk sóhajtozunk a teher miatt (megterhelten), mert nem levetkőzni akarunk, hanem felöltözni, azért, hogy elnyelje a halandót az élet.
Aki pedig felkészített erre minket, az maga az Isten, Aki a Szellem foglalóját adta nekünk,
tehát bizalom tölt el bennünket mindenkor, és tudjuk, hogy amíg e testben vagyunk itthon, addig távol vagyunk az Úrtól,
mert hithűség által járunk nem szemlélésben (látás által),
de bizalom tölt el és jónak látnánk inkább kiköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz,
azért is igyekszünk, hogy akár itthon, akár messze távol, Neki tetszők legyünk,
mert mindnyájunknak meg kell jelennünk a Felkent ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) előtt, (azért) hogy ki-ki aszerint kapja meg azt, amit testben (testen át) tett, akár jót, akár rosszat,
mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk (nyerünk) meg, Isten előtt pedig nyilvánvalók vagyunk, remélem pedig, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyilvánvalók vagyunk,
nem ajánljuk magunkat ismét nektek, hanem alkalmat adunk nektek, hogy velünk dicsekedjetek, azokkal szemben, akik látszat dolgokban dicsekednek és szívben nem,
mert ha magunkon kívül vagyunk, az Isten számára vagyunk, ha pedig józanok vagyunk, számotokra vagyunk,
mert a Felkent szeretete ösztönöz (szorongat) minket, mivel úgy ítélünk, hogy mivel egy mindenkiért meghalt, azért mindenki meghalt,
és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek ne maguknak éljenek, hanem Annak, Aki értük meghalt és életre kelt.
Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk (hús)test szerint, ha ismertük is (hús)test szerint a Felkentet, de most többé nem így ismerjük.
Úgyhogy ha valaki Felkentben van, új teremtmény, a régiek elmúltak, lám, új valósult meg.
Mindezek pedig Istenből vannak, Aki megbékéltetett minket önmagával a Felkent által és adta nekünk a megbékéltetés (diakóniai) szolgálatát,
minthogy Isten volt, Aki a világot (kozmosz) megbékéltette önmagával, nem számítja fel a mi bűneinket és aki ránk bízta a megbékélés igéjét,
tehát Felkentért (-megbízásából) járunk követségben, mintha Isten kérne (intene) általunk, kérünk: Béküljetek meg az Istennel!
mert Azt, Aki bűnt nem ismert, értünk bűnné tette (azért), hogy mi legyünk Isten igazság(osság)ává Őbenne,

együtt munkálkodva Vele intünk is, hogy hiába ne vegyétek az Isten kegyelmét,
mert Ő mondja: alkalmas időszakban meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek, lám! most van a kellő (szívesen vett) időszak, lám! most van az üdvösség napja!
senkinek semmiben ne okozzunk megütközést (botránkozást), hogy ne ócsárolják a mi (diakóniai) szolgálatunkat,
hanem mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten (diakónus) szolgái, sok türelemben (kitartásban), nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,
verés(ek)ben, tömlöcben, nyugtalanságban, fáradság(ok)ban, álmatlanságban (virrasztásban), böjtölésben,
tisztaságban (feddhetetlenségben), ismeretben (tudásban, értésben), hosszútűrésben, jóságban, Szellemben, képmutatás nélküli (nem színlelt) szeretetben,
való(igaz)ság igéjében, Isten erejében, az igazságosság jobboldali (támadó) és baloldali (védő)fegyverei által,
dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hírnév által, mint ámítók és valóigazat mondók,
mint ismeretlenek és mégis jól ismertek, mint halálra szántak és lám! élünk, mint megfenyítettek és meg nem öltek,
mint szomorkodók, de mégis mindig vidámak (örülők), mint koldusszegények, de mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük nincs és mégis mindenük megvan,
a mi szánk felnyílt felétek, korintusiak, a szívünk kitárult,
nem szűkös a hely számotokra bennünk, de szűk a hely a ti bensőtökben,
viszonzásul pedig, mint édes gyermekeimnek mondom: táruljatok ki ti is.
Nehogy felemás igában legyetek hitetlenekkel, mert mi köze van a megigazultságnak a törvénytelenséggel? vagy mi köz(össég)e van a fénynek a sötétséggel?
mi összhang van pedig a Felkent és Beliál között? vagy mi része a hithűnek a hitetlennel?
mi egyezése van Isten templomának a bálványokkal? mert ti az élő Isten temploma vagytok, amint az Isten mondotta, hogy: bennük lakozom, és bennük járok-kelek, és leszek Istenük és ők az én népem,
azért menjetek ki közülük és különüljetek el (tőlük), mondja az Úr, és tisztátalant ne érintsetek, és én befogadlak titeket,
és leszek nektek Atyátokká, és ti fiaimmá és leányaimmá lesztek, ezt mondja az Úr, a mindenható (a mindenen uralkodó).

Ilyen ígéreteink vannak tehát, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden (hús)testi és szellemi beszenynyeződéstől, vigyük véghez megszentelődésünket Isten félelmében.
Adjatok helyet nekünk, senkit meg nem bántottunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit ki nem használtunk,
nem elítélésképpen mondom, mert előre kijelentettem, hogy szíveinkben vagytok, úgyhogy veletek együtt halunk és együtt élünk.
Nagy szabadságom van a szólásban (nyílt szóval vagyok) felétek, tele vagyok veletek való dicsekvéssel és túláradok az örömtől minden nyomorúságom mellett is,
mert amikor Makedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma (hús)testünknek, hanem mindenféle zaklatásban volt részünk, kívül harcok, belül félelmek,
de aki megvigasztalja (bátorítja) az alázatosakat, az megvigasztalt minket, az Isten, Titusz megérkezése által,
de nemcsak megjelenésével, hanem a vigasztalással is, amellyel megvigasztalódott nálatok, hírül hozva nekünk a ti vágyakozásotokat (sóvárgástokat), a ti kesergésteket, a ti buzgó ragaszkodástokat irántam, úgy, hogy ez még inkább fokozta örömömet,
mert ha meg is szomorítottalak titeket a levéllel, nem bánom, ha bántam is, úgy látom, hogy az a levél, ha egy órára is, megszomorított titeket,
most örülök, nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy gondolkodásmód megváltozására (észretérésre) szomorodtatok meg, mert Isten szerint szomorodtatok meg és hogy semmiben kárt nem szenvedtetek,
mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan gondolkozásmód megváltoztatást munkál az üdvösségre, a világ szomorúsága pedig a halált munkálja ki,
mert lám! maga ez a ti Isten szerint való megszomorodástok mekkora felbuzdulást munkált bennetek, sőt védekezést, sőt felháborodást, sőt félelmet, sőt vágyakozást, sőt buzgóságot, sőt megtorlást (bosszúállást). Mindenben bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok az ügyben.
Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt, és nem is a sértett miatt (tettem), hanem hogy nyilvánvalóvá váljon nálatok az értetek való buzgalmunk, az Isten előtt,
azért megvigasztalódtunk, de vigaszunkon túl sokkal inkább megörültünk Titusz örömének, hogy megnyugtattátok (felüdítettétek) a szellemét ti mindnyájan,
mert, ha valamivel előtte felőletek dicsekedtem, nem vallottam szégyent, hanem mint minden, amit. nektek szóltam, való(igaz)ság volt. úgy a Titusz előtti dicsekvésünk is való(igaz)sággá lett,
és az ő benseje annál is inkább felgerjedt irántatok, amikor visszaemlékezik mindnyájatoknak engedelmességére (szófogadására), hogyan fogadtátok őt félelemmel és reszketéssel.
Örülök, hogy mindenben bízhatok bennetek.

Ismertetjük veletek, testvérek, az Isten kegyelmét, amelyet adott Makedónia (kihívott) gyülekezeteiben (eklézsiáiban),
hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó lett örömük és mélységes szegénységüket, jószívűségük gazdagsággá sokasította,
mert tanú(bizony)ság vagyok, hogy képességük (erejük) szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,
sok buzdítással kérve-kérték tőlünk, hogy a kegyet és a szentek iránti (diakóniai) szolgálat közösségvállalását fogadjuk el
és nem úgy, amint reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak és nekünk, Isten akarata által,
úgyhogy megkértük Tituszt, hogy ahogy elkezdte, úgy fejezze is be nálatok ezt a jótékonyságot (kegyelmi munkát) is,
de mint ahogy mindenben bővelkedtek (kitűntök): hit(hűség)ben, igeszólásban, ismeretben, minden buzgóságban és irántunk táplált szeretetben, úgy ebben a jótékonyságban (kegyelmi munkában) is tűnjetek ki.
Nem parancsként mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát megvizsgáljam.
mert ismeritek a mi Urunk a Felkent Jézus kegyelmét, hogy értetek koldusszegénnyé lett gazdag létére azért, hogy ti az Ő koldusszegénysége által meggazdagodjatok,
és tanácsot adok ebben, mert ez nektek használ, mint akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta,
most pedig a cselekvést is végezzétek be, mert ahogyan megvolt az akarat készsége, olyan legyen a véghezvitel is abból, amitek van,
mert ha a készség megvan, az aszerint kedves(en fogadott), ami van, nem aszerint, ami nincs,
mert ne úgy legyen, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúság) lesz, hanem egyenlően legyen,
a mostani időszakban a ti bőségtek pótolja ki azoknak szűkölködését azért, hogy azoknak bősége is pótolja majd a ti szükségeteket, hogy így kiegyenlítődés legyen,
amint meg van írva: aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szenvedett hiányt,
hála legyen pedig az Istennek, aki ugyanezt a buzgóságot adta irántatok Titusz szívébe,
mert az intést elfogadta, de mivel buzgósága még nagyobb volt, önszántából ment el hozzátok,
együtt küldtük vele azt a testvért, akit dicsérnek az evangélium hirdetése miatt szerte minden (kihívott) gyülekezetben (eklézsiában),
de nem csak ez van, hanem a (kihívott) gyülekezetek megválasztották őt, hogy legyen útitársunk ebben a kegyelmi munkában, amelyet mi (diakóniailag) szolgálunk magának az Úrnak dicsőségére és saját készségünkből,
hogy elkerüljük azt, hogy valaki is ócsároljon bennünket szolgálatunknak eme bőséges jövedelem(gyűjtése) miatt,
mert mi törődünk azzal, ami jó, nemcsak az Úr, hanem az emberek szeme előtt is.
Elküldtük velük azt a testvérünket is, akit próbatétellel megvizsgáltunk, sokszor volt buzgó, most pedig még buzgóbb a bennetek vetett sok bizalma folytán,
akár Tituszról van tehát szó, aki társam és munkatársam közöttetek, akár a testvéreinkről, akik a (kihívott) gyülekezetek apostolai: a Felkent dicsősége,
tehát a szereteteknek és a felőletek való dicsekedésünknek bizonyítékát mutassátok meg irántuk a kihívott gyülekezetek (eklézsiák) szeme előtt.

A szentek javára végzett diakóniai szolgálatról ugyan fölösleges írnom nektek,
mert tudom (ismerem) a készségeteket, amellyel dicsekszem a makedónoknak, hogy Akhája felkészült tavaly óta és buzgóságotok felindította a többieket.
A testvéreket pedig azért küldtem, nehogy a dicsekedésünk veletek ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem, amint mondtam, felkészültek legyetek,
nehogy valamiképpen, ha jönnek velem együtt a makedónok és készületlenül találnak benneteket, megszégyenüljünk mi, hogy ne is mondjuk, ti is, ebben az ügyben,
szükségesnek tartottuk tehát felszólítani a testvéreket, hogy menjenek el előre hozzátok, és készítsék el előre ezt a ti előre megígért adományotokat, hogy készen legyen, mint bő áldás és ne mint kényszeradomány,
ezt mondom pedig, aki szűk(ös)en vet, szűk(ös)en is arat, aki áldással vet, áldással is arat,
mindenki, amint előre elhatározta szívében, ne kelletlenül, vagy kény-szer(űség)ből, mert a vidám adakozót szereti az Isten.
Képes pedig az Isten arra, hogy minden kegyelmét kiárassza belétek, azért, hogy mindenben, mindenkor, minden (tekintetben) elégségetek legyen, bőven teljék minden jótettre,
amint meg van írva: osztogatott (szórt), ad(akoz)ott a szegényeknek, az igazságossága megmarad a (világ) korszakokra (aionokra).
aki pedig ellátja maggal a magvetőt és kenyeret juttat eledelül és megsokasítja a magvetésteket és megnöveli a ti igazságosságtok terméshozamát,
így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, amely általunk hálaadást vált ki (munkál) Isten iránt,
mert ennek az Úrért végzett szent munkának a diakóniai szolgálata nem csak betölti a szentek hiányait, hanem túl is haladja, sokak Isten iránti hálaadása által,
e diakóniai szolgálat próbatétele által dicsőítik az Istent azért az engedelmességért, amellyel ti vallást tesztek a Felkent evangéliumáról és azért a bőkezűségért, amellyel közösséget vállaltatok velük és mindenkivel,
és akik éltetek való könyörgéssel vágyódnak utánatok Isten mindent felülmúló kegyelméért, amely rátok áradt.
Hála az Istennek az Ő kimondhatatlan (leírhatatlan, kifejezhetetlen) ajándékáért.

10.

Én magam pedig, Pál intelek titeket a Felkent szelídségére és engedékenységére, aki szemtől-szemben ugyan alázatos vagyok köztetek, de távollétemben szigorú veletek szemben,
de kérem, hogy jelenlétemben ne legyek szigorú fellépésű némelyekkel szemben, akik olyanoknak számítanak minket, mint akik (hús)test szerint járunk.
Mert bár (hús)testben járunk, nem a (hús)test szerint harcolunk,
mert a mi hadakozásunk fegyverei nem (hús)testiek, hanem hatalmasok Isten számára erődítmények lerontására, lerontjuk velük az okoskodásokat
és minden magaslatot, amely az Isten ismerete ellen emelkedik és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Felkentnek
és készen állunk megtorolni minden engedetlenséget, mihelyt teljes lesz a ti engedelmességtek.
Tekintsetek arra, ami előttetek van, ha valaki meg van győződve, hogy ő a Felkenté, vegye ezt számításba magában, hogy amint ő a Felkenté, úgy mi is a Felkentéi vagyunk,
mert, ha valamivel bőségesebben dicsekedném is hatalmunkkal, amelyet az Úr adott nekünk épüléstekre, és nem rontástokra, nem fogok megszégyenülni,
úgyhogy nem fogok úgy látszani, mintha megfélemlítenélek titeket a leveleim által,
mivelhogy: a levelei - így mondják - súlyosak és kemények ugyan, de a testi megjelenése (jelenléte) gyenge és a szava nem sokat ér (gyatra),
azt pedig gondolja meg (vegye számításba) az ilyen, hogy amilyenek vagyunk szóban, levelek által távollétünkben, olyanok leszünk jelenlétünkben is a tettekben,
mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy összehasonlítani, akik önmagukat ajánlgatják, mert nem értik meg, hogy magukhoz mérik magukat és magukkal hasonlítják össze magukat,
mi pedig nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem csak annak a mérővesszőnek mértéke szerint, amelyet adott nekünk az Isten mértékül, ahogy eljutottunk hozzátok is,
mert mi nem feszítjük túl magunkat, mintha másképpen nem érnénk el hozzátok, hiszen hozzátok is eljutottunk a Felkent evangéliumával,
nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradságával, de mint akiknek reményünk van, hogy miután hithűségetek megnövekedik, köztetek nagyra nőhetünk felettébb a mi mérővesszőnkhöz képest,
hogy rajtatok túl is hirdetjük az evangéliumot, anélkül, hogy mások mércéje szerint - mint mások teszik - a késszel dicsekednénk,
de aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék,
mert nem az a kipróbált (megbízható), aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

11.

Bárcsak elviselnétek tőlem egy kevés balgaságot, de viseljetek el engem is,
mert féltelek titeket Isten féltékenységével, mert eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak a Felkent elé,
de félek, hogy amint a kígyó becsapta (megcsalta) Évát ravasz mesterkedésével, megromlanak a ti gondolataitok is és elfordít titeket a Felkent iránti egyszerűségtől és tisztaságtól,
mert ha valaki jön és más Jézust hirdetne, akit mi nem hirdettünk, vagy másféle szellemet kapnátok, mint amit kaptatok, vagy másféle örömhírt, amilyet nem fogadtatok be, szépen elviselnétek,
mert úgy számítom, hogy semmivel sem vagyok hátrább a fő-fő (kimagasló) apostoloknál,
ha pedig kontár vagyok is a szóban, de nem az ismeretben, sőt azt mindenben nyilvánvalóvá tettük előttetek,
vagy vétket követtem el, amikor magamat megaláztam, hogy ti felemelkedjetek, hogy ajándékképpen hirdettem nektek az Isten evangéliumát?
más (kihívott) gyülekezeteket kifosztottam, mikor ellátást fogadtam el, hogy nektek (diakóniailag) szolgálhassak,
és amikor nálatok tartózkodtam és szükséget szenvedtem, nem voltam terhére senkinek, mert szükségemet (ki)pótolták a Makedóniából jött testvérek, és mindenben őrizkedtem, hogy terhetekre ne legyek és a jövőben is őrizkedni fogok.
a Felkent való(igaz)sága bennem, hogy ezt a dicsekvésemet nem rekesztik belém Akhája tájain sem.
Miért? Hogy nem szeretlek titeket? Az Isten tudja.
de amit teszek, tenni is fogom, (azért) hogy elvágjam az alkalmat azok elől, akik alkalmat akarnak keresni arra, hogy dicsekvéseikkel olyanoknak találják őket, mint mi is vagyunk.
Mert az ilyenek álapostolok, csalárd (álnok) munkások, akik átváltoztatják (tettetik) magukat a Felkent kiküldötteinek,
nem is csoda, mert maga a sátán is elváltoztatja magát a fény követévé (angyalává),
nem nagy dolog tehát, ha a (diakónus) szolgái is átváltoztatják magukat az igazságosság (diakónus) szolgáivá, akiknek vége az ő munkájuk szerint lesz.
Ismét mondom, nehogy valaki engem esztelennek tartson (gondoljon), ha pedig mégis, fogadjatok el, mint esztelent (azért), hogy én is egy kicsit dicsekedjem,
amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mintegy esztelenségben, a dicsekvésnek eme elszántságában.
Mivel sokan dicsekszenek (hús)test szerint, én is dicsekedni fogok,
mert élvezettel elviselitek az eszteleneket, meggondolt létetekre,
mert elviselitek, ha valaki titeket rabszolgává tesz, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki fölétek kerekedik, ha valaki arcul üt titeket.
Szégyenkezve mondom, mint hogyha mi gyöngék lettünk volna erre, pedig ha valaki valamiben merész, esztelenségben mondom, én is merész vagyok.
Héberek ők? én is. Izraeliták? én is. Ábrahám ivadékai (magvai)? én is.
A Felkent (diakónus) szolgái? eszemen kívül szólok: én még inkább; fáradalmakban bővebben, börtönökben többször, verésekben felettébb, halálokban sokszor(ta),
zsidóktól ötször negyvenet kaptam egy híján,
háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor voltam hajótörött, egy éjt és egy napot mélytengeren töltöttem,
vándorutazásokban gyakran voltam, veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt, veszélyben népem körében, veszélyben a nemzetek között, veszélyben városokban, veszélyben pusztaságban, veszélyben a tengerben, veszélyben az áltestvérek között,
fáradságban és vesződségben, sokszor virrasztásban, éhségben és szomjazásban, koplalásban sokszorta, fagyoskodva és mezítelenségben,
ezeken kívül a naponkénti zaklatásom, minden (kihívott) gyülekezet gondja,
kicsoda gyengélkedő, hogy én gyengélkedő ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?
ha dicsekednem kell, a gyöngeségeimmel dicsekszem,
az Úr Jézus Istene és Atyja tudja, aki a korszakokra (aionokra) áldott, hogy nem hazudom.
Damaszkuszban Arétász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon engem,
és ablakon át vesszőkosárban eresztettek le a kőfalon és így menekültem ki a kezéből.

12.

Ha dicsekednem kell, nem ér ugyan semmit, rátérek a látomásokra és az Úr leleplezéseire,
tudok egy embert a Felkentben, aki tizennégy évvel ezelőtt, hogy testben-e, nem tudom, vagy testen kívül-e, nem tudom, az Isten tudja, elragadtatott a harmadik égig,
és tudom, hogy ez az ember, akár testben, akár test nélkül, én nem tudom, az Isten tudja,
hogy elragadták a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek szólnia,
az ilyennel dicsekszem, önmagammal pedig nem dicsekszem, hacsak a gyöngeségeimmel nem,
mert, ha dicsekedni akarnék is, nem lennék esztelen, mert a való(igaz)ságot mondanám, de tartózkodom attól, hogy valaki többnek számítson azon túl, amit lát vagy hall belőlem
és hogy a leleplezések rendkívülisége elbizakodottá ne tegyen, tövis (szilánk) adatott nekem a (hús)testembe: a sátán angyala, hogy ököllel verjen, azért, hogy el ne bizakodjam,
ezért háromszor hívtam segítségül az Urat, hogy távozzék el tőlem,
de ezt mondta nekem: elég neked az én kegyelmem, mert az én (ható)erőm gyöngeségben visz végcélba. Ezért a legnagyobb élvezettel tehát inkább dicsekszem gyöngeségeimmel, hogy a Felkent ereje sátorozzon le rajtam,
azért kedvem telik a gyöngeségekben, a bántalmazásokban, a szükségekben, az üldöztetésekben, és a szorongattatásokban a Felkentért, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Esztelenné lettem, ti kényszeríttettetek rá, mert a ti kötelességetek lett volna engem ajánlani, mert semmiben sem maradtam hátrább a fő-fő apostoloknál, ha semmi vagyok is,
hiszen az apostolság jeleit nyilvánvalóvá tettem közöttetek a teljes kitartásban, jelekben és csodákban és (ható)erőkben,
mert mi az, amiben a többi (kihívott) gyülekezet mögött háttérbe szorultatok, ha csak az nem, hogy én magam nem voltam terhetekre? Tanúsítsatok kegyelmet nekem ezért az igazságtalanságért!
Lám! Most kész vagyok harmadszor elmenni hozzátok és nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket, mert nem a gyermekek tartoznak kincset gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek,
én pedig szívesen hozok áldozatot és feláldozom magam is a ti lelketekért, ha én titeket túláradóbban szeretlek, ti kevésbé szerettek engem?
de legyen: én nem voltam terhetekre, hanem mint furfangos, csellel hálóztalak be titeket,
vajon akiket küldtem hozzátok, azok által megzsaroltalak titeket?
felkértem Tituszt és elküldtem vele együtt azt a testvért, netán kifosztott titeket Titusz? Nem ugyanazon Szellem szerint jártunk-e? Nem ugyanazokon a lábnyomokon-e?
Már régóta azt gondoljátok, hogy mentegetőzünk előttetek? Isten színe előtt a Felkentben szólunk, de ezt mind, szeretteim, a ti épüléstekre,
mert félek, hogy ha odamegyek, valahogyan nem olyanoknak talállak titeket, amilyeneknek akarnálak (és) ti sem olyannak találtok engem, amilyennek akartok, netán valahogyan viszály, irigység, indulatkitörés, veszekedések, leszólások, sugdolózások, felfuvalkodottságok, ziláltság (lesz köztetek),
nehogy amikor ismét odamegyek, megalázzon engem az én Istenem nálatok és gyászoljak sokakat, akik vétkeztek és nem tértek észre (változtatták meg a gondolkodásmódjukat) a tisztátalanság és cédaság és kicsapongás miatt, melyet gyakorlatilag tettek.

13.

Most már harmadszor jövök hozzátok, két vagy három száj tanú(bizony)ságtétele alapján megáll minden beszéd,
előre kijelentettem és előre megmondom, mint amikor másodszor ott voltam, és most távollétemben megírom azoknak, akik azelőtt vétkeztek és a többieknek mind, hogy ha elmegyek ismét, nem leszek kíméletes,
mert próbáját (vizsgálatát) keresitek annak, hogy bennem a Felkent szól, Aki nem gyönge veletek szemben, hanem hatalmas bennetek,
mert bár megfeszítették gyöngeségből, de él Istennek hatalmából, mert mi is gyöngék vagyunk Benne, de élni fogunk Vele együtt Isten hatalmából nálatok.
Tegyétek próbára magatokat, hogy a hithűségben vagytok-e, magatokat vizsgáljátok meg, vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy a Felkent Jézus bennetek van? ha nem, a vizsgát ki nem állók vagytok.
Remélem pedig, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk megbízhatatlanok (akik a vizsgát nem álljuk ki),
imádkozom pedig az Istenhez, nehogy valami rosszat tegyetek, nem azért, hogy mi a vizsgát kiállóknak (megbízhatóknak) tűnjünk fel, hanem, hogy ti a jót tegyétek, mi pedig mintegy a vizsgát ki nem állók legyünk,
mert nem tehetünk semmit a való(igaz)ság ellen, hanem a való(igaz)ságért.
Mert örülünk, amikor mi gyöngék vagyunk, ti pedig erősek (hatóerőben) vagytok, ezért is imádkozunk a ti rendbejöveteletekért,
ezért írom távollétemben ezeket, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúságot használnom, azzal a teljhatalommal, amelyet az Úr adott nekem építésre és nem rombolásra.
Egyébként testvérek, örüljetek, szedjétek rendbe magatokat, buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békességben legyetek, és a szeretet és a béke Istene lesz veletek.
Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mind(nyájan),
az Úr a Felkent Jézunak a kegyelme, és az Isten szeretete, és a Szent Szellemnek a közössége mindnyájatokkal.